A novemberi párizsi merényletek elkövetőinek két hozzátartozója is úgy nyilatkozott, hogy büszkék a támadókra, igaz teljesen ellentétes értelemben.
A legfiatalabb terrorista, a húszesztendős Bilal Hadfi anyja egy belga televíziónak arról beszélt, büszke arra, hogy fia saját magán kívül senkivel nem tudott végezni. Egy másik öngyilkos merénylő, Samy Amimour felesége viszont pár nappal a támadások után egy e-mailben arról írt egy ismerősének, büszke arra, hogy a férje részt vett a terrortámadásban.
Zoom
A párizsi terrortámadások elkövetői - Bilal Hadfi (alul, balról a második); Samy Amimour (felső sor, bal első)
"Bátorítottam, hogy vágjon bele, hajtson végre terrortámadást a francia nép ellen, melynek annyi vér tapad a kezéhez" – írta a jelenleg Irakban lévő francia nő, hozzátéve, hogy míg [a franciák] támadják az iszlámot és a muszlimokat, addig bárki célponttá válhat, nemcsak a zsaruk és a zsidók, hanem mindenki. Amimour egyike volt annak a három öngyilkos merénylőnek, akik a Bataclan koncertteremnél 90 emberrel végeztek. A 28 éves terrorista tavaly győzte meg az akkor még kiskorú, gimnazista, most 18 éves nőt, hogy szökjön utána Szíriába, akivel eleinte Rakkában, majd az iraki Moszulban éltek. A Le Parisien című francia lap szerint nemrég gyermekük is született.
A nő tavaly nyáron vette fel ismét a kapcsolatot korábbi ismerősével, akinek több e-mailt is írt, melyekben visszaköszön az Iszlám Állam nevű terrorszervezet propagandája. Korábban például arról írt, hogy bútorozott, felszerelt, két fürdőszobás lakásban él, és sem bérleti díjat, sem rezsit nem kell fizetnie. "Ez aztán a mesés élet!" – írta egyik levelében. Később egy másik üzenetben a terrortámadásokra is utalt: "Hamarosan megtudja majd Franciaország és az egész koalíció, milyen az, amikor saját területükön dúl a háború" – fogalmazott a terroristaözvegy.
Bilal Hadfi anyja viszont azt mondta a MaghrebTV belga csatornának – amely népszerű a Belgiumban élő marokkóiak körében –, hogy fogalma sem volt arról, hogy fia a szélsőségesek hatása alá került, amíg nem telefonált Szíriából, jóllehet korábban azt mondta, hogy Marokkóba megy nyaralni. Úgy vélte, a terroristák kihasználták, hogy a fia kiábrándult Belgiumból, ahol "folyamatos diszkrimináció" érte. Fatima Bilal arról is beszámolt, hogy elment meglátogatni a helyet Párizsban, ahol fia öngyilkos lett.
(MTI nyomán)