Békére és biztonságra törekvő és azért tenni is hajlandó magyar hazafiak gyűltek össze szerdán 13 órakor Pilisen a Penny parkolója előtti téren.
Zoom
A spontán, gyors reagálású tiltakozás oka a szomszédos Nyáregyházán hétfőn hajnalban történt gyilkosság volt. Az elkövető egy többszörösen visszaeső, erőszakos életvitelű pilisi bűnöző, akit a rendőrség egyébként nem sokkal a gyilkosságot követően elfogott.
Nyáregyháza egyébként ezt a kirívó esetet leszámítva az utóbbi időben kifejezetten biztonságos településnek számított, mivel az ott élő hazafiak megregulázták a beilleszkedni képtelen cigánybűnözőket, akik elvándoroltak a településről. Azóta gyakorlatilag megszűnt a bűnözés a településen.
A demonstrálók zömében a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai voltak, kiegészülve a Kossuth Nemzetőrség tagjaival, valamint az egykori Magyar Gárdából is jól ismert arcokkal, továbbá a Jobbik és Nemzeti Gárda néhány tagjával.
Zoom
A tiltakozás résztvevői rövid egyeztetést követően egy vonulásos tiltakozás mellett határoztak, amely Pilis fő utcáin zajlott le. Itt fontos megemlíteni, hogy a rendőrség munkatársai végig figyelemmel kísérték az eseményt, de nem provokatív szándéktól vezérelve. Mindössze egy rendőrségi járőr autó jelenléte volt érzékelhető a tiltakozás ideje alatt.
Zoom
A vonulás félidejében a demonstráló csapat néhány tagja a vasútállomáson és környékén nézett szét, mivel ott időnként feltűnnek és zaklatják a város lakóit a feltörekvő cigánybűnöző egyedek.
A vonulás egyébként rendben és a helyi lakosság szimpátiájától kísérve zajlott le.
Ezt követően gépkocsikkal vonultak a megjelentek az elkövető házához. Ezután a csoport átautózott a szomszédos Nyáregyházára, ahol a tragédia helyszínén mécseseket gyújtottak, és közösen énekelték el nemzeti imádságunkat.
Zoom
Pilisen egyébként nem először és valószínűleg nem utoljára kellett megmozdulniuk a hazafiaknak. A közbiztonsági állapotok még mindig elkeserítőek a településen. A helyiek elmondása alapján elsősorban az állomásra vezető úton zaklatják a járókelőket a cigánybűnöző egyedek. De vannak külterületek, ahol mind élni, mind pedig megfordulni életveszélyesnek minősülhet egy átlagember szemszögéből nézve.
Zoom
(MÖM hírszolgálat)