Spíler

Így teszik tönkre az életed a valóságshow-k 1. rész

Közzétéve: 2015. március 12. Szerző: HanSoloo

Teljes csendben ért véget a Való Világ hetedik szériája. Persze a trágárság, a részegség, és az egy főre jutó dugások száma minden eddigi Való Világot felülmúlt, ami részben érthető is, hiszen a csatorna – annak is Romániába, később Luxemburgba menekült kistestvére - eléggé gyengén teljesített. A nézettségi adatok, hálistennek, a béka segge alatt voltak már a kezdetekkor is. De ne is csodálkozzunk ezen, mindenki tudja, hogy Alekosz már régen kimaxolta a műsorban rejlő lehetőségeket.

És hogy még nagyobbat rúghassunk bele az amúgy is gyűlöletes műsorba, idézzük fel, mi történik azokkal a szerencsétlenekkel, akik korábban arra adták, a fejüket, hogy egy ország előtt csináljanak totál hülyét magukból néhány millió forint jutalomért cserébe.

Kezdjük a sort BB Évivel, a kétezres évek agyonfuttatott Big Brother szereplőjével, akiről 2015 januárjában derült ki, hogy élete végéig zárt osztályon marad. BB Évi, az első hazai valóságshow nyertese nyereményét hamar elköltötte, alkoholista és drogfüggő volt, majd ennek következtében két gyermekét is elvették tőle. Jelenleg 24 órás felügyeletet igényel, képtelen az önálló életre.

Szép karrier, ugye? De nem ő az egyetlen, aki nem tudott mit kezdeni a hirtelen jött sztársággal. Magyarországon és külföldön is számos ember élete ment tönkre a tévészereplést követően. Nézzük a további példákat!

VV Segal, miután rájött, hogy nem vár rá fényes karrier a médiában, dílerkedni kezdett. Segalt és három társát 2005-ben kommandósok fogták el, autójukban 38 ezer darab ecstasy tablettát és fél kiló kokaint találtak. Segal hét év börtönt kapott. Tavaly tavaszi szabadulása után jelenleg pizzafutárként dolgozik.

Molnár Anikót, aki a Való Világ egyetlen női döntőse volt, a magánéleti kudarcok miatt emlegetik szinte folyamatosan. Azon kívül, hogy nem találja az igazit, folyamatosan anyagi gondokkal is küzd. Ezen kívül számtalan plasztikai műtét, hízás és fogyókúra, depresszió, pánikbetegség kísérte az életét. A reality show után egy időre eltűnt, és bevallása szerint Dubait is megjárta. Ugye nem kell magyarázni, hogy ez mit jelent? Elmondása szerint az öngyilkosságot is fontolgatta, ettől jósnője mentette meg.

Aztán itt van még az átlagos molylepkék IQ-jával rendelkező VV Cristofel, aki ájultra verte barátnőjét, VV Veronikát. Veronikát végül kórházba kellett szállítani. Azért őt sem kell félteni, mindent elmond róla, hogy még ezek után is békülni akart szerelmével. Ja, kis színes: VV Cristofel mindemellett melegprosti is. Példaértékű szerelmi történet, pont ez kell a mai tizenkét éveseknek.

Következő hősünk VV Zsuzsi, akinek a démonokkal gyűlt meg a baja. A folyamatos túlterheltség miatt rohamok törtek rá, még saját nővérében is az ördögöt látta. Zsuzsi nem bírta a strapát, arra is volt példa, hogy egy ház tetejéről akart leugrani bedrogozva. De bántalmazott újságírót is, és ő is azok közé tartozik, aki megpróbáltak véget vetni az életüknek.

Lorenzo, a VV első szériájának lakója motorbalesetben veszítette életét.

Vannak azonban olyanok is, akik a démonknál komolyabb árat fizettek a hirtelen jött hírnévért. Amerikában több valóságshow szereplő lett öngyilkos a műsort követően. Az első Najai Turpin volt, aki a bokszolókat versenyeztető The Contenderben mérette meg magát. 2011-ben Russell Armstrongot, a "Real Housewives of Beverly Hills" elnevezésű valóságshow egyik korábbi szereplőjét felakasztva találták Los Angeles-i házában.

Ezen kívül Mindy McCready country-énekesnő a Celebrity Rehab with Dr. Drew-ból, Julien Hug a The Bachelor című párkeresőből, Cheryl Kosewicz a Pirate Master című valóságshow-ból, Rachel Brown és Joseph Cerniglia Gordon Ramsay valóságshowjából – ők mind a valóságshow után vetettek véget az életüknek.

És a legdurvább: Dél-Koreában egy nő a reality showBAN akasztotta fel magát egy hajszárító zsinórjával.

Elgondolkodtató, hogy mindezek ellenére a kereskedelmi csatornák miért gyártanak még mindig valóságshow-kat. Összegzésként álljon itt egy nem túl bonyolult következtetés: pénzért mindent, akár emberéleteket is.

Közzétéve: 2015. március 12. Szerző: HanSoloo

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr667263161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása