Híd a munka világába, vagy valami ilyesmi


Az megvan, hogy az Országos Roma Önkormányzat a Híd a munka világába című nagyjából 3 milliárdos program keretében vásárolt magának egy budai, Gellérthegy utcai irodát potom 300 millióért?

Gondolom, sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis minek? És milyen alapon?

Az indok egész egyszerűen hangzik: azért mert ez kell a megfelelő minőségű munkavégzéshez, amit a cigányok felzárkóztatása érdekében végeznek. Pontosabban a hivatalos indoklás az ORÖ részéről úgy hangzott, hogy azért esett a választás erre az épületre, mert egyrészt közel van a minisztériumokhoz, másrészt pedig mert kell egy reprezentatív iroda a magas rangú partnerek fogadására.

Az nem nagyon zavarta őket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amivel lényegében napi szinten kapcsolatban vannak, a Duna másik oldalán van, az meg pláne nem, hogy a legmenőbb, profitorientált cégeknek sincs ilyen helyen irodájuk, mint ahol ők most beújítottak egyet. De az ORÖ vezetői abban sem találtak semmi kivetni valót, hogy vannak olyan alkalmazottai, akik 1,2 milliót keresnek félállásban és azzal sincs szerintük semmi gond, hogy harminc millióért vettek bútort és cirka ugyanennyit költöttek autóbérlésre. És hogy mindenki lássa, hogy ezekre a dolgokra nem is olyan sok pénz ment el, Farkas Flórián okosai készítettek egy kimutatást, ahol a bruttó számok helyett odaírták a nettó összegeket.

Nem kérdés, a minőségi munkához, minőségi feltételek kellenek. Na és persze olyan irodák, ahonnan látni lehet a hidakat is, hogy el tudják dönteni, melyik vezet közülük a munka felé…

Most már csak az eredmények bemutatása lenne hátra, de arra még egy darabig várni kell. Egyes hírek szerint készült már tanulmány a „roma nők ősanyai minősége” témakörben és azt is rebesgetik, hogy eltapsolták már a 3 milliárdos keret felét, de ennek ellenére még egyetlen cigány nem állt munkába a program kapcsán.

De ez kormányzati szinten senkit nem érdekel. Lázár János a hírek hallatán azt mondta, hogy „nem volna szerencsés prekoncepciók, sajtóhírek vagy névtelen feljelentések alapján vizsgálatot indítani”. Így aztán minden marad a régiben.

Így megy ez.


2 kommentek:

Karina írta...

Tegnap nézem az" euronews live TV " délelőtti adását, s ott bejelentkezett az egyik " hazáját szerető igaz hazafi szinházigazgató" aki " a szólásszabadság és a tolerancia igaz bajnokainak táborából való" következöket mondta szó szerint:" Magyarországról azért nagy az elvándorlás a fiatalok köréből, mert egy olyan szélsőséges párt ülhet a parlamentben mint a Jobbik".Szerintem ezt az embert megvesztegetik, vagy nem ebben az országban él, vagy nem egészen tiszta" agyilag" ahogy szokták mondani. 25 éve figyelem, hol lehet nagy pénzeket "leszakítani" a különböző kormányoknak. Mindig ott, ahol vagy hazánk "fejlódése érdekében ", nagy projektekkel állnak elő és fifti-fifti alapon a "mikutyánk kölke ő is" kivitelezökkel hozatnak létre.( Ilyen volt az útépítés, a völgyhíd, a löszalagút és a többi, ezeket és még százakat lehetne felsorolni). A másik nagy" húzás a cigányok integrációja". Ha egyszer unalmában nösszeszámolná valaki, mennyit költöttek már a "rendszerváltás" óta a különböző kormányok a cigányság körülményeinek javítására, oktatására, a putrik felszámolására," bevezetésüket a munkaalapu társadalomba" a közmunkára,stb,stb. bizonyára egy sváci rendszerü életszinvonalat lehetne biztosítani az egész magyarság számára.De nem, a cigányoknak továbbra sincs megfelelő életterük tegyük hozzá még nekünk sincs, minden marad a régiben, Bizony Lázár és Máté G. komáim és igen tisztelt társaitok, igy van ez és nem kellene hivatkozni sem a Jobbikra, sem a névtelen feljelentésekre, amiket természetesen, csakis és kizárólag kifogásként hoztok fel azért, hogy a tengernyi lenyúlt pénzzel ne kelljen elszámolni. Erről jut eszembe, mi lett az "üvegzsebekkel és a szabaságharcos fülkeforradalmi nagy elszámoltatásokkal?" Reménykedem benne, ha egyszer ennek a sok disznóságnak vége lesz, a mi kivándorlóink is haza térnek és a kinnt megszerzett tudásukkal Magyaroszágot fogják gazdagítani!

Névtelen írta...

Nagyon igyezett a fityesz sajtó, és természetesen a cionkomcsi sajtó is a HÍR-t, ezt a minden tapasztalatot megerősitő igazi HÍR-t, elsumákolni az agymosott olvasó elöl.
A HÍR egy valós, kb. 700 éve élő utóítéletet, tapasztalatot erősít meg.
Megint.
Naponta.

Az a tény, hogy a hivatalos életben törvényre emelt mindent elsöprő kötelező zsidóimádat mellett, másodrangúan ugyan, de szintén kötelező a cigányok feltétel nélküli imádata is a fehér őslakosok számára, azt a cikk MEGINT MEGERŐSÍTI.

A hír igaz, nem is lehet tagadni, annyira friss még, hogy nem is tagadja nagyon a leg-leg miniszter. Majd ha kellően kibűzölögte magát, és a hír kiszáradt, mint a teveürülék, a szegény csórómagyarok akár tüzelhetnek is vele, mint beduinok a sivatagban. Akkora aztán már a feledés homálya fedi be a hírt, amiről mindenki tudja, aki valaha könyvet olvasott, vagy tájékozodott a történelem területén, hogy a cigány "értékek", a cigány "kultúra" ennyi, és semmi több. Régen is, most is, és a jövőben is.
Lopnak, csalnak, hazudnak, és ha legalább kétszeres a létszámfölényük, símán rabolnak, gyilkolnak.
A magyar ellen.
A statisztika is ezt bizonyítja. Kb. ezer a cigányok által elkövetett magyarellenes büntényre jut egy fordított állású. Amit aztán a hivatalos sajtó akkor is felfúj, és életben tart, ha azt a gyurcsótányi megrendelésre követték el a titkosszolgák.

Az u.n. cigányvezetők pedig csupán hozzák az évezredes formájukat, természetesen egymást is meglopják, ahogyan csak képesek reá. Bizhatunk bennük képesek rá.
Hisz ez a "kultúrájuk", ősidők óta.
Ők pedig rendkivüli módon hagyománytisztelők.

Megint csak felmerül a polémia, kik azok a balfácánok, többszörös agyhalottak, akik azokat a "politikusokat" 2/3-os-san (?) megszavazták, akikről már évtizedek óta tudjuk, hogy ezt a pénzkidobást, amit a cigányok "felzárkóztatása" jelent, napi kényszerből végzik ?

Ugyanis ők a felelősek. A "politikusok", meg a szavazóik.

Persze ezt a jelen esetben meglopott tényleg csóró cigányoknak mondhatja bárki. Nem értik. Bennük van a véreikkel összetartás. Legföljebb jól megvernek, mondván (üvöltvén) hogy mit pofázol paraszt magyar ?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló