Mindeddig meglehetősen kevés jele volt annak, hogy Csehországban is felütötte volna fejét a nácizmus és az antiszemitizmus. Úgy látszik azonban, ott is terjed a gyűlölet. Egy cseh fiatal férfi ugyanis a Theresianstadtban található emlékhelyen, közvetlenül a hatalmas Dávid-csillaggal megjelölt emlékmű közelében könnyített magán, majd az ismert nemzetiszocialista köszöntéssel idézte fel a régi időket. De ami még felháborítóbb: a cseh rendőrség azt állítja, hogy tehetetlen az ügyben.
A 24 esztendős Zdenek Appl nem egyedül látogatott az észak-csehországi egykori koncentrációs tábor területén létesített emlékhelyre. Vele tartott Jiri Lava nevű 25 éves „barátja” is. És bizony ő volt az, aki Appl gyűlölet felkeltésre alkalmas akciójáról készült fotókat eljuttatta a hatóságoknak.
Zoom
Csakhogy a rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy meglehetősen nehéz lesz eljárást indítani a fiatal férfi ellen. Ugyanis a „náci ideológia terjesztése” nem számít bűncselekménynek Csehországban. Legalábbis egyelőre. Egy ilyen jellegű antiszemita terrorakciót követően azonban nyilván elkerülhetetlen lesz az azonnali törvényi szabályozás.
De vajon Jiri Lava miért adta át a „barátjáról” az emlékhelyen készített „kompromittáló” fényképeket a rendőrségnek? Összevesztek volna? Vagy be akarta lopni magát a nagyhatalmú zsidóság kegyeibe? A hűtlen „barát” a következőképpen foglalta össze tettének indítékait: „Tudtam, hogy vannak bizonyos vitatható eszméi, de amikor elkezdett vizelni a Dávid-csillag közelében, majd megállt az emlékmű falának tetején, és ott náci karlendítéssel szalutált, úgy éreztem, mindez már túl sok, ezért átadtam a fotókat a rendőrségnek.” Majd hozzátette: „Azóta semmi dolgom nincsen vele, de úgy gondolom, meg kellene büntetni azért, amit tett.”
Zoom
Nem tudni, milyen forrásokból, de a cseh média úgy értesült, hogy az emlékhelyen vizelő „náci” férfi karjára az auschwitzi munkatábor bejárata fölött olvasható mondat, az „Arbeit macht frei” van rátetoválva. Ugyancsak a sajtó járt utána annak is, hogy Appl Facebook-oldalán számos „náci szöveg” olvasható.
A fiatalember telefonon adott interjújában azonban tagadta, hogy nemzetiszocialista nézeteket vallana. Mi több, immár a karját korábban ékesítő „Arbeicht macht frei” feliratot is eltávolította.
Theresienstadtban 1941 novembere és 1945 májusa között működött a koncentrációs tábor. A hivatalos álláspont szerint „150 ezernél is többen” raboskodtak a lágerben hosszabb-rövidebb ideig. Napjainkban már nem állítja senki, hogy Theresienstadtban gázkamrák léteztek volna. (Habár, mint azt többek között Mauthausen esete is mutatja, a hivatalos álláspont változását egyáltalán nem lehet kizárni.) Viszont az itt raboskodó és munkára kényszerített zsidók egy részét később átszállították a „haláltáborokba”, így például Treblinkába vagy Auschwitzba – hirdetik a hivatalos holokauszttörténészek.
Jan Munk, a Theresienstadtban létrehozott emlékhely igazgatója – aki egyúttal a prágai zsidó közösség vezetője is – „aljasnak, undorítónak” nevezte mindazt, amit a fotók tanúsága szerint Appl cselekedett. „Mi is jelentettük az esetet a rendőrségnek. Majd meglátjuk, mi lesz” – közölte a zsidó vezető.
Perge Ottó - Daily Mail nyomán