Brutális kegyetlenséggel agyonvertek egy 90 éves embert egy Pest megyei településen – tudta meg a Blikk.
Zoom
A köztiszteletben álló H. Györgynek vélhetően azért kellett meghalnia, mert támadóinak nem akarta egykönnyen elárulni, hol tartja a pénzét. Az elmúlt pár hónapban Pest megyében ez a harmadik idős emberek ellen elkövetett rablógyilkosság.
Előbb Mendén gyilkoltak meg egy idős házaspárt, ezt követően Érden szintén nyugdíjasokra csaptak le. Egyelőre nem tudni, hogy van-e a három támadás között összefüggés, de ezt is vizsgálja a rendőrség.
– Gyuri imádnivaló ember volt, mindenki ismerte és tisztelte őt a faluban. Amikor még fiatalok voltunk, együtt dolgoztunk a téeszben, csak más brigádban – mondta a férfi egyik közeli ismerőse.
H. György halála felkavarta a ceglédi járásban fekvő falut. Futótűzként terjedt a hír, hogy az idős embert agyonverték, és megkínozták, hogy elmondja, hol tartja a megtakarításait.
– Az egyik szomszéd látta, hogy csütörtökön Gyuri bácsi nem takarította el a háza előtt a havat. Ez már mindenkinek gyanús volt, mert az öreg rendben tartott mindent. Hajlott kora ellenére nagyon fitt volt, minden reggelt azzal indított, hogy elment a kocsmába egy rumos kávéra. Vasárnap pedig ki nem hagyta volna a templomot, igazi hívő embert volt – mondta az egyik helybeli, aki azt is elárulta: szombat délben fia találta meg Gyuri bácsi holttestét a csemői házban.
A fiú ugyanis mindig ezen a napon látogatta meg édesapját. Azonnal értesítette a rendőröket, akik még hétfőn délelőtt is helyszíneltek a területen.
– Volt itt sok betörés, de ilyen kegyetlenséget még nem éltünk át. Biztos, hogy kinézték már korábban maguknak Gyurit, mert itt sok az öreg, mégis hozzá mentek be. Még nem jöttünk rá, ki adhatta a tippet a támadóknak – tárta szét a kezét az egyik szomszéd.
Azt ugyan még vizsgálják, hogy a Pest megyei három támadás összefügg-e, az azonban biztos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó egy-egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a két korábbi esetben.
A pénz a tettes személyét, a bűncselekmény körülményeit érintő pontos, érdemi információval rendelkezőnek fizethető ki. A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik. A mostani esetben annyit mondtak: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen, halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.