Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2015. 12. 31.

Béke amerikai módra   

2015. 12. 31.

Két nappal ezelőtt az amerikai külügyminisztérium szóvivője évértékelő blogjában azt merészelte írni, hogy Washington békét és biztonságot vitt Szíriába. 

John Kirby többek között így fogalmazott: “Békét, biztonságot vittünk Szíriába”. Kitért arra, hogy mekkora humanitárius segítséget nyújtott az USA a háború sújtotta országnak és fennen dicsérte, hogy Amerika mennyit segített a Közel-Keleten. Dicsérte továbbá  John Kerry külügyminisztert is, amiért az ENSZ BT határozatot fogadott el a jövőben leendő béketárgyalások kapcsán.

 “Az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség sok tagja segítséget nyújtott a szíriai népnek a szükség pillanataiban, s a világ e humanitárius segítségét az Egyesült Államok irányította, egészen a válság kezdete, 2011 óta” – írta Kirby ,aki szerint  a szíriaiak “nehéz terhet viselnek”, de “Kerry külügyminiszter irányításával az ENSZ elfogadta azt az Egyesült Államok javasolta határozatot, amely megteremti Szíria számára az útitervet a továbblépéshez”.

 Ez ma a hivatalos amerikai álláspont. Ezzel etetik az embereket, akik közül sokan feltétel nélkül elhiszik, hogy Amerika valóban békét, biztonságot vitt az országba, hogy Basar al-Aszad szír elnök egy vérszomjas démon, akit hősies amerikai katonák és még hősiesebb „moderált lázadók” próbálnak megfékezni, nehogy lerombolja az országot.

Ugyanakkor, valójában ez utóbbi feladatot megteszi az USA helyette…  Lássunk most egy idézetet az ENSZ alapokmányából:

„Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”

Érdekes, hogy Amerika ezt elfelejti, mikor a nemzetközi jogra hivatkozik… De lássuk csak, hogy indult ez az egész dolog, 2011-ben? Volt egy ország, ahol békében éltek egymás mellett különféle muszlim irányzatok, valamint keresztények. Ennek az országnak volt és van egy törvényes vezetője, akinek az apja rendet teremtett abban, és amelyet ő a béke talán az egész Közel-Keleten egyedülálló módon a béke szigetévé tett, ahol villongások, vallási háborúk és üldöztetések helyett az egymás mellett élés, a béke és a tolerancia volt a valóság.

Egyetlen hibája volt ennek az elnöknek: hogy nem támogatta az Amerikai Egyesült Államokat, valamint Izrael cionista-fasiszta kormányzatának terveit, hanem ehelyett inkább Vlagyimir Putyin Oroszországával szövetkezett.

Aztán jött a híres Arab Tavasz… Vagy inkább tél, de mindegy. Amerika által fizetett agresszorok egymás után forgatták fel a különböző harmadik világbeli országokat, káoszt, pusztulást és halált okozva. És végül ez a hullám elérte Szíriát is, ott is megkezdődtek a tüntetések, majd hamarosan feltűntek olyan alakulatok, melyek hirtelen a semmiből jó sok fegyverhez jutottak – és megkezdődött az a borzalmas, emberéletek százezreit követelő polgárháború, melyet az amerikai külügyi szóvivő „békének” titulál.

Jött Amerika. És vele együtt feltűntek a „lázadók”, akiket hamarosan mérsékelt és radikális csoportokba osztottak be.

terroristák

Amerikai “mérsékelt” lázadói

terroristák 2

Az USA szerint a kannibálok is lehetnek demokratikus felkelők

Bizonyára sokan emlékszünk még arra, hogyan mutatkoztak be ezek a „mérsékeltek”: úgy, hogy rozsdás kardokkal, egyenes adásban lefejeztek néhány keresztény szerzetest. Azóta is ezt csinálják… Amerika áldásával üldöznek el, gyilkolnak le mindenkit, aki nem vahabita, aki nem támogatja őket. Valojában semmivel sem jobbak a Daesh-nél, annyi, hogy őket Amerika nyíltan támogatja, míg az Iszlám Államot csak fű alatt.

