"Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson." [Kol 2,8]

2014. december 21., vasárnap

Keresztény üldözés: Gúnyt űző "Nagy Harácsony"

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja." [Jn 8,44]

Mi, vallásos értelmiségiek tiltakozásunkat fejezzük ki a HVG hetilap karácsonyi dupla számának címlapján megjelenítettek miatt.
1. Tiltakozunk a „Nagy Harácsony” cím miatt, ami gúnyt űz a keresztény világ egyik legszentebb ünnepéből, Jézus Krisztus megszületéséből, ezt ünnepeljük ugyanis a karácsony elnevezésű ünnep alkalmával.


2. Tiltakozunk másrészről a cím alatt megjelenített montázs miatt, ami Krisztus születésének pillanatát ábrázolja eltorzított módon; kormányoldali személyiségek jelennek meg a jászol körül a napkeleti bölcsek és az egyszerű pásztorok helyett, a jászolban pedig az újszülött Jézus helyett aranypénzkupac található, amit az adóhivatal elnöke „őriz” Szűz Máriát kifigurázva. A pillanat ábrázolása mint széleskörűen elterjedt keresztény vallási szimbólum – álláspontunk szerint – nem lehet gúnyolódás tárgya, főleg nem lehet eszköze a különféle pártállású emberek közötti konfliktusok gerjesztésének. 

Aki a Szent Család képét ilyenre felhasználja, nem érti, illetve súlyosan elcsúfítja az esemény fontos üzenetét: Jézus Krisztus kétezer éve mindannyiunk számára megszületett, korra, nemre, származásra, társadalmi rangra vagy vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. Hogy a megjelenített politikai szereplők ellen bárki tiltakozással éljen, alkotmányos joga, ez azonban nem ölthet testet keresztény emberek nagy tömegeinek megsértésében. Tudomásul vesszük, hogy jelen tiltakozásunk egyesek számára nevezett hetilap reklámjaként fogható fel, de mi – ez esetben katolikus –, vallásos értelmiségiekként kiállunk a szabad és békés vallásgyakorlás értéke mellett, elutasítva bármely vallás jelképeinek kigúnyolását, meggyalázását. 
Bucsy Levente

Forrás: hunhir.hu

Kyrie Eleison, Kyrie Eleison, Kyrie Eleison

Apologéta: egy gondolat kísérletet fogok leírni karácsony az posztomban, mert a lényege a karácsonyhoz kapcsolódik.