(1532) Banán

Tibor bá’ online

 

~q191A banánban három természetes cukor van: glukóz, szukróz és fruktóz (és persze rost anyag). Ebből következik, hogy a banán rendkívül tápláló. Két banánban annyi kalória van, ami 90 perc nehéz munka elvégzésére elégséges, de nem csak ez írható a banán számlájára.

Szinte hihetetlen, de kísérletek bizonyítják, hogy egy-két banán elfogyasztása után a depressziósok sokkal jobban érzik magukat. Ugyanis a banánban van triptofán (fehérje) amit az emberi test átalakít szerotoninra, amitől jókedvre derülsz. Ráadásul a banánban található B6 vitamin a vércukorszint szabályozásával szintén hangulatjavító.

A banánban sok vas is van, ami nélkülözhetetlen a hemoglobintermelésnél, vagyis jó a vérszegénység ellen is.

A banán rendkívül magas kálium és alacsony nátrium tartalma miatt segít a magas vérnyomás leküzdésében. Ezt a tényt az amerikai FDA is elismeri, tehát hirdetésnél felhasználható.

Egy angol tanulmány kimutatta, banán evést követően a diákok figyelme javul, a leadott anyagot könnyebben értik meg.

A banán magas növényi rosttartalma miatt segít a makacs székrekedésnél, szükségtelenné teszi a különböző hashajtók alkalmazását, amelyekre rá lehet szokni.

A másnaposság legyőzésének legjobb módja egy banán turmix elfogyasztása. A banán nyugtatóan hat a gyomorra, pótolja a folyadékveszteséget. Ebből következik, hogy savtúltengésből származó gyomorégést is megszünteti.

Terhes nők reggeli hányingerét is meg lehet szüntetni egy fél banán elrágcsálásával.

Egyes emberek a szúnyogcsípést bekenik a banánhéj belsejével, mert állítják, hogy vakarás helyett megnyugtatja a bőrt.

Banán az egyetlen gyümölcs, amit a gyomorfekélyben szenvedők nem csak tolerálnak, de számukra a banán textúrája kifejezett enyhülést hoz azzal, hogy leköti a gyomorsavat, és védőréteggel vonja be a gyomorfalat.

A banán hasznosságát akkor lehet a legjobban megérteni, ha összevetünk egy banánt egy almával. A banánban négyszer több a fehérje, kétszer több a szénhidrát, háromszor több a foszfor, ötször az A vitamin és a vas, kétszer minden más vitamin és ásványi anyagok. Sokkal több benne a kálium, amiről már volt szó.

Amikor ide jutottam a jelentés olvasásában, gyorsan megnéztem, nem a banán-lobbi pénzelte az írást. NEM. Viszont magam is imádom a banánt. Amikor Budapest-London távolságot megállás nélkül vezettem le egy 500-as Fiatban, akkor a teljes menet alatt mindössze két kiló banánt ettem meg. A hengerfejpakolás Dower után égett át, de ez egy egészen más történet.

Ki tudja, hol volt Pesten a Banán-sziget, és mért volt ez a neve?

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________

38 gondolat erről: „(1532) Banán

  1. Eddig is tudtam és tapasztaltam, hogy nagyon jó a banán, de sok új hasznos információt tudtam most meg, remélem mind igaz is. Mivel nagy zabagép vagyok, elég gyakran van problémám a savammal, ki fogom rá próbálni.
    Egyébként szerintem nagyon laktató is (bár lehet, hogy ez ugyanazt jelenti, mint a magas szinhidrát+rosttartalom), ha reggelire megeszek 2 db-ot, 14-ig nem nagyon éhezem meg.

  2. Hasmenés ellen is bevált utazás közben, ahol az is előny, hogy ilyen egyszerű pucolni, és nem kell megmosni a frissen érkezett európai gyomor védelmében.

