Mint ismeretes, Angela Merkel német kancellár és a zsidó felekezetek vezetői bő egy órát tanácskoztak hétfőn a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Síp utcai dísztermében. A megbeszélésen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Deblinger Eduárd, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, Guba Gergely, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség elnöke és Kálmán Gábor, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség elnöke vett részt.
Zoom
A Mazsihisz.hu-n található beszámoló szerint Merkel bevezetőjében elmondta, hogy nyílt, őszinte beszélgetésre érkezett a zsidó közösséghez. Érdeklődött a kormány és a zsidóság kapcsolatáról, az általános közhangulatról, az antiszemita jelenségekről és a Jobbik jelenlétéről.
Válaszában Heisler András azt mondta, a Magyarországon megjelenő antiszemitizmus "főként a társadalmi párbeszéd és a tolerancia hiányára vezethető vissza". Külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik egyik legerősebb bázisa a felsőoktatásban tanuló fiatalság, amit Angela Merkel látható meglepetéssel fogadott, különösen az után, hogy előzőleg egyetemista fiatalokkal találkozott.
Ezt követően a kancellár rákérdezett, milyen segítséget adhat a magyarországi zsidóságnak. Heisler András hangsúlyozta, hogy a történelem- és a toleranciaoktatás bevált német módszerei (értsd: olyan szintű elnemzetietlenítő agymosás, hogy lassan már azt sem tudják magukról, németek-e vagy törökök - a szerk.) "jól jönnének" a magyar köz- és felsőoktatásban is. Merkel pártolta a felvetést, de megjegyezte, hogy egyik ország sem oktathatja ki a másikat ebben a témában. Azonban példaként felhozta, hogy Németország és Franciaország e téren intenzíven keresi az együttműködés formáit, amihez önként más országok is csatlakozhatnak. A kancellár javasolta, hogy a "magyar" zsidó szervezetek ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a Német Zsidók Központi Tanácsával (és azok majd rákényszerítik a kormányra az akaratukat - hangzott volna a folytatás, ha Merkel valóban őszintén akart volna beszélni - de ők ezt persze nagyon jól tudják, nincs miért a gojok orrára kötni a mechanizmusokat).
Heisler András végezetül egy személyes megjegyzést tett: édesanyja, aki - mint manapság szinte minden zsidó - "holokauszt-túlélő", rendkívüli izgalommal figyelte a találkozó előkészítését. "Ha a németek által hajdan üldözött zsidó asszony így áll Németország kancellárjához, akkor van remény!" - örvendezett, mire Merkel úgy reagált, hogy "azok után ami történt, ez csoda!"
(Kuruc.info - Mazsihisz nyomán)