/Bővített hír/
A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a Jobbik feljelentését. Novák Előd még november elején jelentette fel az MSZMP Központi Bizottságának tagját. Szerinte Nyers Rezső szerepet vállalt többek között Nagy Imre és társai kivégzésében. Az ügyészség indoklásában megállapítja: nincs olyan adat, amely alátámasztaná, hogy Nyers Rezső befolyásolta a Nagy Imre és társai ellen indított büntetőeljárást.
„A Jobbik elszántságát nem lehet csorbítani” – mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában. A Jobbik évek óta egy elszámoltatásikísérlet-folyamatban van, megpróbálja a mindenkori kormányt rákényszeríteni arra, hogy foglalkozzon hasonló, szimbolikus ügyekkel – tette hozzá. A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy a mostani közállapot, a következmények nélküliség sok mai problémát generál. „Hiányoznak a bírósági ítéletek, amelyek egy elszámoltatási folyamat keretein belül azt üzennék a mostani politikusoknak, hogy nem lehet mindent megúszni, mert előbb vagy utóbb valaki elszámoltatja őket” – mondta.
Z. Kárpát Dániel hangoztatta, hogy ha a Jobbik nem foglalkozna az ügynöklistákkal, azzal, hogy ki volt a kiszolgálója és haszonélvezője annak a rendszernek, amely több ezer állampolgár életébe került és még többnek ellehetetlenítette az életét, azt az üzenetet továbbítaná, hogy mindent meg lehet úszni. Ide kapcsolódik a frakcióvezető-helyettes szerint a titkosítási rendszer, illetve annak feloldása is. Egy gazdasági tranzakció vagy egy hídfelújítás esetében miért szükséges a titkosítás? – tette fel a kérdést a műsorban.
Elmondta, a Jobbik nem változtat a saját otthonteremtési koncepcióján. A párt szerint egy olyan állami támogatású bérlakás-építési és otthonteremtési programra van szükség, amelyben sok új bérlakás épül hazai beszállítók és vállalkozók igénybevételével, valamint újrahasznosíthatóvá válna a hazai üres ingatlanvagyon is. Ezáltal lassulna a kivándorlási spirál és emelkedne a gyermekvállalási hajlandóság – tette hozzá. Magyarországon belátható távlatba kell hozni a fiataloknak az önálló otthon elérését – jegyezte meg Z. Kárpát Dániel.
(Híradó)