Fél órán belül elfogták azokat útonállókat, akik két férfit kiraboltak és egy gépjárművet is el akartak lopni.
A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés bűntett, valamint más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást hat fiatalemberrel szemben.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak előbb 2015. december 26-án a hajnali órákban, majd 2015. december 27-én szintén a hajnali órákban Miskolcon több személyt megtámadtak, majd bántalmazással értékeik átadására szólították fel a sértetteket. A bántalmazás következtében az áldozatok közül egy 24 éves miskolci férfinek 8 napon belül gyógyuló, míg egy 33 éves budapesti férfinek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek. Az útonállók mobiltelefonokat, készpénzt, személyes iratokat és bankkártyát raboltak.
A Miskolci Rendőrkapitányságra érkezett bejelentést követően a rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a támadók felkutatását, majd a bevezetett rendőri intézkedéseknek köszönhetően az egyenruhások félórán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akik elmondták, hogy a közelben egy gépjárművet is el akartak lopni.
A miskolci öt fiatalkorú fiúból és gyermekkorú társukból álló társaságot a nyomozók gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették.
A Miskolci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel él a terheltek előzetes letartóztatásának indítványozására.
(Police.hu)