A vád szerint rengeteg emberi maradvánnyal folytatott szexuális viszonyt egy 37 éves svéd nő, aki nekrofília fétisben szenved.
Csókolózott, nyalogatta a maradványokat és szexuális aktussal is próbálkozott Helena Ludvigsson, aki az otthonában koponyával, száz különböző csonttal és gerincekkel élt együtt.
Zoom
A hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető életmódot folytató nő nekrofília fétisben szenved, azaz szexuálisan vonzódik az emberi holttestekhez és csontvázakhoz. Állítólag a rendőrség egy CD-t is talált a házkutatás során, amelynek címe a „My Necrophilia” volt, valamint „első tapasztalatok” címmel felvételeket és képeket, amelyeken csókolózik a koponyával a vádlott.
A délnyugat-Svédországban élő nőt még decemberben helyezték vád alá, de ő továbbra is tagadja a vádakat, és azzal védekezik, hogy csak gyűjtötte az emberi maradványokat, mert azok történelmileg nagyon nagy jelentőséggel bírnak.
Ám a nő ellen szól egy internetes fórumon megjelent kommentár, amelyben azt írta, hogy számára a saját erkölcsei szabják meg a határokat. Felkészült a büntetésre, ugyanis szerinte megérte a kaland, mert olyan férfit akar, mint a csontváz. Vele megtalálja a szexuális boldogságot.
A hatóság fényképeket is talált a hullaházból, amelyeket a vádlott elrejtett a lakásában. Később előkerült egy fúró és hullazsák is, ám arra nem találtak bizonyítékot a rendőrök, hogy a sírból valóban a nő ásta volna ki a holttesteket.
A vádlott azt beismerte, hogy az eszközök a sajátjai, de tagadja, hogy bármi törvénybe ütközőt tett volna, s az interneten talált képeken sem ő szerepel, csak rá akarják fogni a világhálón.
Amennyiben a bíróság bűnösnek mondja ki a svéd nőt, akkor is csak két év börtönbüntetés vár rá.
(Daily Mail - Hír.ma nyomán)