    Palacsintatésztába is bele szoktak sütni vastagabb szeleteket, ami egy kis csokiöntettel nagyon jó. Banánturmixba tehetünk jégkrémet, ami szintén igen finom.

  3. 2:

    Érdekes, hogy a déli gyümölcsök általában vastag héjúak, míg az európai gyümölcsök azzal együtt fogyaszthatóak. Biztos meg van ennek is az oka, kíváncsi lennék rá.

  4. Én is nagyon szeretem, a zöld turmixaim egyik állandó összetevője.
    Almával, naranccsal együtt fogyasztva is finom, mákkal simára keverve klassz palacsintatöltelék, és még sorolhatnám.
    Kész röhej, hogy kilónként 200 forintért lehet venni jó érett banánt, ami olcsóbb, mint a legtöbb magyar tárolt gyümölcs (az idei olcsó almát nem számítva)…
    Örüljünk neki és fogyasszuk, amíg lehet! 🙂

    A Banán-szigeten (Hajógyári? Margit..?) banántermesztéssel kísérletezgettek a nagy cocializmusban? 🙂
    Esetleg egy olyan piac volt, ahová kivételes alkalmakkor banán érkezett?

  5. Az ilyenisvoltbudapest.hu szerint a Marx tér közepén volt egy „kis térség az úttest, és egy kicsit a tér közepén” (járdaszioget), „kis pagodaszerű pavilon állt itt, ahol mindenféle keleti csemegét, törökmézet, halvát, árpacukrot, kandírozott gyümölcsöket meg ilyesmiket lehetett kapni”, „ahol lehetett banánt is kapni, amit ilyenkor kifüggesztettek, hogy jól látható legyen.”

    Amúgy az alma is nagyon jó, talán a kevesebb kalória, magasabb balaszt tartalom miatt és kedvezőbb árfekvés miatt, (nem kell áthozni az tengerentúlról). A lényeg az, minél több zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani az egészség megőrzése érdekében.

  6. 5:

    Jani írta a banánról, hogy hasmenés ellen is bevált a banán, az alma viszont segíti és gyorsítja az emésztést. Mindkettő nagyon jó és hasznos, csak természetesen nem ugyanazokban az esetekben.

  7. 5.
    Bameg! Arra voltam kíváncsi ki tudja, nem arra, hogy ki képes kikutatni az Interneten.

    Különben nem a Marx tér közepén volt, hanem a Vilmos császár (Bajcsy Zs.) út Berlini (Marx – Nyugati) téri torkolatánál, ahol a 49-es végállomása volt.

  8. Nem akarok ünneprontó lenni, de meg kellene vizsgálni, hogy AZ a banán, ami általában kapható, amit zölden szednek le, érlelőgázzal érlelnek, meg ki tudja milyen vegyszerekkel kezelnek, mennyit ment át ezekből a tulajdonságokból, vagy e tulajdonságok mellett milyen más hatásuk van…

  9. Pont tegnap olvastam a World Observeren a cikk eredetijét ( http://worldobserveronline.com/2014/01/26/reading-youll-never-look-banana-way/ )

    A banán nagyon finom, de hízlal; és félig zöld állapotban egészségesebb, mint teljesen éretten. Azokra a helyekre, ahol nincs érlelő, mindig teljesen zölden szállítják, és nem sokkal a bolti eladás előtt érleltetik be, ha jól tudom többek között valamilyen gázzal.
    Tudja valaki, hogy mit szórnak a héjára, hogy legtöbbször pöttyös; fertőtlenítő vagy érlelő folyadékot(?) Mindenesetre örülök, hogy meg kell hámozni.

  10. Felhívás!
    A lassú betöltés kivédése érdekében egy másik sablonra álltam át. Itt nincsenek számozva a hozzászólások. Tehát, amikor valakinek válaszoltok, ki kell írni valahogy így: Attila (PV)-nek válasz:

  11. Mvm9 szerint: 2014. december 17. szerda – 09:35
    „valamilyen gázzal” Az etilén gyorsítja az érést.

  12. Tibor ba, ugyanolyan lassan tolt be mint regen. A problema oka valahol mashol lehet, sztem menj vissza a regi sablonra mert a szamozas jo ha van.

