Olvasónk beszámolója az esetről:
Az egész szilveszterkor kezdődött, amit egy zártkörű bulin ünnepeltünk baráti társaságban. Megjelent egy kisebb cigány társaság is, nem tudom, ki hívta őket, de nem is érdekelt ez akkor, jó hangulatban szórakoztunk, nem velük voltam elfoglalva. Addig a pillanatig, amíg egyikük elkezdett agresszívan megnyilvánulni.
Ekkor felszólítottam, hogy nyugodjon le, nem ezért vagyunk itt. Erre ő ököllel arcon csapott. Természetesen kikeltem magamból, de az ottani társaság nem engedte, hogy tovább fajuljon a dolog. Nem is volt folytatása egészen múlt hétig, amikor is a szigethalmi Duna-parton tartózkodtam egy szép napos délelőttön, és megjelent egy autó, amiből kiszállt három illető. Egyikük az volt, akit fent említettem.
Odajöttek hozzám, én kezet nyújtottam, bemutatkoztam. Pár érdemtelen mondat után azt mondta, "nem tetszett a hangsúly, amin beszéltem", és elcsattant az első ütés, amit az arcomra kaptam. Kis hatásszünet után rám ugrottak, ütöttek-vágtak, a felső ruhámat a fejemre húzták úgy csépeltek, fojtogattak.
Percekig tartott, én végig küzdöttem, védtem magam, próbáltam talpon maradni. Valahogy sikerült kiszabadulnom és felegyenesednem, akkor már félig meztelenül. Addigra egy házból kijött egy hölgy, aki próbálta elzavarni őket. Én szintén kiabáltam, hogy fejezzék be azonnal. Úgy nézett ki, hogy vége van, elkezdtek távolodni. Zaklatottan ordibáltam, köpködtem a vért. "Hárman egy ellen? Milyen dolog ez?"
Ezek után az a cigány, akivel szilveszterkor is összeszólalkoztam, visszajött egyedül, egy ácskalapáccsal a kezében. (Közben a másik kettővel kiabált a nő.) Azt mondta, hogy ő egyedül is kicsinál, és elkezdett hadonászni a fejem előtt. Én hátráltam, védekeztem, sikerült a fejem elé kapnom a kezem, így az alkaromba állt a csákányszerű része a kalapácsnak.
 |
Újra megjelent a védőangyalom, mikor már csak hátráltam, összerogytam, hánytam és imádkoztam, s tudtam, hogy már védekezni sem vagyok képes: sikerült a nőnek elzavarnia őt. Ezúton is köszönöm neki, hogy megmentett.
Elvittek a mentők, én megtettem a feljelentést, annak ellenére, hogy erről mindenki próbált lebeszélni: "Meg fognak találni! Ezek kinyírnak!" és hasonlók... Természetesen olyan bűnlajstromuk van, hogy nem hiányzik nekik ez a feljelentés, nyilván szeretnék, hogy azt visszavonjam a bíróságon. Azóta folyamatosan próbálnak követni, fenyegetni, félelemben tartani. Egyedül élek, és mivel tudom, hogy ezek nem tudnak gondolkodni, eljöttem otthonról. Barátaim egy része elfordult tőlem, mert fél. Ahova megyek, ott azt látom, hogy mindenki fél.
Az Árpád-házi királyság idejéig vissza lehet vezetni a családfámat, és én vagyok az utolsó férfi a vérvonalban, aki még nem hagyta el Magyarországot.
Tényleg itt kell remegnem egy csapat cigány miatt?
Tényleg én vagyok az, aki el van üldözve?
Tényleg csatlakoznom kéne ahhoz a táborhoz, mely szerint kussoljunk, féljünk, és tartsuk el őket ?
Szégyellem magam az őseim emléke előtt, amikor erre gondolok. Hát nem! Nem mehet ez így tovább! Megverhetnek, megölhetnek, de a büszkeségemet nem vehetik el! Ha ez így megy tovább, mi lesz 10-20 év múlva? A cigányok rabszolgái leszünk? Hazamegyek fél kézzel is, de nem fogom erősíteni az elesettek táborát!
Mert ez van most Szigethalmon. Levelemet azért írtam, hogy ezt legalább azok tudják, akik még számítanak.
***
Fejlemény: már a szembesítésen is túl vagyunk, hétfőn az egész napomat a rendőrségen töltöttem. Mindhármuk ellen eljárás indult (aznap, amikor az esemény történt, nem volt rendőri intézkedés, a kórház hivatalból megtette az értesítést, de lehet, félretárcsáztak, mert a rendőrségen azt mondták, ez nem történt meg...), megalapozottan gyanúsíthatók csoportos garázdasággal, illetve 8 napon belüli zúzódásos sérülések okozásával, illetve a kalapácsos cigány külön súlyos testi sértéssel, melynél "pszichikai bűnsegédként" voltak jelen társai. A kórházi leleten megemlítik a nyak, a térd, a hát, az arc zúzódásos sérülését, illetve a fojtogatás nyomát.
