Ez a felvétel a tegnapi, tiszaeszlári Solymosi Eszter-megemlékezésen készült, amelyet a Magyar Nemzeti Front szervezett, de számos hazafias egyesület megjelent a mintegy 300 főnyi résztvevőt számláló rendezvényen.
Zoom
Miként közismert, a 14 éves kis parasztlányt 1882. április 1-jén, a községben összegyűlt zsidó sakterek a helyi ortodox zsinagóga pitvarában meggyilkolták. Az áldozat holtteste soha nem került elő. "Természetesen és a biológiai-fizikai törvényeknek teljesen hihető módon" 80 nappal később, június 18-án a tetthelytől 10 kilométernyire, Tiszadadánál, a Csonkafüzesnek nevezett helyen felbukkant egy női hulla. Mit ad Isten, a meggyilkolt Eszter ruháiba volt öltöztetve, s bal kezére egy sárga papírba kötözve ott volt az a festék is, amelyet a tragikus sorsú kislány utolsó útján a helyi Kohlmayer-kereskedésben vásárolt. Mert ugye teljesen élet- és törvényszerű, hogy egy állítólagosan öngyilkosságot elkövetett gyermeklány (a Tiszába ölte magát) holtteste 80 nap után fog teljesen romlatlan állapotban a felszínre kerülni. Miként az is, hogy a kezére kötözött papír és festék sem oldódik fel a Tisza vizében ennyi idő alatt. Arról nem is szólva, hogy a tavaszi tiszai áradás gyors sodrása majd 3 hónap alatt csak 10 kilométerre sodorja eltűnésének színhelyétől. S mindezt betetézve - miként azt az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat megállapította -, Szegény Solymosi Eszter holtában a víz alatt mintegy 10 évet öregedett, lévén a vízi hulla életkora 18-20 év közötti, haja tarra leborotvált (ortodox zsidó szokás), szeméremszőrzete úgyszintén, hüvelye erősen tágult, ami a rendszeres nemi életre utal, tüdejében víz nem volt, végül tüdővészben múlt ki. Magyarán egy zsidó kurva holttestét húzták le a folyón a máramarosi tutajosok, s a megfelelő pillanatban elvágták a kötelet - ezt bizonyítják a holttest csuklóin lévő külsérelmi bevágódási nyomok is -, s ezt a hullát prezentálta az Eötvös Károly vezette védelem Solymosi Eszter földi maradványaként. Teljesen hihető az egész, nemde?
Mindezek ellenére a gyilkos gazembereket és tettestársaikat a Nyíregyházi Törvényszék egytől egyig felmentette a nagy mesemondó ügyvéd, Eötvös Károly hathatós közreműködésének eredményeképpen 1883. augusztus 3-ai ítéletével, amely 1884-ben jogerőre emelkedett. S hivatalosan máig ebben a mesében kell és illik hinni. Szerencsére az Eötvös Károly-tagadás és a Tiszaeszlár-revízió még nem esik a 269/C hatálya alá, és nem bűncselekmény.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
Frissítés: videón az elhangzott előadások:
Kapcsolódó: