venaszkenner.jpgÉpp ezekben az órákban száguld végig a magyar neten az n+1-ik ostoba, prosztó intézkedés, amellyel a pincemély színvonalon döglődő magyar futball mellett még kitartó maroknyi szurkolót köpik szembe a hatóságok. Ezúttal a yardnak azt sikerült kitalálnia, hogy egy NBII-es meccset azért kell zárt kapuk mögött lejátszani, mert a pálya közelében kavicsok (igen, kibaszott kavicsok) vannak, és a nézők majd azzal fogják dobálni egymást.

A döntéshozók, a rendőrök, az MLSZ és a klubmenedzsmentek meg összenéznek és széttárják a kezüket: hiszen, ezek a szurkolók már csak ilyenek. Székeket hajigálnak, meg petárdáznak, sőt, Irgalom Atyja ne hagyj el: pirózni is szoktak! Kerítések, kordonok, nagyobb biztonsági személyzet? Mi a francnak? Állatok ezek, mind, egytől egyig! Egyszerűbb, ha be se engedik őket a lelátóra, úgyis, jól tudjuk, miért jönnek: csak a balhéért. Jó, persze megy a duma, hogy a sport szeretete, meg a klub, meg a hagyományok, a csodálatos Kispest, a Fradi-szív, meg Újpest, nagy csapatom. Azt se kell ezeknek elhinni, amit kérdeznek! A vége úgyis mindig a balhé. Én nem vagyok előítéletes, de tudod, hogy megy ez...

És a hatalom, meg az MLSZ tudja. Évek óta tudja. Lassan a szurkolókkal való alibi-egyeztetések kora is lejár, mi a bánatnak kell ezekkel egyáltalán szóba állni? Úgyis csak csalódást okoznak, mint szegény Kubatovnak is, aki pedig annyit tett értük, de végül mégis kénytelen volt az NNI-t rájuk küldeni. Nem lehet ezekkel máshogy! Hálátlan népség, szarnak ezek mindenre. Újpesten már tudják, hogyan kell ezekkel beszélni: büntetni kell a tahó parasztokat, bezárni a stadiont, úgy, ahogy van, aztán a kocsmában majd lehet őrjöngeni. Úgyse értenek ezek máshoz.

Miénk a stadion, miénk a pálya, miénk a labda, miénk a játékosok is - ezeknek csak a rigmusaik vannak, a drapijaik, meg a sáljaik, meg a klubhűségük. Annak mennyi az árfolyama a tőzsdén, aranyapa? Amúgy meg csak a baj van velük. Okés, vannak köztük rendes gyerekek is, de úgy általában tudjuk jól, milyenek.

Na, most ebbe a fenti gondolatmenetbe, amely az elmúlt esztendőkben meghatározza a szurkolókról való közbeszédet, és a velük való bánásmódot - helyettesítsük be mondjuk a cigányokat. Vagy egyszerűen csak a mélyszegénységben élőket. Igaz, hogy sok a balhé köztük és miattuk? Igaz, hogy bizonyos bűncselekmények igen gyakoriak a körükben? Igaz, hogy erősebb hatósági jelenléttel és kontrollal ezek visszaszoríthatóak lennének? Igaz, bizony. (Mondjuk az ultrák tudtommal még sosem vertek össze és raboltak ki idős embereket, de még az is ritka, hogy egymáson kívül bárkibe is belekössenek, de kicsire most ne adjunk.)

Vagy: igaz, hogy a gazdasasági visszaélések komoly problémát jelentenek Magyarországon? Igaz, hogy ezeknek az elkövetői javarészt bankárok és brókerek? Igaz, hogy komolyabb és szigorúbb ellenőrzés mellett ezeknek a nagy része megakadályozható lenne? Igaz, bizony.