  13. Attila (PV): Én épp a tartósításról tudok, miszerint külsőleg tartósítóval kezelik, hogy kitartson Európáig. Ezért nem szabad komposztba tenni a héját.

    Mvm9: Mit jelent az, hogy hízlal? Energia van benne, mint minden ételben, így ha a kelleténél többet eszünk belőle, akkor hizlal.
    Egyébként valóban magas az energiatartalma (az almával együtt), egy banánban majdnem annyi van, mint egy szelet májkrémes kenyérben.

  14. Guzzi:
    A régi sablon elavult, a WP első sablonja, és már nem támogatja. Pl. nem lehet kicserélni a főoldal képét. Ez a számozási hiány m,ég a legkisebb kényelmetlenség, az összes többi sablon sokkal rosszabb. — Nekem ez egy kicsit gyorsabbnak tűnik, próbálkozom még, és írok a szerver gazdának.

  15. Vasgerinc: magas cukortartalmú teljesen érett jobban, a zöld kevésbé.

  16. Tibor bá’ szerint: 2014. december 17. szerda – 12:08

    Nem értek hozzá, de szerintem nem úszod meg a hozzászólások archiválását. Láthatóan azokat tölti be lassan a rendszer.

  17. Observer:
    Akkor miért jelentkezett a hiba hirtelen? A hozzászólások folyamatosan növekedtek.

  18. Mvm9: Értelemszerűen. Na és egy darab banán és egy darab banán között is mekkora méretbeli különbségek lehetnek. Ennek ellenére, ahogy néztem korábban, általában darabra adják meg a tápanyagadatait.

  19. Lehet, hogy át kellene nézetni az adatbázist (topikok, hozzászólások)… lehet hogy abban van valami hiba vagy valami indexelési gond, azért lassítja a betöltést.
    Vagy a szerveren egy hibás szektor…

  20. Tibor bá’ szerint: 2014. december 17. szerda – 12:47

    Azért annyira nem volt hirtelen, nálam már jó ideje /mondjuk 1 hónap/ egyre nehezebben/lassabban töltött be az oldal. Mostanra vált kritikussá, de volt előzménye.
    Bizonyára van itt informatikus, aki ért hozzá, és tud segíteni, illetve van ötlete, hogy mitől lehet.

  21. A rendszergazdának már írtam. Várom a választ.

  22. Ezt a választ kaptam:

    Az igazság az, hogy a problémát / lassulást az adatbázis szerveren pont az Ön oldala okozza, ahogy nézem!
    Nem ártana valamilyen cache-t bekapcsolni a wordpress-ben, az sokat tudna segíteni az oldal sebességében / szerver terhelés csökkentésében! Kérem jelezzenek vissza, ha sikerült valamit lépni, kíváncsiak vagyunk mi is az eredményre!

  23. Hát amennyi adatot kell kiszedni pl. ehhez az oldalhoz, az pipepurc. Nem kéne gond legyen a (gondolom) mysql szervernek. Szerintem nem kizárt, hogy megsérült valamilyen index…
    Bár ha fokozatosan lassult be, akkor valaki nagyon pazarlóan írt meg egy query-t…

  24. Kiirtottam az első 120 posztot 2007-ből. Érezhetően felgyorsult.

  25. Biztos a BANÁN miatt egészségesek annyira a majmok. Meg nem is depressziósak. 😀 😆

  26. 12:08 – Tibor bá’:
    Számozási problémára ez talán lehet egy lehetséges alternatíva. Ha felcserélhető a sorrend még hamarabb be lehet azonosítani
    Ami nekem inkább piszkálja a szememet az túl nagy sorköz. A korábbi verzióban olvashatóbb volt minden. A betű színe tökéletes szerintem, és a háttérszín is jobb így hogy nincs akkora kontraszt. Én oda megpróbálnék még egy kellemes”zaj”-t ami nagyon jót tesz a szemnek.

