Michele Bachmannról, a „Harag királynőjéről” van szó. Annyit kell róla tudni, hogy buta zsidó, és az Egyesült Államok Kongresszusában Minnesota állam képviselője volt több cikluson keresztül (2013 májusában jelentette be, hogy nem indul többet a választásokon). Republikánus (mint pl. John McCain szenátor), és szellemileg retardált (mint pl. John McCain szenátor). Elnökjelöltként is szóba került, de ez az alaszkai nő után nem lepett meg senkit.

Ő volt az, aki szeptemberi beszédében élesen bírálta a Fehér Ház Iszlám Állammal kapcsolatos stratégiáját és Obama elnököt „az amerikai történelem első Izrael-ellenes (sic!) elnökének” nevezte.
A Family Research Council (1981-ben alakult konzervatív keresztény csoport és lobbiszervezet, amely 1983-tól cégszerűen működik) Washington Watch (Washingtoni Figyelő) című, naponta élőben jelentkező rádióműsorának december 23-i adásában Tony Perkins műsorvezető (amúgy az FRC elnöke) kérdésére Bachmann elmondta, hogy nagyon meg van lepődve, mert azt látja, hogy az Egyesült Államok elnöke lépten-nyomon elgáncsolja szövetségesét, Izraelt; és valójában azonosul az iszlám dzsihád elképzeléseivel, sőt még bátorítja is azokat.
Zoom
Bachmann arra a Wall Street Journalban megjelent riportra utalt, amely szerint Obama elnök Irán legfőbb vezetőjének, Ali Hámenei ajatollahnak írt titkos levelében azt állítja, hogy az Iszlám Állam elleni harc közös érdek, és az iráni atomprogrammal kapcsolatban megegyezésre kell törekedni. „Tény, hogy az Iszlám Állam saját államot akar. Az elnökünk – most már tudjuk – titkos levelet írt az iráni ajatollahnak, és egy friss jelentés szerint négyszemközti tárgyalást kezdeményezett vele” – mondja Michele Bachmann a rádióműsorban. „Iránnak nagyon világos célja vannak: atomfegyvert akar. Egyértelműen elmondták, hogy használni fogják az Egyesült Államok és Izrael ellen.”
Bachmann elmesélte, hogy december elején a Fehér Ház karácsonyi partiján, a kongresszusi tagok csoport(fény)képének előkészületei során volt ideje arra, hogy megmondja az elnöknek, „legyen szíves, vessen véget a nukleáris programjuknak!”
„Arra használtam az időt, hogy beszéljek vele Irán atomprogramjáról, és kértem őt, hogy vessen véget az egésznek, mert minden erőnk megvan ahhoz, hogy ezt megtegyük. És azt mondtam neki: – Ez lesz az ön hadjárata, elnök úr.”
Bachman szerint az elnök leereszkedően válaszolt neki.
„És leereszkedően rám nevetve így szólt: – Nos, Michele, ez nem olyan egyszerű. De azért nyugi. – Mintha megcirógatta volna a fejemet, mintha nem tudtam volna, mit beszélek. Hátranéztem, és válaszoltam neki: – Elnök úr, ha Iránnak meglesz az atomfegyvere, akkor is hadjáratot kell majd vezetnie. És a világtörténelem meg fog változni, mert ön elmulasztott cselekedni.”
Mazochisták a műsort itt meghallgathatják. (A "Harag királynője" 18.50-től kezd el beszélni.)
Verőcei TiborBuzzFeed nyomán