Szóval, ha mindez igaz, akkor ennek alapján ugyan miért ne lehetne ugyanígy általánosítani e csoportok kapcsán is, mint a szurkolóknál? Francnak kell rendőr örs a borsodi, vagy baranyai zsákfalvakba, fenének kell több yard a nyolckerbe! Egyszerűbb felhúzni egy kurva nagy drótkerítést, aztán se ki, se be! Vagy minek drága pénzért, sok szakemberrel pénzügyi felügyeleti szerveket működtetni? Zárjuk be a bankokat, lakatot a tőzsdére! 

Na, jó, nem bánom, követhetjük esetleg a vajszívű Kubatov mester példáját is. Állítsunk vénaszkennert a falu végére, a Népszínház utca elejére a Blahán, vagy a Bank Center bejáratához. Ez persze nem jelentené azt, hogy minden kistelepülésen élőt, józsefvárosi lakost, vagy pénzintézeti vezetőt bűnözőként kezelünk, á, dehogy! Csak, hát tudod, milyenek ezek mind, tudod, hogy megy ez?

Hát, lószart! Nem tudom, és nem is akarom megtanulni. Illetve nagyon is jól tudom, jól tudjuk mind, mert évtizedeink voltak rá, hogy megtanuljuk: hogyan működik egy olyan rendszer, ahol az állampolgárok egy részének alapjogait lábbal lehet tiporni, és. ahol ezt a többieknek azzal magyarázzák, hogy valójában őket védik - ezektől.

'89-ben azt mondták nekünk, hogy ez a világ soha nem tér vissza. Hazudtak. Ebben is. Itt épül a szemünk láttára. Szurkolói kártyával, vénaszkennerrel, bezárt stadionnal, veszélyes fegyverré minősített kaviccsal. És ez rohadtul nem csak a szurkolók ügye, hanem mindannyiunké. Mert, ha a hatalom látja, hogy vannak olyanok, akikkel bármit megtehet - akkor előbb-utóbb bárkivel, bármit meg fog tenni. Veled is, velem is. És akkor már késő lesz ébredni...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr237387036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freehckr 2015.04.21. 19:22:15

Jó reggelt, jó szurkolást! :) Ez már rég nem a fociról, sportról, közösségekről szól, egy kis olvasnivaló: www.google.hu/search?q=magyar+futball+t%C3%A1mogat%C3%A1sok&hl=hu

Lenyúlható közpénz ez is. Nagyon nem kevés lenyúlható közpénz. Minek ide foci, ha a felsőbb vezetés mesés vagyonokat tud lenyúlni, és még jó vaskos csontokat is tudnak dobálni hű talpnyalóiknak?! Nem kellenek eredmények, amíg van közpénz megy a bolt, nem kellenek szurkolók azok meg csak zavaró tényezők ebben a jó kis posztkommunista bizniszben... :)

Viccen kívül, a magyar focit a jelenlegi állapotából egy dolog menthetné meg: amint kivesszük belőle az adófizetők közpénzeit. Lehet pár évig nem tudnánk nemzeti bajnokságot indítani, mert az első osztályban csak 4-5 klub tudna a piaci körülmények között talpon maradni, de a jelenlegi formájában viszont nem csak hogy semmi szükség erre a magyar focira, de kibaszottul sokba is kerül az adófizetőknek...

freehckr 2015.04.21. 19:24:53

@freehckr: „amint kivesszük belőle az adófizetők közpénzeit”

A posztkommunista politikusokat csak azért nem említettem, mert amint nem lesz lenyúlható közpénz a foci környékén, maguktól fogják eltolni a cangát a közeléből is... :)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.21. 19:42:15

Újpest meccs, szurkoló csürhe egy része kivetítőn nézi, majd a meccs után az újpesti metróvégállomás aluljárójában a rendőrökre támadnak. A többi ugyanezt az Üllői úton teszi.
Köszönjük! Mennyibe kerültök vajon az adófizetőknek meccsenként?

