A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) március végén elővette egy tizenöt évvel ezelőtti brókergyilkosság aktáit, mert esély nyílt arra, hogy kiderüljön, kinek állhatott érdekében a London Bróker Rt. volt tulajdonosának a megöletése - számol be a Privát Kopó.
A 46 éves Reichardt Ignácot 2000. január 14-én saját terepjárójában, a főváros XXII. kerületében végezte ki egy géppisztolysorozattal egy máig ismeretlen férfi. Az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya nyomozott, de nem sikerült megtalálniuk a tetteseket. Reichardt több szálon kapcsolódott a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójához, első elnökéhez, Kovács Tiborhoz, illetve a Budalakk-FIK cégbirodalomhoz.
A Buda-Cash Brókerház Kft.-t 1995 áprilisában alapította Kovács Tibor, Tarr István és Pintér Zoltán. A cég jegyzett tőkéje 50 millió forint volt, amely 15 millió forint pénzbeli, és 35 millió forint nem pénzbeli (apport) hozzájárulásból állt. A nem pénzbeli hozzájárulást 2124 db kárpótlási jegy képezte.

Mintegy öt hónappal korábban, 1994 novemberében tőkeemelést hajtottak végre a Kovács Tibor és Tarr István tulajdonában álló COTA Kft.-ben. A tőkeemelést 2124 db kárpótlási jeggyel hajtották végre, 33 millió 500 ezer Ft értékben.
A COTA Kft.-nél és a Buda-Cash Brókerház Kft.-nél felhasznált kárpótlási jegyek sorszáma megegyezett, azaz a két társaságnál ugyanazok a kárpótlási jegyek képezték a nem pénzbeli hozzájárulást. Az ügy érdekessége, hogy a kárpótlási jegyek sorszáma hét számjegyből állt, a COTA Kft.-be és a Buda-Cash Brókerházba apportált papírok sorszáma elé azonban odanyomtattak egy nyolcadikat, a kárpótlási jegyek tehát hamisak voltak.
1997-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a hamis kárpótlási jegyek ügyében. A rendőrség kérte a cégbíróságot, hogy a fiktív értékpapírokat tartalmazó apportlistát a COTA Kft. és a Buda-Cash Brókerház vonatkozásában küldje meg a nyomozóhatóságnak. A cégbíróság válaszlevelében arról tájékoztatta a BRFK-t, hogy „a COTA Kft. és a Buda-Cash Brókerház apportlistája eltűnt, nem fellelhető”. A nyomozást - bűncselekmény hiányában - megszűntették.
1997 januárjában a Buda-Cash Brókerház Kft. részvénytársasággá alakult. A cég első elnöke Kovács Tibor lett, az igazgatóságban helyet kapott Tarr István, aki a COTA Kft.-ben Kovács tulajdonostársa volt.
1998 márciusában a brókercég 500 millió forinttal emelte az alaptőkéjét. Az Első Hazai Energia-portfólió Rt. (tulajdonosok: Pintér Zoltán és a Reichardt Ignác érdekeltségébe tartozó London Bróker Rt.) 230 millió, az Arago Befektetési Rt. (Leisztinger Tamás vállalkozása) 100 millió, Pintér Zoltán 100 millió, a Sajó-Közmű Kft. pedig 70 millió forint értékben jegyzett részvényeket. A London Bróker Rt. 1996 decemberében szerzett részesedést az Első Hazai Energia-portfólió Rt.-ben, így vált 1998 tavaszán közvetett tulajdonosává a Buda-Cash Brókerház Rt.-nek.
1998 elején több cikk látott napvilágot a lapokban a Kovács Tibor és üzlettársa, Rózsa Ferenc között a Budalakk-cégcsoportban és a FIK Rt.-ben kirobbant háborúról, ezért Kovács 1998. április 30-án távozott a Buda-Cash Brókerház elnöki tisztségéből, de a háttérből még több évig befolyásolta a társaság tevékenységét.
Börtönbarátságból nagy kaszálás
Kovács Tibor és Rózsa Ferenc a tököli fiatalkorúak börtönében kötött barátságot a ’80-as években, ahol gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt kirótt büntetésüket töltötték. Érettségivel egyikük sem rendelkezik.
Zoom
A két jó barát 1991-ben - privatizációs pályázaton - megszerezte a Dunalakk Kft.-t, 1994-ben a Budalakk Kft.-t, valamint a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt.-t, 1996-ban megalapították a Budalakk ÉTA Kft.-t, majd 1999-ben - ugyancsak privatizáció útján - megkaparintotta a Szentgotthárdi Kaszagyárat. Mindezt úgy, hogy kettejüknek gyakorlatilag tízezer forintjuk sem volt - összesen. A cégvásárlásokat Egzisztencia-hitelekből és a kölcsönökből a névérték 30 százalékán felvásárolt, de a privatizáció során 130-140 százalékon beszámított kárpótlási jegyekből finanszírozták. A felvett Egzisztencia-hiteleket soha nem fizették vissza a Fekete János vezette Leumi Hitelbanknak, valamint a Kunos Péter nevével fémjelzett Agrobanknak.
Az 1990-es évek második felében mintegy 1 milliárd 500 millió forintot helyezhettek ki a Budalakk-cégcsoport és a FIK Rt. vagyonából a Buda-Cash Brókerházhoz, valamint a London Brókerhez.
Így például 1996 februárjában Kovács Tibor és Rózsa Ferenc megvásárolták a Szentgotthárdi Kaszagyár Rt. részvényeinek többségét. A részvényvásárlást a Buda-Cash Brókerház bonyolította, oly módon, hogy a Budalak ÉTA Kft. ügyvezetője (Kovács Tibor) utasítást adott 37 millió 500 ezer forint átutalására a Buda-Cash bankszámlájára, azonban a jelzett összegből megvásárolt részvények nem a vételárat biztosító Budalakk ÉTA Kft., hanem - 50-50 százalékban - Kovács és Rózsa tulajdonába kerültek. Néhány hónappal később a Budalakk ÉTA ügyvezetője megbízási szerződést kötött a London Bróker Rt.-vel a Szentgotthárdi Kaszagyár további, 37,5 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására, a művelet végrehajtására átutaltatott 25 millió forintot. A London Bróker 1996. december 5-én, telefaxon arról tájékoztatta a Budalakk ÉTA ügyvezetőjét, hogy a megbízási szerződésnek megfelelően megvásárolta a cég 70 millió forint értékű részvénycsomagját 5 millió forintért, továbbá a Mezőbank Rt. 20 millió forint értékű, a kaszagyárral szemben fennálló kölcsönkövetelését - a Barbizon Kft. részére. A Barbizon Kft. tulajdonosa a London Bróker volt.
Zoom
1997. február 27-én Kovács Tibor a Budalakk ÉTA bankszámlájáról előbb 30 millió, majd egy nappal később 90 millió forintot utaltatott a London Bróker bankszámlájára - máig ismeretlen célból.
Ugyancsak a London Brókernél helyezték letétbe - Kovács Tibor megbízásából - a FIK Rt. részvénycsomagját, amelynek azonban egy évvel később lába kélt, és soha nem akadtak a nyomára.
Zsebben cincogó politikusok és titkosszolgálati tisztek
A Buda-Cash Brókerház és a London Bróker életében fontos szerepet játszó Budalakk-birodalom, illetve a FIK Rt. környékén több volt, illetve akkoriban aktív politikus, valamint egykori titkosszolgálati tiszt is felbukkant. A FIK Rt. igazgatóságában helyet kapott Berecz János, az MSZMP KB egykori titkára, a felügyelőbizottságban pedig dr. Lakatos Ernő, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály osztályvezetője, valamint Páva Zoltán akkori MSZP-s országgyűlési képviselő. Az ingatlanközvetítő cég tanácsadóként foglalkoztatta dr. Horváth Istvánt, a Lázár-, majd a Grósz-kormány belügyminiszterét, valamint Pallagi Ferencet az egypártrendszer utolsó állambiztonsági főnökét, volt belügyminiszter-helyettest.
De a FIK Rt. holdudvarában tevékenykedett egy időben dr. Simon Sándor egykori titkosszolgálati ezredes, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt titkára, dr. Gera Károly korábbi katonai felderítő főtiszt, aki később a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének jobbkeze lett, mint a szervezet biztonsági osztályvezetője, dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökhelyettese, Székely Gábor egykori SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, és Valenta László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) volt gazdasági vezetője, Pintér Sándor bizalmi embere. Kovács Tibortól több megbízást kapott ifj. Apró Antal, az Országgyűlés egykori kommunista elnökének fia, Apró Piroska testvére. (Apró Piroska egyúttal Gyurcsány Ferenc anyósa - a szerk.) Az Apró-fiú a London Bróker Rt. felügyelőbizottságában is helyet kapott.
A Dunalakk Kft.-ben 1994-től 41 millió forintos üzletrésszel rendelkezett dr. Bóta Éva, a Legfelsőbb Bíróság korábbi szóvivője.

A Budalakk-FIK cégcsoport 1996 és 1998 között tizenhárom szocialista országgyűlési képviselőnek biztosított ingyenes mobiltelefon-használatot, így - a részletes számlák alapján - Kovácsék pontos képet kaphattak, arról, hogy a politikusok kikkel tartottak kapcsolatot.
Az 1996 és 1998 közötti években a Kovács Tibor által irányított FIK Rt. szponzorálta a parlament labdarúgócsapatát: évente 3 millió forinttal, valamint mezgarnitúrákkal és labdákkal segítve a honatyák sportolását.
Az „üzletember” egy alkalommal a futballpálya szélén álló korlátra támaszkodva ezt mondta az ingatlanközvetítő társaság egyik igazgatósági tagjának: „Látod, az én mezemben fociznak, az én csapatomban játszanak, itt cincog az összes a zsebemben - mindenki tehet egy szívességet nekem…”
A festékgyártó cégeket és az ingatlanos vállalatot az 1990-es évek végére teljesen kifosztották. Ma már se Dunalakk, se Budalakk, se Budalakk ÉTA, se FIK, se Szentgotthárdi Kaszagyár.
Arra a kérdésre, hogy a gátlástalan tolvajlások miatt kik kerültek börtönbe, egyszerű válasz adható: senki.
Reichardt Ignác állítólag a „Piszkos pénz - vizsgálat egy nem minden gyanú felett álló cégcsoport ügyében” című könyv megjelenését követően azt tervezte, hogy kipakol a rendőrségnek Kovács és Rózsa viselt dolgairól, valamint a Buda-Cash Brókerháznál és a London Brókernél elkövetett pénzügyi visszaélésekről.
Nem hagytak rá időt neki.
(Privát Kopó)