Megkezdődött csütörtökön annak a vácszentlászlói magyarnak a pere, aki a vád szerint 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel azonban egy cigánybűnöző (az MTI megfogalmazásában "fiatalember") halálát okozta.

V. Pál Gyula - gyilkossá minősítené a "tisztelt" bíróság, amiért elege lett a mindent elpusztítók garázdálkodásából
A Budapest Környéki Törvényszék szóvivője közölte: a vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el az akkor 37 éves vácszentlászlói férfi udvaráról. Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször bemászott a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A "vádlott" észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért elhatározta: megleckézteti a tolvajt. 2013. október 24-én a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött.
A tolvaj cigány október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek. A "fiatalember" viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után még dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben feldobta a talpát.
A per első napján a vádirat ismertetése után meghallgatták a "vádlottat", aki elismerte a felelősségét, de azt mondta, hogy tehetetlenségében sodródott bele az egészbe, nem gondolta, hogy a fagyállóval kevert bor akár halált is okozhat - ismertette Koszta János.
Hozzátette: a bíróság szerint azonban elég az interneten rákeresni a fagyálló hatásaira ahhoz, hogy bárki tisztában legyen a legsúlyosabb következményekkel is. Emiatt a vádlott cselekménye a vádiratban szereplő, életveszélyt okozó testi sértés helyett akár halált okozó testi sértés vagy minősített emberölés is lehet. Míg az előbbi két bűncselekményért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, addig a minősített emberölés felső büntetési tétele életfogytiglan - mondta Koszta János.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: