Az ukrán statisztikai hivatal közlése szerint Ukrajnában 34,5 százalék volt februárban az éves infláció a januári 28,5 és a decemberi 24,9 százalék után.
Ukrajnában 14 éve a legmagasabb, 24,9 százalékos volt az éves infláció tavaly, a 2013-as 0,5 százalék után. Ennél magasabb csak 2000-ben volt az infláció, amikor 25,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Az ukrán kormány három lehetséges gazdasági forgatókönyvet fogadott el még február közepén az idei évre, de ezt csak csütörtökön hozták nyilvánosságra. Egyebek között az infláció a legderűlátóbb elképzelések szerint átlagosan 26,7 százalék, a legpesszimistább jóslat alapján akár 42,8 százalék is lehet 2015-ben.
Kárpátalján legdrágább a kenyér
Rendkívüli mértékben, mintegy 80 százalékkal emelkedett az utóbbi két hétben a kenyér ára Kárpátalján, amit a hivatalosan mesterségesnek tekintett drágítás miatt szankciókkal fenyegetőző hatóságok a pékek kapzsiságának tulajdonítanak.
Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya külföldi valutákhoz viszonyított rohamos értékvesztése és az árak ezt követő ugrásszerű emelkedése február utolsó hetében felvásárlási pánikot indított el Ukrajnában, így Kárpátalján is, ahol az emberek a megtakarított pénzüket tartós élelmiszerek beszerzésével igyekeztek menteni. Az árnövekedés következtében mostanra Ungváron egy szokványos fehér vekni ára elérte a 16 hrivnyát (193 forint), míg Munkácson és Beregszászon a 13-at - írta pénteken a mukachevo.net munkácsi hírportál.
Az orgánum érdeklődésére Mihajlo Kivkovics, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főhivatalának igazgatója elmondta, indokolatlannak tartja a kenyér árának nagyarányú emelését, hiszen a sütödék kilenc hrivnyáért vásárolják a liszt kilóját, miközben a kenyeret - szerinte érthetetlen módon - 13, 15 és 16 hrivnyáért árusítják. Úgy vélte, a drágulás a pékek üzérkedésének következménye.
Jurij Leszjo, a Kárpátalja megyei agráripar-fejlesztési főhivatal igazgatóhelyettese a hírportállal közölte, hogy hamarosan felelősségre vonják az áraikat alaptalanul emelő pékségek és malmok vezetőit. Elmondása szerint Vaszil Hubal, kárpátaljai kormányzó már utasította a megyei monopóliumellenes bizottságot az ügy kivizsgálására, és egy héten belül ki fog derülni, kik állnak az indokolatlan árfelhajtás mögött, hiszen - tette hozzá - Kárpátalján fölös mennyiségben tárolnak búzát és cukrot, ami eleve kizárja a hiány miatti drágulás lehetőségét.
A híroldal szerint Kárpátalja megye vezetői bizonyos mértékben a lakosságot is felelősnek tekintik az irreálisan magas élelmiszerárak kialakulásáért, mivel úgy vélik, a mostani helyzet nem következett volna be, ha az emberek ellenállnak a minden alapot nélkülöző felvásárlási pánik hatásának.
Az ua-reporter.com ungvári hírportál pénteki tudósítása szerint is indokolatlanul magasak a kárpátaljai kenyérárak, hiszen Kijevben a legnagyobb helyi sütőipari vállalat, a Kijivhlib most jelentette be, hogy egy hét múlva 25-30 százalékkal emeli péktermékeinek árát, így az a vekni, amelyért Kárpátalján jelenleg 16 hrivnyát kérnek, a fővárosban alig több mint hét hrivnyába fog kerülni.
Az ukrán nemzeti valuta devalválódása miatt kitört élelmiszer-felvásárlási pánik következtében február utolsó hetében Kárpátalján 245 százalékkal emelkedett a búzaliszt, 172 százalékkal a száraztészták, 193 százalékkal a cukor és 162 százalékkal az étolaj ára. A helyzet időközben stabilizálódott, és jelenleg a megyében sehol nem tapasztalható áruhiány. Az ungvári üzletekben a búzaliszt kilója 10 hrivnyába, a száraztésztáké 13, a cukoré 17, a hajdináé 24, a rizsé 25, az étolaj literjéé 21 hrivnyába kerül.
Kárpátalján az átlagbér 2804 hrivnya (a pénteki váltási árfolyam szerint alig 34 ezer forint), szemben az országos 3059 és a legmagasabbnak számító kijevi 5427 hrivnyás átlaggal. Az átlagnyugdíj összege az ukrajnai megyében 1267 hrivnyát tesz ki, ám a nyugdíjasok többségének járandósága alig haladja meg az ezer hrivnyát.
(MTI)