Jelentős, mindhárom fegyvernem és a Forradalmi Gárda részvételével zajló hadgyakorlatba kezdett Irán csütörtökön, amely az Arab-tengerre, a Hormuzi-szorosra és az Ádeni-öbölre is kiterjed.
A gyakorlat, amelyben 13 ezer katona vesz részt, az első igazán jelentős hadi manőver az iszlám köztársaság részéről a mérsékeltnek tartott Haszan Róháni elnök tavaly júniusi hatalomra jutása óta. Az állami hírügynökség beszámolói szerint az iráni haderő még soha nem gyakorlatozott olyan messze az ország partjaitól, mint a mostani hatnapos művelet során.
A manőver hivatalos célja, hogy "átadják tapasztalataikat" a fiatalabb katonáknak - közölte a hadsereg vezérkari főnöke. Egyebek mellett rakétákat és drónokat is tesztelnek majd az összesen 2,2 millió négyzetkilométeres területre kiterjedő hadgyakorlat során.
Az iráni hadsereg már a múlt héten figyelmeztette más országok fegyveres erőit, hogy "a balesetek elkerülése érdekében" hagyják el a gyakorlatozásra kijelölt területet. Mindazonáltal - az Egyesült Államok ötödik flottájára utalva - azt állították, hogy a gyakorlat nem jelent majd veszélyt a Perzsa-(Arab-)öbölben állomásozó külföldi erőkre nézve.
Irán korábban azt állította, hogy képes katonai blokád alá vonni az Arab-tengert a Perzsa-öböllel összekötő Hormuzi-szorost, amelyen a világ olajkereskedelmének nagyjából ötöde keresztülhalad.
(MTI)