Eddig csak szeméttel találkoztak, most először a törvénnyel is. Ijedtükben rögtön ütni akartak. Lukács Attila és Fügedi Richárd jobbikos politikusok videóriportja a mezőkövesdi lomtalanításról.
Frissítés: olvasónk írja:
Tisztelt Szerkesztőség!
Az idén nyáron a férjemmel együtt kirándulni voltunk a Pilisben. Az egyik Pilisszántó és Pilisvörösvár közötti erdei turistaúton rettenetes látvány fogadott minket, az út mindkét oldalán rengeteg kibelezett hűtőszekrény, szétvert számítógépmonitor és egyéb szemét fogadott minket.
Pár helyi lakossal sikerült összetalálkoznunk, akik elmondták, hogy ez a szeméthalom már több éve ott van, sőt a pilisvörösvári önkormányzat is tud róla, de mégsem tesz semmit senki az eltakarítására. Azt már nem tudták megmondani, hogy e terület egyáltalán melyik településhez tartozik, mert körülbelül pontosan a kettő között van félúton. Hazaérve pedig az interneten megtudtuk, hogy csak a turistautak.hu honlapon az országban 719 illegális szemétlerakót gyűjtöttek adatbázisba a honlap látogatói!
Mi ebből a tanulság? Ezért nem kell vasgyűjtő cigányoknak odaadni a háztartási gépeket, mert ilyen helyzetben látjuk viszont! Szétverik, kibelezik, ami eladható belőle, azt eladják, a többit pedig, fütyülve arra is, hogy veszélyes hulladék vagy sem, kihordják az erdőkbe, patakpartra, települések szélére.
Az erdei út e részen tele van széttört katódcsöves számítógépmonitor-üvegszilánkkal is. Ekkor esett le bennünk a tantusz, hogy mekkora hibát követtünk el, amikor a régi hasas monitorunktól úgy szabadultunk meg, hogy feladtunk egy újsághirdetést, hogy ingyen elvihető. Jött is érte egy cigány, aki elvitte. A sorsában már egészen biztosak vagyunk: szétverte, mit törődve az üvegszilánkokkal és benne lévő mérgező nehézfémbevonattal. Neki egyedül a benne lévő réztekercs kellett, hogy azt eladja a hulladékfém-telepen. Védeni akartuk a környezetünket, és a cigánynak köszönhetően pont az történt, amit legkevésbé akartunk, hogy történjen! Sajnos Magyarországon botrányos szinten áll a veszélyes hulladékok összegyűjtése. Akik mégis a környezetüket védve akarnak megszabadulni a régi monitoruktól, azoknak utánanéztünk, mit tehetnek: minden településen, ahol van háztartásiszemét-szállítás, ahhoz tartozik egy cég is, amely ezt végzi, még ha nem is azon a településen van a telephelye. Őket kell felhívni telefonon, és ők meg tudják mondani, hogy hol van a közelben olyan cég, és hol a telephelye, ahol a használt monitorokat és egyéb berendezéseket le lehet adni. Sajnos itt aztán megint egy botrányos dologba ütköztünk, ugyanis kiderült, hogy csak 1 darab monitort vesznek át ingyen, a többiért már fizetni kell, kilónként 50 Ft-ot! Nesze neked környezetvédelem! De erre is van megoldás, ha több monitorunk van: például a család beül az autóba, és a közelbe viszi az összes monitort. Majd minden családtag külön, egyenként bevisz leadni egyet, mintha semmi közük se lenne egymáshoz.
Lomtalanításkor pedig ügyeljünk arra, hogy lehetőleg minél később tegyük ki a lomtalanítani szánt dolgainkat, hogy azok a kirakás után minél rövidebb idő alatt felkerüljenek a lomokat elszállító autókra., minél kevesebb lehetőséget adva ezzel a guberáló cigányoknak.
Mi magunk Gödöllő Máriabesnyő részén lakunk. Az itt lakó magyarok életét szintén a cigányok teszik pokollá, a korábbi MSZP-s városvezetésnek köszönhetően, mert az ország különféle helyen található putriijaiból ide telepítették őket. Itt a környéken rendszeresen fulladozunk a füsttől, amikor a cigányok éppen kábelt égetnek, vagy műanyag hulladékkal fűtenek. És szinte egy ember sincs, aki emiatt már ne tett volna panaszt Máriabesnyőn az önkormányzatnál, ennek ellenére semmi nem történik. Eltüzelni pedig igazából semmilyen műanyagot nem szabadna, különösen nem a PVC-t illetve a lágy PVC-szigetelésű kábeleket, mert azokból igen veszélyes klórvegyületetek és rendkívül mérgező dioxin keletkezik!
A Pilisben látott szeméthalomról fényképeket és videót is készítettünk, bár jóval kevésbé tudják vissza adni azt, amit a szemünkkel láttunk:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
A helyszín GPS-koordinátái, ahol e szemétrakás található:
Szélesség: 47.649299 vagy N 47° 38,957'
Hosszúság: 18.876047 vagy E 18° 52,563'
Köszönettel:
K. E., Máriabesnyő