Egy kis színes hír, miközben a fél világ a szegény, ártatlan, kiirtott, ma is üldözött és elnyomott zsidókat sajnálja:
Demenciája miatt "nem lehet" bíróság elé állítani a gyermekzaklatással gyanúsított Lord Greville Jannert, a parlament felsőházának volt tagját - közölte a királyi ügyészség csütörtökön Londonban.
Zoom
Habár az idén 86 éves lord ellen - aki a Munkáspárt tagja és a nagy-britanniai zsidó képviselők tanácsának volt elnöke - elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene, "súlyos demenciája miatt képtelen volna egy bírósági tárgyaláson részt venni" - jelentette ki a királyi ügyészség.
Zoom
Több olyan tanú, akik árvaházban nőtt fel, azt állította Jannerről, hogy a hetvenes-nyolcvanas években zaklatta, illetve megerőszakolta. Az áldozatok mind férfiak, a bűncselekmény elszenvedésekor 16 év alattiak voltak.
Zoom
A rendőrség szerint az ügyészség döntése helytelen, mivel az áldozatoknak így nem tudnak igazságot szolgáltatni.
Zoom
Janner neve egy leicestershire-i árvaház vezetője elleni per tárgyalásán merült fel. Az intézményvezetőt ugyancsak a gondjaira bízott gyerekek szexuális bántalmazásával vádolták. Habár a rendőrség nyomozást indított az állítás miatt, a vizsgálódás többször akadályba ütközött.
Zoom
Mick Creedon, Derbyshire grófság rendőrfőnöke elmondta, hogy detektívként nyomozott Janner után, amikor felettesei megtiltották, hogy letartóztassa a lordot vagy akár házkutatást végezzen nála.
Zoom
Egy másik magas rangú tiszt a Daily Mail című brit lapnak elmondta, hogy már 1989-ben nyomozott Janner után, és ezt felettesei parancsára fel kell függesztenie.
Zoom
Leicestershire rendőrsége 2013-ban újra bűnügyi eljárást indított, hogy az 1991 és 2007 között beérkezett panaszokat a lorddal kapcsolatban felülvizsgálja.
A királyi ügyészség pedig közölte, az új nyomozás során elegendő bizonyítékot találtak arra, hogy Janner ellen 22 pontban vádat emeljenek, de "egészségi állapota miatt ezt nem lehet megtenni"... Tehát ha valaki zsidó, még az sem szükséges, hogy meghaljon a felelősségre vonás elkerüléséhez, elég, ha egy fajtársa megállapítja nála a "demenciát"...
Zoom
(MTI nyomán)