bg78 2015.04.21. 19:54:23

Általános kereskedelmi alapelv, hogy ha van egy szar terméked (jelen esetben a futballunk), akkor annak az eladását legalább ne nehezítsd meg a felső polccal, magas beárazással (jelen esetben vénaszkennerrel, klubkártyával, stb.) Mindezek mellett és ellenére talán érthető, hogy a (egyébként indokoltságában minimum vitatható) milliárdos futball-létesítményekben rendet kívánnak. Erre azonban ott van (van?) a rendőrség, bíróság, BTK, Security. A rendbontókat meg kell(ene) büntetni, mindig is meg kellett volna, egyébként -valóban- más területen is, legyen az gettó vagy bank. Ami az "egyéb", természetesen kiszorítandó szurkolói magatartásokat, megnyilvánulásokat illeti: ha a csányi és a tisztelt közvélemény (engem is beleértve) értené, hogy a civilizált nyugati szurkolók miket ordítanak/énekelnek egymásnak, vagy ott sem lévő csapatoknak, társadalmi csoportoknak, akkor igencsak meglepődnének.

Ami a "közéleti" részét illeti: futballszurkolóként egy darabig támogattam a többcélú (?) ingatlanok építését, többet üdvözöltem, egyet (...) semmiképp sem. Ez az egy többet ártott a futball hazai megítélésének, mint a 0-6. A színház sem a színésznek épül demagógiáját követve tapsoltam, hogy lesz hol tapsolnom.

Kint ragadtam. Ja, és nincs is minek tapsolnom.

freehckr 2015.04.21. 20:49:32

@pythonozok: „szurkoló csürhe”

Megint megbüntették a Fradit a szurkolói miatt: hvg.hu/sport/20150421_Megint_megbuntettek_a_Fradit_a_szurkoloi

Pedig most már a „családok” járnak meccsekre... :D

Lásuk az indoklást, az is remek: „azért kötelezte 150 ezer forint megfizetésére az FTC-t, mert szurkolói a Haladás elleni idegenbeli mérkőzésen MEGBOTRÁNKOZTATÓ magatartást tanúsítottak, MÁS SPORTSZERVEZETT SZIDALMAZTAK”.

Vágod?! Egy meccsen egy más sportszervezetet szidalmaztak a „családok”, atyaég... :)

Talán nem kéne a korrupt posztkommunista politikai elitnek ilyen rőssel feszegetnie a pofonos ládát, és akkor nem húznák fel állandóan a szervezett szurkolói csoportokat sem. A miénknél szerencsésebb történelmű nyugati államokban érdekes módon sikerült a szurkolók 99%-ának a kitiltása és a stadionok elnéptelenítése nélkül is rendet tenni a sportlétesítményekben (a környékükön azért még nekik sem nagyon), talán nálunk is menne ha végre _szakemberek_ vennék a kezükbe a dolgokat, nem pedig a rendszerváltás híján máig a nyakunkon maradt közpénztolvaj korrupt posztkommunista bűnszervezetek... Csányival és Orbánnal az élen...

Zoltán Sándor 2015.04.21. 20:55:48

Múlt nyáron meghalt egy kameruni válogatott focista Algériában, miután egy "szurkoló" (ráadásul a saját csapatának szurkolkója!) fejbe dobta egy kővel a lelátóról. Megöltek egy embert, igen, egy "kibaszott kaviccsal". Mi lenne, vagy mi lett volna, ha azt a meccset előzetesen zárt kapusnak nyilvánítják? Bizonyára lett volna ott is pár blogger, aki azt írja, hogy segítség, itt a diktatúra, a rohadt fasiszták elnyomják és kirekesztik szegény ártatlan ultrákat. Viszont cserébe a srác még ma is élne.
Ez egy biztonsági intézkedés volt. Mint ilyen, valóban kissé túlzó. De hát az is túlzó intézkedés, hogy amikor betelefonál valami takony, hogy a levegőbe fogja repíteni a pályaudvart, akkor kiürítik az egész környéket. 100 esetből 99-szer ez csak blöff, de ha 1-szer nem veszik komolyan, és emiatt meghal pár tucatnyi ember, akkor azután elég nehéz megmagyarázni, hogy "há aszittük, csak viccel a gyerek".

