Pénteken rágalmazó röplapok terjesztőit buktatták le a Jobbik aktivistái. A szálak kezdettől fogva a Fideszhez vezettek, a narancsos akolban ugyanis rájöttek, nem nekik áll a zászló, a tisztességtelen húzások pedig sosem álltal távol tőlük. Az akció mögött a Kubatov-hű fiatalokból toborzott választásmanipuláló brigád, a Szabad Európa Csoport áll.
A Fidesz természetesen tagad és hazudozik a kapcsolatról, ahogy az náluk alapelvárás. Az alábbi, korábban már közölt videón például Gulyás Gergely próbálja beadni a birkáknak, hogy van akkora kretén: nem tud semmiről.
Nem a levegőbe beszélünk, a megalapozatlan vádaskodást meghagyjuk a kubatovistáknak, ugyanis csinos kis képgalériával rendelkezünk a három jómadárról, amelyet megosztunk, így mindenki tudhatja, ha őket látja Tapolca vagy bármely jövőbeli kampányhelyszín környékén, akkor nem jóhiszemű aktivistákról van szó, akiknek érdemes bedőlni. (Az akcióegység tagjai szeretik magukat más párt szimpatizánsainak feltüntetni, ha így érhetnek célt.) Egyúttal jelezzük lelkes olvasóinknak, hogy amennyiben információval rendelkeznek az alábbi narancsbérencek kilétéről és pontos fideszes kapcsolatáról, azt szívesen fogadjuk.
A három delikvensből eddig Tóth Lucát sikerült 100%-os biztonsággal beazonosítani, ésa  fideszes kapcsolata is lelepleződött. Az alábbi felvételen Kádár Tiborral (a Fidesz XVIII. kerületi önkormányzati képviselője, Kubatov titkáraként lett a SZECS "operatív vezetője") és Ughy Attilával (a XVIII. kerület fideszes polgármestere) parolázik egy gulyásfőzőveresenyen. A forrás Kádár Tibor Facebook-oldalának 2014. szeptemberi képgalériája, természetesen azóta már kétségbeesetten törölték a képet, ahogy Tóth Luca is próbál mindenki elől bezárkózni a Facebook-oldalán.
Nálunk azonban megtekinthető a kép:

Micsoda véletlen, hogy éppen ez a veretes társaságban mutatkozó leányzó az egyik tapolcai kampányhős!
Íme, a bizonyító erejű galéria, a még pontos beazonosítást igénylő társtettesekkel:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Frissítés: a képeken szereplő suhancot máris sikerült azonosítani, a Facebookon Mucsi Lali néven található meg. Olvasónk szerint "Lali" drogos és alkoholista, a Hungária és a Thököly út kereszteződésénél szokott autóablakokat mosni. Nem csoda, ha rászorul egy kis mellékesre Kubatovéktól is. Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy az ismerősei igen színes társaságra utalnak.
Az alábbi képeken a bőrhibák is jól látszanak, így nyilvánvaló, hogy nem csak az ábrázata és a stílusa hasonló a keresett személyhez.
Zoom
Zoom
(Kuruc.info)