A kínai hatóságok szombaton közölték, hogy "terrorizmus támogatása" miatt nem hosszabbítják meg egy francia újságíró sajtóengedélyét, aki azzal váltotta ki felháborodásukat, hogy kétségbe vonta a nyugat-kínai ujgur muszlim kisebbség tagjai által elkövetett támadásokat a nemzetközi terrorizmus részeként kezelő hivatalos kínai narratívát.
Legutóbb 2012-ben fordult elő, hogy egy külföldi újságírónak nem hosszabbították meg az engedélyét a kínai hatóságok, akkor az al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna egy amerikai állampolgárságú munkatársa jutott hasonló sorsra, feltételezések szerint a kínai börtönökben folyó kényszermunkát bemutató riportja miatt.
Lu Kang, a kínai külügyminisztérium egyik szóvivője szombaton azt mondta, Kína biztosítja a külföldi médiát megillető jogokat, de azt nem fogja eltűrni, hogy valaki a terrorizmus mellett szólaljon fel. Közölte, hogy a francia újságíró megsértette a kínai népet, és miután nem kért bocsánatot, a továbbiakban nem alkalmas arra, hogy Kínában dolgozzon.
Zoom
Ursula Gauthier, a L'Obs francia hírmagazin pekingi tudósítója közölte, felkészült arra, hogy el kell hagynia Kínát, miután sajtóengedély hiányában nem hosszabbíthatja meg ottani tartózkodását. Az ellene felhozott vádakat abszurdnak nevezte, és közölte, hogy ha valóban terrorizmus támogatásával vádolják, akkor jogi eljárást kellene kezdeményezni ellene.
A francia külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte a történteket, a pekingi külföldi tudósítók klubja pedig úgy fogalmazott, hogy a lépés "égbekiáltó személyes és szakmai sértés, amely nélkülöz minden alapot".
Ursula Gauthier november 18-án, néhány nappal a párizsi terrortámadások után arról írt, hogy a Peking által a kérdésben tanúsított szolidaritás nem mentes a hátsó szándéktól. A francia újságíró úgy vélte, a kínai vezetés azon álláspontjának akar nemzetközi elfogadást szerezni, miszerint a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen a muszlim ujgur közösség tagjai által elkövetett támadások és más erőszakos cselekmények a globális terrorizmus részét képezik. Ezek egy része azonban látszólag helyi indíttatású, és nincsen bizonyíték arra, hogy külföldi szála lenne a történteknek.
A cikk elsősorban egy hszincsiangi bánya ellen a közelmúltban elkövetett halálos támadásra összpontosított, amelynek kiváltó oka Gauthier szerint nem valamiféle szélsőséges ideológia, hanem valószínűleg az volt, hogy az ujgur bányászok úgy érezték, rosszul és igazságtalanul bánnak velük, kizsákmányolják őket a bánya han kínai etnikumú dolgozói.
Hszincsiangban az utóbbi két évben civilek százai haltak meg terrortámadásokban. Az ujgur emigráns csoportok vezetői szerint az erőszakot a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen élő ujgurok elnyomása és hátrányos megkülönböztetése szüli. Peking viszont azt állítja, hogy a népcsoporthoz tartozó szélsőséges iszlamisták külföldi szeparatista csoportok, elsősorban a Kelet-Turkesztán függetlenségét támogatók iránymutatásai szerint és ösztönzésére hajtják végre akcióikat.
A francia tudósító ellen cikke miatt már korábban kikeltek a kínai hatóságok, és bocsánatkérésre szólították fel, egyúttal pedig kettős mércével vádolták a nyugati médiát. Hua Csun-jung, egy másik külügyi szóvivő december elején úgy fogalmazott: a terrorizmust más országokban terrorakciónak nevezik, de Kínában etnikai és vallási kérdésként tálalják a nyugati tudósítók.
(MTI)