    Egyébként ez itt egy nagyon hasznos ki oldal főleg finomhangolásnál szoktam használni:
    http://www.kaikkonendesign.fi/typography/#section/10

  27. Volt 6 Banántőm a Fülöp szigeteken amit gondoztam. Ezek olyan 3-4 méter magasak voltak, de idpnként le kellett őket vagdosnom mert nőttek volna még magasabbra is. Akkor meg már könnyen törik ha jön egy komolyabb vihar. Hihetetlen milyen sokoldalú és hálás növény. A virágját salátának lehet ellészíteni, a levelében rizses édességet sütni, nyersen főzni, a megcsonkított fa (mert folyamatosan vagdosni kell) kitűnő komposzt alapanyag, és még sorolhatnám. Iszonyú gyorsan nő, és igénytelen. De a gondos ápolást nagyon meghálálja. Hiányoznak is nagyon.

  28. Vasgerinc szerint:

    07:14

    ” … nagyon jó a banán, de sok új hasznos információt tudtam most meg, remélem mind igaz is. ”

    Ez a bekezdés nem igaz. Természetesen épp ennél van az a felszólítás, hogy nyugodtan lehet reklámozni, mert az amerikai FDA is elismeri… 🙂

    „A banán rendkívül magas kálium és alacsony nátrium tartalma miatt segít a magas vérnyomás leküzdésében. Ezt a tényt az amerikai FDA is elismeri, tehát hirdetésnél felhasználható.”

    Aki ezt elhiszi és kilószámra fogyasztja a banánt, az egy izzasztó meccs vagy fizikai tevékenység után egyszer csak elterül a földön, szíve leáll és soha többé el sem indul. Így halnak meg 20 évesek egy-egy meccsen. A kálium nem ürül ki a szervezetből úgy, mint a nátrium az izzadsággal. Ha ennek a két anyagnak az egyensúlya biztosítja a szervezet elektrolit háztartását.

    Az amerikai halálraítélteket kálium injekcióval ölik meg és az Ausztriában ténykedő ápoló is káliumot adott be a betegeknek, akik váratlanul szívleállás miatt elhunytak és a boncolás sem mutatott ki semmit, mert a kálium nem mutatható ki mint más méreg.

    A sportolóknál ilyenkor tárják szét a kezüket az orvosok… Nem tudják mi történt a sportoló szívével mert nem volt előre látható.

    Ha ez igaz lenne akkor az állatok sorban dobnák fel a bakancsot magas vérnyomásban. 🙂 Nekik ugyanis külön vásárolják a sót a gazdák (még a vén kecske is megnyalja a sót…), mert ha ezt nem tennék nem győznék fizetni az állatorvosoknak a számlákat. Ezeknek a dolgoknak a sóval, NaCl és a bele kevert KCl-dal és egyebekkel kapcsolatban tájékozódjatok, ha ti sem szeretnétek a gyógyszergyárakat eltartani a vérnyomáscsökkentő csodaszaraik szedésével.

  29. Sajnos nem tudok javítani ebben a nézetben, ezért így utólag tenném érthetővé ezt a két mondatot: a „Ha” helyett „pedig”

    „A kálium nem ürül ki a szervezetből úgy, mint a nátrium az izzadsággal. Ha ennek a két anyagnak az egyensúlya biztosítja a szervezet elektrolit háztartását.”

  30. Kyra:
    Visszaállítom a javíthatóságot.

  31. Tibor bá’

    „Kiirtottam (???)az első 120 posztot 2007-ből.”

