Svédország megzaszlo2.jpgint utcahosszal előzte a tolerancia terén a magát haladónak gondoló nyugati országokat. Az egyik iskolájukban már be is tiltották a svéd zászlót. Az indok nagyon egyszerű volt: a zászló megsérthet bizonyos etnikai csoportokat. Magyarán a derék svédek el akarták kerülni, hogy az iskolába járó kis Musztafa megrémüljön a svéd zászló láttán egy svédországi iskolában.

Amit a svéd iskolaigazgató tett, az rendkívül dicséretes és előremutató. Remélhetőleg hamarosan eljön az az idő, amikor minden nemzet zászlaját betiltják. A XXI. században elfogadhatatlan, hogy embercsoportokat különböző színes vászondarabokkal akarjanak megkülönböztetni egymástól. Ahogy a költő is írja: "Ha én zászló volnék, soha nem lobognék".

Itt azonban nem szabad megállni, második lépésként be kellene tiltani az országokat megkülönböztető elnevezéseket is. Nevezhetnének minden országot mondjuk simán csak országnak vagy területnek. Nem érdemes megkockáztatni, hogy valaki megijedjen a svéd vagy a magyar szó hallatán.

Végezetül pedig be kellene tiltani az országok saját nyelveit is. Mekkora kirekesztés már, hogy valaki teszem, azt Svédországba utazik, és nem tud szót érteni a helyiekkel, mert azok teljesen elfogadhatatlan módon svédül merészelnek beszélni saját hazájukban. Mit képzelnek ezek? Beszéljen mindeni egy azon nyelvet, így végre sikerülne lebontani bábeli örökséget.

A faji különbségeket pedig úgy lehetne a leghatékonyabban áthidalni, ha minden embert befestenének kékre. Így mindenki ugyanolyan lenne, a rasszizmus okafogyottá válna.

Ha ezeket sikerülne elérni végre, béke honolna a világban és mindenki nagy-nagy szeretetben élhetne. Milyen szép is lenne, ha az olimpián minden ország kék bőrű versenyzői egy nagy egységes kék zászló alatt indulnának. Mindig ugyanaz a himnusz menne, ha aranyat nyer valaki, így nem lennének vesztesek, mindenki csak nyerne, és persze örülne. Végre nem osztaná meg az embereket a kulturális sokszínűség, egy gyönyörű és vidám kék világban élhetnénk. Vagy mégsem?

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr907017763

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tiltsunk be minden zászlót! 2014.12.29. 11:13:01

Svédország megint utcahosszal előzte a tolerancia terén a magát haladónak gondoló nyugati országokat. Az egyik iskolájukban már be is tiltották a svéd zászlót.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.28. 20:06:48

z indok nagyon egyszerű volt: a zászló megsérthet bizonyos etnikai csoportokat."

azért ez így egy buta ferdítés. játékpisztoly volt a kis svédnél és arcán svéd zászló és emiatt, de ettől még mélységesen ostoba a döntés, el kéne tiltani az igazgatót a közügyek gyakorlásától

Eperfal 2014.12.28. 20:25:50

A költő az "egy" dalszövegíró, zenész Bródy. És nála nem a zászló a lényeg, hanem a szél. És mindkettő csak metafora.

CsakMintTe 2014.12.28. 20:31:42

Idővel úgyis megjelennének azok, akik szerint csak a világoskék a jó kék...

strangeworld 2014.12.28. 21:13:46

Megerett a vilag a pusztulasra.

Krisz11 2014.12.28. 21:47:28

Hihetetlennek hangzik de Angliában is volt egy ilyen.
Az a poén, hogy ezek tényleg ilyen hülyék, Magyarországon meg az ilyenek akarják számon kérni a liberális demokráciát, holott hála a jó Istennek mi távolodunk ettől, az utóbbi években nemcsak a nemzeti, hanem az Árpádsávos zászló is lobog. Az EU-sat meg kib.sszuk.
Az idő viszont nekünk dolgozik. Ideig óráig tudják csak eltartani az egyre több bevándorlót (egyre gyakoribbak náluk is a zavargások (pl: Malmöben), tűzoltókat vernek meg, városrészeket gyújtanak fel, stb), akkor pedig a svédeknek is be kell látniuk a kudarcukat. Rájönnek majd, hogy egyedül a rendpártiság működik, addig hagy szívjanak.

A fentivel szemben, emlékszem amikor a Magyar-Román meccsről idén egy Árpád Sávos zászlóval jöttem hazafele vonattal Szabolcs Megyébe, útközben nagyon sok ember szeretetével találkoztam, volt aki megszólított, volt aki Diósgyőr zászlónak hitte. Különös élmény volt, egy zászlónak, főleg a nemzetinek megvan a tisztelete. Na, mindegy.

Balliberálismentes Boldog Újévet Kívánok!

bontottcsirke 2014.12.28. 21:48:01

Szerintem osszuk meg egymás csajait is és akkor nem lenne annyi erőszak.

_net 2014.12.28. 22:37:01

Egy régi vicc jut eszembe erről. :)

Iskolában a tanárnéni mondja a gyerekeknek:
"Gyerekek, mostantól nincsenek bőrszínek (fekete, fehér, sárga... stb.), mától mindenki kék színű. No akkor sötét kékek hátra, világos kékek előre."

v2peti 2014.12.29. 01:38:07

Ezt a viccet én úgy ismertem, hogy egy amerikai iskolabuszon összevesznek a fehérek és a feketék. A tanárnő leszállít mindenkit.
-Játsszuk azt, hogy nincsenek feketék és fehérek, hanem mindenki kék! Megértettétek? Na akkor felszállás! Előre a világoskékek, hátra a sötétkékek.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.12.29. 08:22:11

"Mindig ugyanaz a himnusz menne, ha aranyat nyer valaki, így nem lennének vesztesek, mindenki csak nyerne, és persze örülne." - Rosszul látod, az igazi szabad, tökéletesített olimpián nincs nyertes meg aranyérem, mindenki kézenfogva, együtt halad át a célvonalon, majd eléneklik közösen a viárdevörldöt.
A South Parkban van egy rész, ahol az amerikaifoci helyett bevezetik a lufidobálást, mert az szép és erőszakmentes, nagyon erős metafora, hogy a végén kiderül, hogy energiaital gyanánt egy zavaros fejű kiskamasz gecijét isszák a sportolók... :)

mirrza 2014.12.29. 09:48:52

Kedves EPERFAL!
A költő az költő, és Jószef Attilának hívják. A dalt Koncz Zsuzsa énekelte.
(Esteletleg egy emlet szintű érettségit meg kéne próbálni...)

mirrza 2014.12.29. 09:49:41

Bocsánat, a Jószef az József. (Általános iskola...)

István Tamasi 2014.12.29. 11:31:48

Éljen az egy igaz Szotyialista Mutyisztán!

Razbojnyik 2014.12.29. 14:51:17

A kékkel csak az a baj, hogy mi lesz, ha egyszer megérkeznek a zöld földönkívüliek?

zriff 2014.12.29. 16:14:30

Angliában is volt egy ilyen ügy, ezen már meg sem lepődök.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2014.12.29. 17:06:17

A kék férfi szín és mint ilyen a szexista macsó patriarchizmus jelképe! Legyen a zászló rózsaszín, felső sarkában gay-pride szivárvánnyal!

aeidennis 2014.12.29. 17:10:08

Nálunk a gimiben a metál pólókat tiltotta be a hitgyülis igazgató, másnap nemhogy a rapperek és a teknósok de még a tanárok is abban jöttek, úhgyhogy a dologból végül nem lett semmi.

Ferenc12 2014.12.29. 18:01:33

Szóval akkor az lenne a lényeg hogy töröljünk el minden nemzetet? Mert ez azt eredményezné.Én igenis büszke vagyok arra hogy magyar vagyok. . . valami baj van vele? Nemhinném. Szerintem ez ami így van a nemzeti megkülömböztetéssel teljesen rendben van.Vagy hagynom kéne minden nemzeti jelképet? Ennyi erővel hagyjuk a himnuszunkat, a hagyományainkat, a magyarságunkat . . . egyszóval hagyjuk had szállja meg a világot az Európai Unió. Mert ez ami fenn le van írva ez totális megszállás csak burkolt formában, hogy a sok barom ne vegye észre. Az a kevés meg aki észreveszi úgyis kussol a néppel szemben. Így van így kell ezt csinálni. Hagyjuk had igázzanak le minket. Ennyi erővel Hitler is jól tette amit tett, ő is megszállni akarta a földet csak ő nem holmi alattomos módon. És a falamon akkor is ott fog díszelegni a magyar címer ha betiltják!

2014.12.30. 09:07:30

Itt is bevonták az EU zászlaját a parlamentben, nem?

Dzsentrisvihák 2014.12.30. 11:23:53

@Diorella Queen:

Azért az több szempontból sem ugyanaz...

Krisz11 2014.12.30. 16:15:49

Egy fontos gondolat ehhez: a zászlós példán keresztül tárul fel előttünk a "liberalizmus"-nak nevezett elnyomás igaz arca. Mindent szabad ugye, amíg az másoknak nem árt. De azt, ha a saját országodban a saját zászlódat szeretnéd használni betiltják? Milyen alapon, ha a te vagy a zászló nem ártottatok senkinek?
Ki mondja meg, hogy mit szabad és mit nem lehet betiltani a rohadt nagy liberalizmusban?

G L Rockwell 2014.12.31. 14:50:29

"Mindig ugyanaz a himnusz menne, ha aranyat nyer valaki, így nem lennének vesztesek, mindenki csak nyerne, és persze örülne."

De inkább kapjon minden versenyző aranyérmet, nehogy kirekesztve érezze magát.

Mondjuk a csapatsportok elég unalmasak lennének... :)
süti beállítások módosítása