Az MLSZ kontra ultrák, illetve a kommunista diktatúra között vont párhuzamban van egy kurva nagy csúsztatás: az ultrák SEHONNAN nincsenek kitiltva. NINCSENEK elnyomva. Tudomásom szerint a szurkolói kártya kiváltása SENKINEK sincs megtiltva. Ha "ezeknek" TÉNYLEG nem balhé a fontos, hanem a csapatuk - az kéne hogy legyen, elvégre Balogh Gábor szerint van nekik klubhűségük -, akkor kiváltják azt a nyomorult kártyát (esküszöm, 30 percnél többet nem vett el az életemből a kártyám kiváltása), kimennek a meccsre, és buzdítják a csapatukat.

3 évvel ezelőtt Egyiptomban a stadionon belül ölték halomra egymást a szurkolók, az idei ANK sem múlt el balhé nélkül, de ne higgyük, hogy csak a harmadik világ sajátossága a csürhe. Európában is évről-évre előfordulnak halálesetek. Nálunk szerencsére már jó ideje nem történt tragédia, bár a 2003-as Üllői úti balhé a vén kaszás nélkül is nagyot szólt. De ez a viszonylagos pozitív széria nem a mi drága jó ultráinkon múlik, s elég baj, hogy a közvélemény jelentékeny része úgy kezeli "ezeket", mintha valami romantikus hősök lennének. Na ja, ha az MLSZ a komcsi diktatúra, akkor az ultrák az 56-os hősök, mi? Fantasztikus hasonlat...

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.21. 21:00:33

@freehckr: bocs, de hol sikerült megfékezni a tomboló csőcseléket? Nem is olyan régen olvastam... talán Amszterdamban volt "kisebb" összetűzés drukkerek és rendőrök között.
Itthon volt szerencsém olyan villamoson utazni amin a "békés szurkolók" törtek-zúztak...

mikimackó 2015.04.21. 21:07:26

most már csak a labdarúgókat kell átképezni gladiátornak okj képzéssel, pár éven belül megoldódik a focihelyzet agyarországban !

freehckr 2015.04.21. 21:16:21

@Zoltán Sándor: „az ultrák SEHONNAN nincsenek kitiltva. NINCSENEK elnyomva”

Ezt csak azért írod ilyen magabiztosan, mert minden bizonnyal a „nemzeti” hírtévén kívül nincs más információforrásod. :) Javasolnám, keresd fel a szurkolói csoportok Facebook oldalait, hivatalos honlapjait, már csak úgy a látókör szélesítése miatt is... :) Ezeken első kézből szerezhetsz információkat. Van itt egyébként minden a korrupt posztkommunista bűnszervezetek által irányított népszerűbb klubok környékén, többszörösen büntetett előéletű „biztonságiak” késelésétől az otthoni, munkahelyi vegzálásokon át minden.

Arról nem is beszélve, hogy különböző pénzügyi trükkök miatt átlag évente, kétévente csődbe, vagy csődközelbe kerül legalább egy első osztályú csapat, addigi tulajok eltűnnek, pénz egy fillér sem marad, klub szétesik, a szurkolók meg csak főnek magukban miközben az MLSZ és a kormány annak ellenére mossa kezeit, hogy közpénzek milliárdjait tolják be és lopják ki a magyar fociból ilyen trükkökkel.

Szóval nem értem, ha nem vágod a témát miért érzed úgy, hogy mindenképp hozzá kell szólnod?! Nem, nem kell...

