Jogerősen elutasította Gyurcsány Ferenc DK-elnök és volt miniszterelnök Dézsy Zoltán filmrendezővel szemben benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki másodfokú határozatában.
Gyurcsány Ferenc személyiségi jogainak megsértése miatt indított pert az alperes Elment az Őszöd című filmje miatt, amelynek egyes kitalált, jövőben játszódó jeleneteiben a volt miniszterelnököt alakító színészt börtönfolyosón, bilincsben vezették. A felperes szerint az ennyire bántó, sértő bemutatásra semmiféle társadalmi igény nincs, semmiféle közcél, közérdek nem indokolja, a film személyiségi jogi jogsértés megállapítására alkalmas.
Gyurcsány Ferenc jogi képviselője szerint ügyfele a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának pártján áll, de ennek is van határa. Kifejtette: az ügyet próbapernek szánják, ahol eldőlhet, hogy ezután teljesen szabad kezet adnak a bántó, sértő megnyilatkozásoknak, és a közszereplőket bármilyen bűncselekmény elkövetőjeként be lehet majd mutatni.
A filmrendező jogi képviselője ugyanakkor azt emelte ki: a perbeli alkotás fiktív, jövőben játszódó történetet mutat be, játékfilm, nem dokumentumfilm, ezért kizárt, hogy személyiségi jogsértés történhetett.
A Fővárosi Törvényszék 2013 decemberében elutasította a volt kormányfő keresetét, a fellebbezés miatt másodfokra kerülő ügyben pedig a tábla csütörtökön helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a szóbeli indoklás szerint elsősorban a véleménynyilvánítás és az alkotói szabadság védelme miatt.
(MTI)