Bár a kormány azzal a lózunggal vezette be január elsejei hatállyal a megyei sztrádamatricákat, hogy „jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei”, sokaknak igen fájdalmas volt, illetve lesz szembesülni azzal, hogy az új útdíjas rendszer tartalmaz néhány egészen elképesztően érthetetlen sarcot is.
És sokan lehetnek, akik talán csak néhány hét múlva, ha megérkezik az első büntetés, szembesülnek azzal, hogy olyan úton is fizetniük kell, ahol ez elég nonszensznek tűnik (és fizetni pedig kell – bár a kormányzati kommunikáció egy hónapos türelmi időről beszél, aki január végéig matrica nélkül használja a most már fizetős szakaszokat, az a büntetés több mint 14 ezer forintos tételét megússza ugyan, de egy 1470 forintos eljárási díjat be kell fizetnie).
Zoom
A legelképesztőbb lehúzással egyértelműen a ferihegyi reptérre tartókat sújtják. Azzal a logikával, hogy a néhány kis kivételtől eltekintve – ilyen például a Megyeri híd – minden gyorsforgalmi útnak díjkötelesnek kell lennie, az M4-est a budapesti városhatártól fizetőssé tették.
Vagyis mindenkinek, aki a reptérre megy, fizetnie kell, meg kell vennie az 5000 forintos éves matricát akkor is, ha egy évben csak egyetlen egyszer használja ezt az utat.
Ezt itt, alább; annak a kis piros csíknak azt a nagyon kicsi, szinte meg sem rajzolható első, két pötty közötti, narancssárgával körberajzolt részét (ha annyira kicsi, hogy nehezen találja, ne magát hibáztassa).
Zoom
Az intézkedés külön pofon a BKV-nak, bár ott részben csak közpénz mozog egyik zsebből a másikba: a buszoknak ugyanis a megyei matrica 20 000 forintba kerül egy évre, vagyis a BKV-nak annyiszor 20 000 forintot kell kifizetnie, ahány 200E járatot közlekedtet a Köki és a reptér között. Mindezt ötszáz méternyi úthasználatért.
Az intézkedésben külön visszatetsző az, hogy itt még a gyorsforgalmi utak fizetőssé tételét igazoló érvek sem állják meg a helyüket. A fizetős sztrádák logikája ugyanis általában az, hogy a normál utakhoz képest pluszszolgáltatást nyújtanak: gyorsabban és biztonságosabban lehet rajtuk közlekedni, mint a sima országutakon. Csakhogy a reptérre ez az egyetlen út vezet, vagyis ez a közlekedési infrastruktúrában nem plusz-, hanem alapszolgáltatás, ami ennek ellenére, ráadásul elképesztően kis szakaszon, fizetős lett.
Szintén érthetetlen sarcot kaptak a nyakukba az M7-esen a Balaton déli partjára járók is. A sztráda két helyen érinti Veszprém megyét, összesen mintegy három-négy kilométeren keresztül halad át a megyén. Ennek ellenére ezért a kis szakaszért szintén meg kell venni a megyei matricát, tehát aki a Balatonhoz jár, annak 15 000 helyett 20 000 forintot kell leperkálnia (Pest, Fejér és Somogy megyét vettük alapul).
Külön tréfa az útdíj bevezetését minden bizonnyal kellő alapossággal megtervező kormányzati szervektől, hogy a különböző megyei térképeken különböző módon jelölik azt, hogy erre a szakaszra kell-e külön megyei matrica, vagy használható a szomszédos megyék (Fejér, Somogy) matricáival.
Az Útinform vagy az útdíjas cég honlapján Veszprém megyei térképet (pdf) megnyitóknak ugyanis úgy tűnhet, nincs itt semmi gond, átsurranhatnak ezen a kis szakaszon fizetés nélkül (ahogyan a Fejér megyei térképről [szintén pdf] is úgy tűnhet, hogy az M1-esen áthaladók is megúszhatják csak Pest és Komárom-Esztergom megyei matricákkal a tranzitutat). No, ez egy 14 875 forintos tévedés lesz február elsejétől – az Index kérdésére az NFM-nél megerősítették ugyanis, hogy ezekre a kis szakaszokra is ki kell váltani a vinyettát.
A rendszer január elsején indult, az Index információi szerint a bevezetését szinte semmilyen érdemi tesztelés nem előzte meg – hasonlóan a teherforgalomra kivetett használatarányos e-útdíjas rendszer bevezetéséhez. A kapkodva bevezetést jelzi az is, hogy nem minden benzinkúton lehet megvenni, a nagyobb hálózattal rendelkező kutak közül az OMV-n például nem, és szintén nem tudtak egyelőre sms-ben sem vásárolni a lap munkatársai.
Online felületen viszont elvileg igen, ám az olvasóiktól számos levél érkezett arról, hogy ezzel technikai nehézségek vannak. Egyik olvasó azt mesélte el, hogy január elsején: "Dél körül (...) indultunk a gyerekért a nagymamához. Jogkövető állampolgárként felmentem a netre az új megyei matrica miatt. Mert ugye hát fizetős lett az M2. A rendszer kb. az első gombnyomást követően összedőlt. Próbálkoztam többször is, mindig ugyanaz.
Hasonlóan járt egy másik autós is, szintén elsején, már az esti órákban. Sőt, meglehet, hogy rosszabbul.
"A hibaüzik mellett engem átdobott – sokadjára – az OTP oldalára, ahol ott közölte velem, hogy nem létező tranzakció. Ma reggel szeretném folytatni, de a régi már nem érvényes, ha új tranzakciót csinálok, akkor a régi árát is beleszámolja. Persze azt nem lehet törölni. Patthelyzet."
A lap szerette volna megtudni az állami útdíjcég állásfoglalását is; kíváncsiak voltak arra, hány helyen és milyen technikai hibák jelentkeztek, milyen eszközök vannak ezek orvoslására, aki igazolja, hogy próbált vásárolni, de sikertelenül, az számíthat-e méltányosságra; kíváncsiak lettek volna arra is, hány megyei matricát vettek az első másfél napon, és hány hibát jelzett a rendszer.
A társaság szóvivőjét azonban pénteken többször is hiába keresték. A vállalat viszont egy kérdezz-feleleket feltöltött a honlapjára, ebben a leggyakoribb kérdésekre próbálnak válaszolni.
(Index nyomán)