Gasztonyban is lobog a székely autonómiatörekvéseket és nemzetünk összetartozását hirdető szimbólum, a székely zászló. A lobogót a falu jobbikos polgármesterének kezdeményezésére péntek délután ünnepélyes keretek között helyezték ki a községházára.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Nagy Szabolcs polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A jobbikos településvezető beszédében elmondta: a székely zászló kitűzése tisztelgés a székelyek előtt, akik többször, megalkuvás nélkül harcoltak a magyarság megmaradásáért, valamint egyértelmű üzenete annak, hogy a gasztonyiak sorsközösséget vállalnak a történelem megpróbáltatásait továbbra is makacsul tűrő székely néppel.
Nagy Szabolcs után Rába Kálmán, a Vas Megyei Közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője következett, aki a magyar nemzetet egy több ezer éves fához hasonlította, melyet a történelem viharai során a székelyek úgy tartottak és öleltek, mint a növény gyökéréhez hasonlító csáp. A jobbikos politikus hozzátette: a zászló kitűzésével üzenetet küldünk elszakított testvéreinknek, hogy továbbra is óvják büszke múltjukat.
Zoom
A székely zászlót a marosvásárhelyi születésű Sesták Béla tűzte ki a polgármesteri hivatal homlokzatára, aki felszólalásában többek között elmondta: az 1990-es márciusi vérengzések után költöztek Magyarországra, 1991. június 10-e óta él Gasztonyban. A zászló kihelyezésével régi vágya teljesült. A rendezvény a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
(Kuruc.info)