„a szurkolói kártya kiváltása SENKINEK sincs megtiltva”

Nincs megtiltva, de ha te szívesen átadod személyes adataidat egy Kubatov-féle gengszternek, aki amióta a porondon van minden egyes választáson megbukott törvénytelen adatgyűjtéssel és a választások minimum aggályos befolyásolásával, akkor lelked rajta... de másoktól ne várd el, hogy ennyire ostobák legyenek. :) Főleg biometrikus személyes azonosítókat megadni egy ilyen lókötőnek, mikor pár éven belül már a bankszámládhoz is ilyesmivel tudsz majd hozzáférni...

freehckr 2015.04.21. 21:25:26

@pythonozok: „hol sikerült megfékezni a tomboló csőcseléket?”

1. Ne csőcselékezzünk „keményen dolgozó kisembereket”, akik még egyáltalán látogatták a mérkőzéseket az elmúlt években, és miattuk nem 2-3 éve omlott össze a magyar foci, hanem majd csak jövőre fog. :) A csőcselék a másik oldalon, az MLSZ és környékén keresendő... 2. Európa szerencsésebbik felén nagyjából mindenhol. Persze mint ahogyan említettem, a stadionokon kívül szoktak lenni kisebb-nagyobb csetepaték, de az megesik falusi búcsúban is, főleg ahol egy bizonyos kisebbség sűrűbben fordul elő, mégsem tiltjuk be a falvakat, vagy vezetünk be falukártyát. :)

„Itthon volt szerencsém olyan villamoson utazni amin a "békés szurkolók" törtek-zúztak”

Megesik... érdekes módon többeknek jobban fáj egy kapaszkodó leszakítása mint az, hogy a villamost vélhetően dupla áron szerezte be az önkormányzat, hogy a közpénz felét lenyúlják. :) Az elmúlt legkevesebb egy évtizedben már egyáltalán nem volt jellemző ez a huliganizmus, tehát a korrupt Orbánék és gazember haverja Csányiék által bevezetett drákói szigor és rákosista hozzáállás nem csak hogy felesleges volt, de nagyjából újra sikerült ezzel felhúzni az összes szurkolótábort... és teljesen kinyírni az addig egyébként látványos és európai ultrák közt is elismert magyar szurkolói kultúrát.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.04.21. 21:40:47

@freehckr: aha... na menj anyádba! Megesik... kisfiam! Meccsenként milliós összegbe kerültök az adófizetőknek még a károkozásaitok nélkül is. Nem két fillér a rendőri készültség.

freehckr 2015.04.21. 21:48:03

@pythonozok: „na menj anyádba”

Remek vitakultúra... :) Otthon így neveltek?

„meccsenként milliós összegbe kerültök az adófizetőknek”

Mint említettem, egyáltalán nem volt jellemző a futballhuliganizmus az elmúlt egy évtizedben, manapság pedig mióta Csányinak és Orbánnak elgurult a gyógyszere, egy hangosabb „bazmegért” is képesek százezrekre büntetni klubokat. Szóval ma már egyáltalán nem egyértelmű, hogy ki okozza a károkat, és pontosan mekkorát... de mivel szurkolók már nincsenek a mérkőzéseken, annyira nem bonyolult ez a dolog. :)

„Nem két fillér a rendőri készültség”

Ha csak egyszer is jártál volna „húzósabb” meccseken régebben, tudhatnád, hogy a balhé mindig akkor kezdődött, amikor a „sünök” felsorakoztak az ultrák szektora előtt „provokáció” gyanánt. Több esetben is meg lehetett volna spórolni a szurkolói rendbontást, ha képzett és rátermett biztonsági emberek kezelik a kialakult, vagy csak kialakulóban lévő helyzetet.

Lehet akár világrekord hatalma egy posztkommunista pártnak és korrupt talpnyalóiknak, a szakembereket nem lehet kispórolni a fociból sem...

Tandoori Artemisz 2015.04.21. 22:18:16

@Zoltán Sándor: Kedves sándor vagy zoli vagy ahogy gondolod. Kavicsot felszedék én neked bármelyik árokból és beviszem a zsebembe ha akarom. A soroksári pályától pár méterre van a hév megálló tele sínkövekkel. De ezt megtehetem akár dortmundban vagy belgrádban vagy malmőben is az a helyzet. Ott miért leeht meccset rendezni?. A kérdés költői természetesen, épeszű ember nyílván el sem gondolkodik ezen. A soroksárnak nincsenek szurkolói ezt aki nem tudja az sejti tehát teljesen felesleges az intézkedés. Apropó hogyan kaptak licenszet?
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a TELIBEVERT MOCSKOS BÜDÖS KURVA ANYÁDAT TE FÉREG GYILKOS PATKÁNY!!!
Van amikor nincs értelme vitatkozni vagy kulturáltnak lenni mert nincs kivel. A magadfajta tolvaj pondró például nem érdemli meg.

Hun Endorfin 2015.04.21. 22:56:28

Ne ettessétek pythonozok-ot , csak egy sima politikai troll/bérenc, elég a többi blogon lévő kommentjét olvasni..

Zoltán Sándor 2015.04.21. 23:44:53

@freehckr: "minden bizonnyal a „nemzeti” hírtévén kívül nincs más információforrásod" Nem talált, a tévében csak sportműsorokat nézek. Netes hírportálokat (pl. Origo, Inforádió) követek, de mindig elolvasom - röhögni fogsz - a Simicska érdekeltségébe tartozó Heti Választ is. Az igaz, hogy a faszbuk-oldalatokat eddig nem csekkoltam, de eztán se fogom. Sajnálom, nem érdekelnek ezek a szektás oldalak. Felőlem olyan "első kézből szerzett információkkal" (értsd: agyament összeesküvés-elméletekkel) traktálják ott egymást az emberek, amilyenekkel akarják, de tegyék azt nélkülem.

Te azt mondod, ostoba vagyok, én meg azt mondom, szeretem a focit. Ha egy szaros kártya kell ahhoz, hogy kimehessek a meccsre, akkor megadom az adataimat, és kiváltom azt a kártyát. Miért ne tenném? Nem szégyellem se a saját nevemet, se a születési dátumomat, se az anyám nevét (ti. összesen ennyit kell megadni a futballkártyához). Az ügyintézés, mondom, kb. fél órába telt mindenestül, a kártya pedig elfér a zsebemben, a többi igazolvány - a személyim, a diákom, a lakcímigazolványom, az adóigazolványom, a taj-kártyám, a jogsim, az olvasójegyem, a sportegyesületi bérletem - mellett. Ja, ezt kapd ki: MINDEGYIKEN rajta vannak ám az alapadataim. Lekopogom, engem még nem ért semmilyen hatalmi vagy rendőrségi inzultus. De hát ez van, ha az embernek nincs takargatnivalója.

Zoltán Sándor 2015.04.22. 00:22:39

@Tandoori Artemisz: Én vagyok a hülye, hogy itt tépem a számat órák óta, holott ez a csatornapatkány előbb-utóbb magától is előmászott volna a szarfészkéből demonstrálandó, hogy miért is kell az ő fajtáját megregulázni, horribile dictu elkülöníteni a Homo sapiens fejlettebb példányaitól. Azért, mert ők a LEG-AL-JA. Nincs helyük a kultúremberek társadalmában. Annak idején bezzeg nem pocsékolták a pénzt az ilyenek iskoláztatására; 10 éves korukban kibaszták őket a Hortobágyra, hogy csinálják fel a kecskéket. Ma is ezt kéne tenniük, mert más hasznot nem hajtanak. Ehhez képest most írástudókkal akarnak vitába szállni, eszem megáll...
Szóval köszi, te szerencsétlen, hogy megerősíted a szavaimat.

Krisz11 2015.04.22. 00:56:14

Mocskos magyarellenes féreg MLSZ. Már a Nagy-Magyarországos zászlót is betiltják. Be nem mennék egy rohadt stadionba sem. Építsenek csak még vagy 100-at.

IdomitottFoka 2015.04.22. 10:49:33

"e még az is ritka, hogy egymáson kívül bárkibe is belekössenek, de kicsire most ne adjunk"

Wehehe, meg a rohadt fradista/akármista kukák. A NER most már a szurkolókba is belerúg, de amikor a HAHA vonulgatott, akkor a debreceni ultrák nem voltak ilyen válogatósak kötözködés terén. Ezért egy kicsit nehezebben lehet sajnálni őket. És a siránkozás sem illik a "kemény"maghoz.

CsakMintTe 2015.04.22. 12:23:37

"Mert, ha a hatalom látja, hogy vannak olyanok, akikkel bármit megtehet - akkor előbb-utóbb bárkivel, bármit meg fog tenni. Veled is, velem is. És akkor már késő lesz ébredni..."

Tyű, és erre csak a foci kapcsán lehetett rájönni...? Mondjuk tényleg jobb később, mint soha.

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2015.04.22. 17:19:27

Kedves Sándor! Egyszer fogsz rossz szót mondani, ami nem tetszik a kedves vezetőnek, kapsz egy családlátogatást, munkahelyi zaklatást vagy NAV esetleg NNI fog kopogtatni, na akkor sajnálod majd az adataid. Hidd el nem kivánom neked se.

Tandoori Artemisz 2015.04.23. 01:11:59

@Zoltán Sándor: Ez nem az oktatástól vagy kulturáltságtól függ.
Valószínűleg egyedül több diplomám és nyelvvizsgám van mint az egész pereputtyodnak együttvéve(nekem egyedül, de körülnézhetnél a családom tájékán is miszter szociológus). De mivel egy kamu nick vagyok ezt nem kezdem el bizonygatni.
A hangnemet azzal érdemled ki, hogy nem is érdekel sem az igazság sem a valóság, csak a rombolás a pusztítás. Ez pedig sosem fog semmi mást érdemelni a szememben csak egy: mocskos kurva anyádat!!!
Tiszteletem :)
Ui: tanár is vagyok remélem a gyereked majd hozzám jár ;) (bocs inkább azt remélem a magadfajta képtelen a szaporodásra)

lezsír (törölt) 2015.04.24. 08:40:57

A foci az már annyira gáz. Legalább állami pénzt ne ölnének bele! Érdekes a konditerembe járók, futók, kerékpárosok, falmászók, túrázók tudnak piaci alapon sportolni. A foci nézése meg minden csak nem sport. Agyzsibbasztás, plebsnek cirkusz, ha már kenyér nincs.

bontottcsirke 2015.04.24. 15:16:12

Én a focit akkor utáltam meg, amikor muterommal a 90-es évek elején valami Arnoldos film ment volna, de valami balfasz milánó-róma vagy kik szenvedtek és már nemtom hanyadszor volt hosszabbítás. Még valahogy a királyi tévét is sikerült felhívnom, hogy mi lesz már. Akkor azt hitte, kibaszom a tévét a negyedikről.

Egyébként szerintem a leggázabb sport az ökölvívással meg egyéb ilyen primitív szarral egyetembern.

Zoltán Sándor 2015.08.31. 00:51:42

@Tandoori Artemisz: Apád seggébe dugd fel a kamudiplomáidat, hülyegyerek. :D
Figyu, attól még nem vagy te tanár, hogy az állatkertben te tanítod meg az orángutánoknak, hogyan kell a bokorba szarni.
Diploma, persze. Legóból csináltál magadnak egyet? De aranyos. :D Álmodik a nyomorult... Üvölt az írásodon, hogy mennyire primitív, suttyó proli vagy.
Amúgy köszi, hogy a családodat a figyelmembe ajánlottad. Anyáddal különösen jól elvoltam.
Üdv!
süti beállítások módosítása