Vasárnap délután a martonfai kultúrházban falugyűlést tartottak, s a helybéliek úgy döntöttek, minden eszközzel igyekeznek meggátolni, hogy a kormány "menekült"tábort építsen a település határában fekvő, volt katonai gyakorlótéren. A martonfaiak arról is határoztak, hogy őrizni fogják a lőteret. Este kilenckor 25 falubeli ki is ment a falutól 500 méterre lévő katonai területre, ahol sátrakat vertek.
Zoom
Ha kell, a gépek elé fekszenek
Az akcióban részt vevő martonfaiak terve az, hogy a gyakorlótéren mindig maradnak öten-tízen, s ha megjelennek az építkezők, akkor riasztják a falu minden olyan lakóját, aki ellenzi a tábor létesítését. Azt nem árulták el, hogy a riasztott martonfaiak miképp akarják az építkezőket meggátolni a munkában, de nem cáfolták azt a feltételezést, hogy ha kell, akkor akár a gépek elé fekszenek.
Zoom
A martonfaiak abban bíznak, hogy a szomszédos települések lakói is részt vesznek majd a beruházást meggátolni szándékozó engedetlenségi mozgalomban.
Zoom
Azt egyébként a falu lakói nem gondolják, hogy a "menekültek" bűnözők, és méltatlanok a segítségre, ám úgy vélik, hogy akadhatnak köztük rossz szándékú emberek, s tőlük féltik családjukat és vagyontárgyaikat. A sátras demonstráció egyik szervezőjét, Csémi Gabriella alpolgármestert arról kérdezte a Nol tudósítója, el tud-e képzelni olyan tábort, amit úgy őriznek, hogy nem kell tartani a bent lakóktól, s ha van ilyen, akkor a martonfaiak felhagynának-e a tiltakozással?
Zoom
A négygyermekes asszony nem zárta ki, hogy létezik ilyen tábor, ám mint mondta, eddig a kormány nem tárgyalt a faluval, és nem osztotta meg a terveit az itt lakókkal, s amíg részletesen nem tudják, milyen lesz az elképzelt "menekült"tábor, és nem kapnak megfelelő garanciát a falu biztonságának megtartására, addig a tiltakozás aligha gyengül. A martonfaiak arra is választ várnak, hogy fizet-e az állam kárpótlást, ha portájuk a tábor közelsége miatt veszít az értékéből.
 
Fent vagyunk a lőtéren!
Posted by Csémi Gabi on 2015. augusztus 2.
Számítanak a rendőrség közbelépésére
A tiltakozók számítanak arra, hogy a rendőrség előbb-utóbb fellép ellenük a jogtalan területfoglalás miatt. Lapzártáig erre nem került sor. Így a sátrazók hozzáfogtak egy lecsó megfőzéséhez. S vártak arra, hogy ezek után mit főz ki a kormány.
(Nol nyomán)
Frissítés: a HVG és az Index is a helyszínre ment csúnya idegenellenes magyarokat tanulmányozni: