Németországban elfogtak egy háborús bűncselekménnyel gyanúsított szíriai állampolgárt - közölte pénteken a szövetségi legfőbb ügyészség.
A 24 éves férfit Stuttgart közelében vették őrizetbe. Azzal gyanúsítják, hogy az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet szíriai szárnyaként számon tartott an-Nuszra Front tagjaként 2013 februárjában részt vett egy civil elrablásában, aki a szíriai-izraeli tűzszünet betartását a Golán-fennsíkon kijelölt ütközőzónában megfigyelő ENSZ-misszióban (UNDOF) dolgozott. A hatóság ismeretei szerint a fogságba ejtett ENSZ-alkalmazottat halállal fenyegették, és váltságdíjat követeltek érte. Több mint fél év után, 2013 októberében azonban sikerült megszöknie.
Akkori híradások alapján egy kanadai férfiról, Carl Campeau-ról van szó, aki az UNDOF jogi tanácsadója volt. Elrablása után a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló erők egy másik csoportja, a magát Jarmúk Brigádok Mártírjainak nevező szervezet túszul ejtett huszonegy Fülöp-szigeteki ENSZ-megfigyelőt, de néhány nap után szabadon engedték őket.
A ütközőzóna térségében 2013-ban heves összecsapások voltak az Aszad-rendszer ellen lázadó csoportok és a kormányerők között. Megfigyelők szerint a szíriai hadsereg arra használta fel a területet, hogy onnan támadja a felkelőket.
A Golán-fennsíkon 1974-ben indított ENSZ megfigyelő misszióban a világszervezet legutóbbi adatai szerint mintegy 800 katona és 150 civil dolgozik.
(MTI)