Mert igen, azt is támogatja. Lapunkban Ramadi bevételekor jelent meg a hír, hogy az USA és az ENSZ kimentették a terrorszervezet vezetőit a városból. Korábban olyan esetekről is hallhattunk, hogy mikor az amerikaiak állásaikat feladták Irakban, „véletlenül” százával hagyták ott a különféle páncélos harci gépeket, és a fegyvereket, amiket aztán az ISIS szépen felhasznált.

A harc pedig azóta is folyik. A véres háború elől milliók menekülnek, és közben a megerősödött terrorszervezetek számolatlanul küldik a kiképzett merénylőiket és harcosaikat Európába… A Szíriában élő keresztények, alaviták, kurdok élete pedig évek óta a harcról szól…

Így néz hát ki a béke, amit Amerika vitt Aszad országába. De persze, a világ legnagyobb terrorállama erre is talál magyarázatot: hogy az oroszok a hibásak. Az oroszok, akik idén ősszel, majdnem évekkel a konfliktus megkezdése után beléptek a háborúba Szíria törvényes, megválasztott kormánya oldalán, és akik végre tényleg irtják a terroristákat. Pedig valójában nekik köszönhető, hogy már végre látni a fényt az alagút végén – hogy végre már van remény a valódi békére. Amerika békéje pedig kamubombázásokat és keresztényüldözéseket jelentett csak, és jelent most is az ország számára.

Mert Amerika valójában nem hisz a békében, és nem hisz a nemzetközi-, illetve emberi jogokban sem. Amerika csak a pénzben hisz. És neki ma az Iszlám Állam, meg a „mérsékelt” lázadók jelentik a pénzt. Erről szól valójában a Szíriai konfliktus.

Az Amerikai Egyesült Államok „békéje” a véres, pusztító háború, ami nekik pénzt hoz, mert nekik az kell. Mindeközben pedig a propagandistáik békegalambokat rajzolnak, és minden fejlett országban üzemeltetnek pár hírcsatornát, ahol módszeresen Aszadra és az oroszokra fogják a „mérsékelt” terroristák által elkövetett emberiségellenes bűntetteket, dicsérve az amerikai kormányt, amelyik elhozta a „békét” egy eredetileg (is) békés országba. Pedig a valóság teljesen más…

A valóság az, amit a nyugati híradók nem mutatnak. A keresztény tizenévesek, akiket szexrabszolgaként használnak a „mérsékelt” és „radikális” lázadók. A kiirtott falvak, melyeknek egyetlen bűnük az volt, hogy síiták lakták őket. Az utolsó arámiak lassú eltűnése, akik nem érdeklik az USA „békés” harcosait, elvégre, csupán egy több, mint 2000 éves kultúrát képviselnek, Krisztus Urunk kultúráját, de az ilyesmi a gyökértelen, saját kultúrával sem rendelkező pénzimádó amerikai vezetőket nem érdekli. Ez a valóság. Az, hogy a fene nagy amerikai „békében” nem tudhatja senki, hogy megéri-e a másnapot, vagy jön valamelyik amerikai zsoldoscsapat, hogy brutális módon meggyilkolja őt, vagy eladja rabszolgának.

Mert Amerika valójában nem békét vitt a világ egyik legősibb, ma is létező országába, hanem terrort. Nem fejlődést, hanem pusztulást és halált.

Aki a terrorizmust támogatja, maga is terrorista. Az Amerikai Egyesült Államok tehát valójában egy terrorállam – és egy olyan hely, ahol sárba tapossák az emberi jogokat, állításaik szerint az emberi jogok nevében …

És akkor most következzen néhány kép, melyek szépen bemutatják, milyen „békét” is vittek a jenkik Szíriába, megmutatva ugyanazokat a helyszíneket az amerikai beavatkozás előtti valamint utáni állapotában (a képek a This is Christian Syria 2 Facebook-oldal közlésében jelentek meg):

Orientalista.hu – Crusader

Megosztom:

,




Back to Top ↑