Az MSZP európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocionisták EP-képviselője és alelnöke Budapesten.
A politikus szerint az Orbán-kormány életveszélyesen lépked a nemzetközi politikában, Magyarország külpolitikai elszigeteltsége pedig ezért 1975 óta nem látott mértékűre nőtt.
Az MSZP ezért több vezető európai politikus Magyarországra hívásával igyekszik "helyes irányt mutatni" a kabinetnek - jelezte, emlékeztetve arra, hogy meghívásukra júniusban Budapesten tartják kongresszusukat az európai szocialisták.
Ujhelyi István jelzésértékűnek nevezte, hogy az esemény rendezésének jogáról több nyugati nagyváros lemondott, ráadásul szerinte a kongresszus alkalmából várhatóan több állam- és kormányfő érkezik Magyarországra, mint az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta összesen.
(MTI nyomán)