A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – reagált Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban az emberi jogokért és demokráciáért felelős amerikai államtitkár erre vonatkozó kijelentéseire.
Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkára nemrégiben azt hangoztatta, hogy a korrupció - mint fogalmazott - sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. "Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre " - jelentette ki.
Az üggyel kapcsolatban a magyar külügyminisztérium már konzultált André Goodfriend amerikai ügyvivővel is. Szijjártó Péter kedden a parlamentben az ügyről azt mondta, a szuverenitás szempontjából aggodalomra ad okot az akcióterv ötlete.
Orbán kedden Belgrádban azt mondta, szokatlan és újszerű helyzetben találta magát a magyar parlament, a kormányzat pedig annyit tudott válaszolni a képviselőknek, hogy keresi, van-e vajon összefüggés a folyamatban lévő, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodások és a mostani amerikai akcióterv között. "Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt" - tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban.
Orbán azt mondta, nincsen rendjén, hogy „nyilvános előadásokból kell tudomást szerezniük kormányoknak arról, hogy akcióterveket hajtanak végre nemzetközi pénzből oly módon, hogy nyomás alá próbálják helyezni ezeket a kormányokat a saját országuk területén szervezett civil társadalmi akciókkal”. Mint mondta, az együttműködésnek megvannak a lehetőségei.
„Ha valaki együtt akar működni Magyarország vagy Közép-Európa bármely kormányával bármely jó cél érdekében, akkor mi arra nyitottak vagyunk, nem kell bennünket nyomás alá helyezni, nem kell pénzt elkölteni a hátunk mögött, nem kell ellenünk szervezni semmit, hiszen mi a józan ész talaján állunk, és minden jó cél érdekében mindenkivel szívesen működünk együtt” - magyarázta a kormányfő.
A magyar kormány szeretne minél hamarabb kiutat találni ebből a helyzetből. „Jobb, hogyha az emberek tudják, mi a helyzet, az a jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba” - fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon is inkább a sunyiság, a ravaszkodás, a diplomáciai ügyeskedés irritálja az embereket, „mert ha valaki akar tőlünk valamit, akkor mondja meg egyenesen, a magyar ember ehhez van szokva, ezt kedveli, szereti tudni, hogy tiszta a víz a pohárban”.
Lezárásként hozzátette még, azért tartja fontosnak, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel, hogy akit érdekel, az a magyar parlamenten keresztül nyomon tudja követni az eseményeket.
(MTI)