    Nem mondhatod komolyan ! Ne tedd már ! Mikor megunom a mai stílust, találomra rá szoktam keresni valami szóra a kereső(d)ben. Ilyenkor bejön valami régi poszt. Azok a legjobbak, ahol a hozzászólások is megvannak. Kiolvasom, felírom a számát, és lépek a következőre. Jó kis időutazások! Sajnos már most is hiányos a sorszámozás. Nem gondolod, hogy jó lenne lementeni, és közzétenni ? Én csóró vagyok, de még fizetnék is érte.

  32. technomuzsik:
    Kábé évente egyszer közzéteszem, hogy az összes posztot CD-re írva bárkinek elküldöm. A bárkiben te is benne vagy. 😀

  33. Kyra: Elég rémisztő, amit írsz, szegény Banános Joe!

    Utánaolvastam ennek a témának, és valóban úgy van ahogy írod, de a neten talált anyagok alapján egy 80 kg-os embernek egyszerre 30-35 kg banánt kellene megenni, ahhoz, hogy a halálos szintet elérje. Szerintem senki sem erre gondol akkor, amikor azt mondja, hogy együnk sok banánt. vagyis napi akár 5-6 banán sem árthat meg. Természetesen ez függ attól, hogy milyen a nátriumbevitel, és szerintem azért reklámozzák, hogy fogyasszunk sok káliumot, mert a nyugati embernek jellemzően magas a nátriumbevitele.
    Egyébként ráadásul a számításomat olyan adat alapján végeztem, ahol vénásan bevitt kálium-kloridról van szó, ami állítólag sokkal hatékonyabb, mint a szájon át bevitt.
    Persze kérdés, hogy milyen gyorsan ürül ki a kálium. Nyilván lassabban, mint a nátrium, de például a fizikai munka során gyorsan ürül.

  34. Tudtommal a káliumklorid felhalmozódik és káliumot nem csak a banánnal veszed magadhoz, hanem a sóval (amiben nálunk olyan is van, vagy volt, amiben a kálium nátrium arány 60/40 %, az elfogadott 97/3 %-kal szemben, a növénytermesztésben a kálisó a menő, a földeket agyonszórják vele, aminek a következménye az, hogy a növényeink is bőven tartalmazzák.

    Igazából az nem baj, ha ilyen cikkek születnek a banánról, mert sajnos mi magyarok aligha veszünk naponta több kiló banánt… Csak nekem az tűnt fel, ahogy egyedül ennek a ténynek a hirdetését ajánlja a cikkíró, az amerikai FDA tanúsítványa alapján semmi másét. Innentől szagos számomra egy kicsit a dolog.

  35. Kyra:

    A kálium-klorid értelemszerűen úgy tud felhalmozódni, hogy többet viszünk be, mint ami kiürül. Az ürülés gondolom nem nulla, különben elég hamar elérnénk a halálos szintet.
    A kálium a vizelettel alapvetően ürül, hiszen a labor jelentéseinken is szerepel minimum és maximum kálium érték. Emellett úgy olvasom, hogy a vízhajtó gyógyszerek általában megnöveli a kálium ürülést és nem csak a nagyobb mennyiségű vizelet miatt, hanem az azon belüli koncentrációt is növelik.

    Egyébként a banánnál több hétköznapi élelmiszerünkben nagyobb koncentrációban van kálium, például a most aktuális mákban, dióban és egyéb magvakban, petrezselyemben (mondjuk ezekből nem fogyasztunk olyan sokat), babban, borsóban, lencsében, szójában.

  36. Nekem voltak olyan hónapjaim, hogy napi átlagban több, mint 1 kg banánt megettem. Olyan embereket is láttam, akiknek az étrendjének kb. fele banán, a másik fele rizs, és elhanyagolható mértékű az egyéb, mert nincs rá pénzük. Ahol megterem, ott esetleg kókusszal kiegészítik. Indiában feltűnt volna a történelem során, ha problémákat okozna a túlzott fogyasztása, de nem hallottam ilyesmiről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük