Családi kötelék fűz egy befolyásos kormánypárti képviselőt a Buda-Cash Brókerház vezetőjéhez – tudta meg a Blikk.
Hargitai János KDNP-s képviselő lánya, Linda ugyanis a bukott brókercég vezérigazgatójának, Tölgyesi Péternek az élettársa, aki március elejétől előzetes letartóztatásban ül.

– Nem tudtunk semmit, váratlanul ért a brókerbotrány. A lányom sem sejtett semmit – magyarázkodott a bulvárlapnak politikus, akit rendkívül kínosan érintett az érdeklődés.
– A lányom élettársát alig ismerem. Talán ha háromszor találkoztam vele, ők Budapesten laknak, mi meg vidéken. Ha tudtam vagy sejtettem volna, hogy egy csalóról van szó, akkor gondolhatja, megóvtam volna tőle a lányomat – mondta a KDNP-s, aki azt állította, hogy Tölgyesi nem élt nagy lábon, semmi gyanúsat nem látott életvitelében.
Hargi­taiékat különösen rosszul érintette a brókerbotrány, hiszen pár hónapja gyerek született a kapcsolatból, és a politikus lányának egyedül kell nevelnie a kicsit. Azt nem tudni, mikor szabadulhat a gyermek apja, akinek hétfőn hosszabbította meg a bíróság július közepéig az előzetes fogva tartását.
– Soha nem volt sem a Buda-Cashnél, sem a Quaestornál befektetésem. Mindig is az OTP-nél vezettem a számláimat, és nem is próbáltak rábeszélni, hogy a Buda-Cashhez vigyem a pénzem – állította a képviselő.

Hargitai János szerint két éve kezdődhetett lánya és a Buda-Cash-vezér kapcsolata. Hargitai Linda is a bankszakmában dolgozik, az osztrák tulajdonú Gutmann Bank magyar leányvállalatának vezetésében, ügyféltanácsadóként. Párja, Tölgyesi Péter 2001-ben lett a Buda-Cash Brókerház vezérigazgatója. A jegybank szerint a Buda-Cashnél a sok tízmilliárdos csalássorozat 10-15 éve kezdődhetett, vagyis a bűncselekmények túlnyomórészt az ő vezetése alatt történhettek.
Egyébként nem ez az első eset, hogy brókerügyben családilag érintettek politikához közel álló vezetők. Polt Péter legfőbb ügyész lánya révén a Quaestor-ügyben volt érdekelt: lánya élettársa Tarsoly Csaba Quaestor-vezér személyi titkára, Mikuska Zoltán.
(Blikk nyomán)