(ACs-29) Azok a csodálatos nők – Ki hogy kapja be a horgot II.

Tibor bá’ csodálatos női

 

~q228Sára apja-anyja diplomás volt, sőt nővére is. Ráadásul valamennyien tanárok. Anna az őseinél sokkal kellemesebb életre vágyott, de annak tudatában volt, hogy a húspiacon diplomával jobbak az esélyei, mint diploma nélkül. Szerencsére abban az időben a „legolcsóbb” diplomát a tanárképzőkben lehetett beszerezni, akár levelező tagozaton is. Ehhez másra nem volt szükség, mint a beiratkozásra és az időnkénti vizsgákon való megjelenésre, lehetőleg minél lengébb ruhában, amit meg kellett fűszerezni egy kis kacérkodással. Az elégséges jegy beírásához elég volt némi altesti tevékenykedés lehetővé tétele.

Diplomaosztás után Sára napközis tanárságra vállalkozott, mert ez járt a legkevesebb elfoglaltsággal, de riadtan vette észre, hogy munkatársai kivétel nélkül mind a gyengébb nemhez tartoznak, a pasi felcsípési lehetőségek konvergáltak a nullához. Na, ekkor lépet be a képbe Olgi, Sára nővére.

Olgi angol szakos tanár létére az idegenforgalomban találta meg a számítását. Ugyanis voltak olyan amerikai csoportok, akik Bécsbe érkezve jelentkezhettek egy fakultatív budapesti átugrásra. Ezt az egy buszt megtöltő kíváncsi amerikaiakat Olgi vezetett át Magyarországra. Útközben be volt építve a kávézással összekötött pihenő. A kedves idegenvezető útközben összeszedte a kávénkénti 5 dollárt, ami a turistáknak nem tűnt fel, elvégre New Yorki árakhoz voltak szokva, majd a megállapodás szerint a presszósnak leadta az őt megillető 2 dollárt. nettó haszon 3 $/fő.

Persze a csoport meglátogatta a szentendrei kristályüzletet és a Váci utcai matyó babaüzletet is. Olgi által felmart jutalék jelentősen meghaladta egy átlagos magyar pedagógus fizetését. A legnagyobb csel mégse ez volt.

Miután a csoport eldöntötte, hol kívánja elkölteni vacsoráját, Olgi telefonon felhívta a húgát – figyelj Sára, a Százévesben vagyunk, van itt egy kissé félénk amerikai srác, nincs vele senki, jó fogásnak bizonyul, gyere le majd bemutatlak neki.

Nem állítom, hogy az első pasi beesett az ablakon, de a tizedik vagy tizenötödik alkalommal megvolt a pali madár. Sára rálelt a világ legmulyább pasijára. A többi már gyerekjáték volt, csak azt kellett elérni, hogy a pasi lemaradjon a csoportjától, le is maradt. Sára kivett egy hét fizetés nélküli szabadságot, a többit megoldotta a pasi tesztoszteron készlete.

Hazarepülés után a pasival két dolog történt. Az anyja hisztériásan próbálta felhívni a figyelmét arra, hogy egy kelet európai kis kurva elcsavarta a fejét, mert ki akar kerülni Amerikába, vigyázzon. Aztán az Eliot nevű pasi a csoporttal visszautazott az Államokba, de előbb Sárának megadta a telefonszámát, aki mindennap felhívta a leendő áldozatot és másfél órán keresztül elcsevegett vele.

Az anyai figyelmeztetés ellenére Eliot úgy gondolta, ha egy nő havi fizetésének kétszeresét költi el arra, hogy vele elfecsegjen, akkor lehet, hogy egy kis kurva, de nyilvánvalóan tényleg belé van zúgva. Nem volt.

Három hónap se telt el és az egész család itt volt újra Pesten egy kis házassági ceremónia végett. Ma már két gyerekük is van és Eliot sose tudta meg, hogy Sára egy másfél milliméteres csigafúróval átfúrt 20 forintosra rákötött damillal akadályozta meg az érme lepottyanását, és ily módon a nyilvános fülkéből történő hívás egyetlen fillérjébe se került. A damillal fogott házasság árát a Magyar Posta állta.

________________________________________________________

És akkor az e heti kikapcsolódás

________________________________________________________
________________________________________________________
_____________________________________________

6 gondolat erről: „(ACs-29) Azok a csodálatos nők – Ki hogy kapja be a horgot II.

  1. Meglep és irígylem a találékonyságát annak, aki rájött, hogy hogyan végteleníthető az érmés telefon ingyenes használata.

  2. 1:
    Én voltam, mert ki akartam házasítani a szeretőmet. Ja, és én voltam a tanúja az esküvőn. 😉

  3. 😀 Ezek a sztorik nagyon jók, Tibor bá! 😀

  4. Ez jó volt! 🙂
    És a videó a végén…! 😉 🙂

  5. Milyen gyakorlatias nők lehettek akkoriban. Manapság mintha csak a szerelem érzését hajkuràsznàk. Folyamatosan szerelmesek akarnak lenni 🙂

  6. 5:
    Épeszű ember nem akar szerelmes lenni, mert az egy olyan egzaltált állapot, amikor az ember hajlamos elkövetni minden olyan hülyeséget, ami tönkre teheti az egész életét. – Különben az ok minden valószínűség szerint az, hogy a szülők, elsősorban az anya nem ad szeretetet, amit később a felnőtt nő szerelemmel akar kompenzálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük