Tényleg nem értik. Két hete írtam, hogy szerintem az a baj: radikálisan átalakult a politikai tér, s az új szereplők nem illeszthetők a régi elméletbe, ezért szenved, nyöszörög a Fidesz-gépezet.

Azt nyilván nem gondoltam, hogy a politika ettől majd mélyen magába néz, de azt sem, hogy a kormánypárt rátesz egy lapáttal, és még lendületesebben halad tovább bátran előre a zsákutcába.

Rövid időn belül három gigantikus taslit kevert le magának a Fidesz. Az internetadó volt az „ősbűn”, s a szerencsétlenül előadott szerencsétlen ötlet máris történelmi pillanattá magasztosult, hiszen ezzel sikerült a kormánynak megszerveznie - és mindjárt önmaga ellenében - az új politikai generációt. (Amely egyenletben a generáció jelentése nem csak az életkort, hanem a politikához való viszonyt is jelzi.)

Rögtön eztán sikerült előrukkolni a kötelező vasárnapi zárva tartás gondolatával, amely miatt ugyan senki sem vonult utcára (hülyén is nézne ki egy Vásárolni akarunk! demonstráció), ellenben még a belső körös rajongótáborban is komoly és általános fejvakarást okozott.

Végül pedig sikerült kifőzni a tizenéveseket, politikusokat és újságírókat egyazon halmazba záró csúcsesszenciát, az éves kötelező drogtesztet. Amiből ugyan mára nagyjából annyi maradt, hogy talán, esetleg önkéntes, vagy szülői alapon mínusz politikusok mínusz újságírók, de ez már nem érdekel senkit, hiszen a kép, amikor boldog-boldogtalan és boldog-boldogtalan gyermeke valami fehérköpenyes bizottság előtt pisil holmi gyanúsítottként, máris mélyen beégett a társadalmi összemlékezetbe.

A három kommunikációs remekmű közös ismérve, hogy leginkább egyazon korosztálynál verte, veri ki a biztosítékot, miközben nem is olyan régen még pont, hogy menő volt az egyetem folyosóján hónalj alá szorított jobboldali újságokkal flangálni. Csak hát a Fidesz kommunikációs agyközpontjában addig-addig szövögették a szálakat, míg pár hét alatt sikerült a pártot bezárniuk a generációs zsákutcába. Szöknek a választók elől, hátul, jobbról és balról, s közben nincs, és így már nem is jöhet utánpótlás.

S mindezt azért, mert nem látják, hogy a kétpólusú, „van a Fidesz és van az önmagát miszlikbe aprító, egyébként agyhalott ellenzék” világnak vége. Hogy most nem működik a „végy egy jól megfogható ellenségképet, és vezesd ellenében a lelkes tömeget” kommunikációs séma. De hogy még fájdalmasabb legyen arrafelé a helyzet elemzése: már az internetadó előtt, de közben és után is csak egy lehetőség volt - elsőként megszólítani a rendszerváltás után születetteket. De már nincs.

Az új helyzet nem illeszthető a régi képletbe, de azért beleerőltetik. Feleslegesen.

Ellentámadásban a Fidesz, illetve még nem, de hamarosan – a HVG.hu információ szerint nem annyira örülnek a nagyobbik kormánypártnál a legújabb közvélemény-kutatási adatoknak, miszerint a teljes népesség körében 12 százalékot esett a Fidesz.

Az elemzést készítő Tárki a földcsuszamlásszerű kifejezést használja, és annyira nem lehet belekötni.

És az is elgondolkodtatta a párt legmagasabb döntéshozóit, ahogyan és akik, no és persze ahányan hirtelen az utcára vonultak az internetadó ötletének bejelentését követően.

És mi a megoldás? Több kommunikáció. Nagyon sok kommunikáció. Hogy jól el legyen magyarázva az embereknek, hogy miért is nincs igazuk, amikor elégedetlenkednek.

Fatal error.

Rossz hír a Fidesznek, hogy a régi recept nem annyira fog működni. Az utcára tolult új elégedetlenkedők legtöbbjének ugyanis nem egy-két döntéssel van problémája, hanem általánosan, már-már megfoghatatlanul globálisan elege van mindabból, ami Magyarországból lett a rendszerváltást követően. Nem ilyen országot akartak, egy darabig nézték, várták, hogy majd megy valamerre a szekér, de aztán feladták a reményt.

Mert a közvélemény-kutatási adatokat kicsit közelebbről nézve az is kiderül, hogy a Fidesztől távozók nem mennek sehova (legfeljebb majd valamelyik tüntetésre), nem csatlakoznak egyik párt táborához sem, mivel arrafelé se látják a megoldást.

És ez az, amitől lefagyott a Fidesz-gépezet.

Az új, senki által nem vezetett, sehová sem tartó tömeg ugyanis nem fér bele a képletbe. Tusványos óta tudjuk, hogy miként is képzeli a kormánypárt vezetése a Fidesz és a szavazók viszonyát: egy kölcsönös előnyökre épülő politikai egyezség, amiben a pártot hatalomra segítő kétharmad olyan előnyöket kap hétköznapi életéhez, amelyek miatt újra és újra hatalomra emeli a Fideszt. Aki pedig nem vesz részt az együttműködésben, az kizárólag a rendszerváltás eredeti írott és íratlan, és persze rossz kompromisszumainak támogatója lehet, egyszerűen besorolandó a balliberális, vagy szélsőjobbos megtévedtek és megtévesztők közé.

Erre itt egy rakás választópolgár, aki nem rakható se egyik, se másik rekeszbe, mehet az egész jól megkonstruált eszmerendszer a levesbe. Illetve mehetne, de nem olyan könnyű eldobni az alapvetést, és újraindítani a rendszert.

Ezt majd, gondolom, 20 százalékos népszerűség környékén.

- A Heti Váladék bebizonyította: Lázár János egyszerűen képtelen bármi rosszat cselekedni

- A Heti Válasz az Árpád-sávos zászlót gyalázza

- Budaházy kipakol a Hír Tv és a "jobbos" média cenzori módszereiről

A közhiedelemmel ellentétben a nép bölcs. A népnek bizonyára van sok hőzöngő, felforgató jellegű, indulatos, bunkó, satöbbi tagja, de egészében mégiscsak bölcs. Ezt a 2010-es választások, valamint az idei három győztes választás után nyilván a kormánypárt is így gondolta.

Tartok tőle, hogy a Fidesz azóta másként vélekedik; kötekedőnek, méltánytalannak, irigynek, agymosottnak, birkának tartja a népet, de legalábbis nem érti, hogy miért zúdul fel rögtön, ha a politikusok előrukkolnak az olyasfajta ötletekkel, mint a már visszavont internetadó, a vasárnapi zárva tartás, illetőleg a kötelezőnek indult – vélhetően önkéntessé szelídítendő – drogteszt.

Pedig a nép továbbra is bölcs. Pontosan felismeri, amikor érte és vele kormányoznak – és azt is, amikor a cselekvés látszatát keltő ötleteket (rosszabb esetben: egyszerű kommunikációs gumicsontokat) próbálnak lenyeletni vele. 2010 után a Fidesz a társadalom – a nép – igazságérzetével a háta mögött vágott neki a bankrendszer megadóztatásának, a devizahiteles-mentésnek, általában a devizakitettség-csökkentésnek, a közmunka bővítésének, a privatizált monopóliumok visszaszedésének, a Mol „orosztalanításának” (erre ma már nem emlékeznek Amerikában), a költségvetési hiány zéróhoz közelítésének. A konfliktusoknak volt tétje, értelme és eredménye, visszanyertünk valamit a szuverenitásunkból.

Egy ilyen négy év, illetve egy újabb, kétharmados parlamenti többséget hozó választási győzelem után a Fidesz ismét nagy dolgokra lett volna hivatott. Ugyanis azt szoktuk meg tőle, hogy brutális a tempó, nehezen emészthető (néha gyomorforgató) a stílus, de legalább nagy dolgok történnek velünk. Mindenki arra készült lélekben, hogy jön az egészségügy átalakítása, a hálapénzrendszer felszámolása, a többségi-kisebbségi együttélés „előmozdítása”, a keleti régiók nagyszabású felzárkóztatása, az élelmiszeriparnak nevezett tartósítószer- és színezékterjesztés visszaszorítása – vagy legalábbis néhány lépés, amely az élhetőbb Magyarország irányába mutat. És amelyik találkozik a nép igazságérzetével.

Aztán jött a reklámadó és a külföldi áruházláncok extra adóztatása. Itt még elő lehetett állni népszerű (értsd: a nép által támogatandó) magyarázatokkal: például azzal, hogy az érintett cégek papíron nem mutatnak ki nyereséget, de közben ilyen-olyan jogcímen talicskázzák ki a pénzt az országból, ez pedig tűrhetetlen. A népnek azonban alapvetően nincs rossz tapasztalata például a Spar-áruházakkal. Tiszták, átláthatók, kényelmesek, a bio-elkötelezettek meg a gyomorbetegek (a valamilyen intoleranciában vagy allergiában szenvedők) számára is kínálnak harapnivalót – olyanok, amilyenek egyszer a CBA-, a Coop és a Reál-üzletek is szeretnének lenni.

A külföldi áruházláncok megrendszabályozását tehát már lehetett úgy értelmezni, hogy a kormány – a néppel való kormányzás helyett – népnevelésbe fogott. Meg akarja mondani, hogy a nép hol vásároljon, illetve hol ne vásároljon. Ennek kiegészítéseként a Fidesz ráfordult a vasárnapi zárva tartásra, amelyből még inkább ki lehet olvasni a népnevelési szándékot. Én speciel nagyon jól érezném magam egy olyan országban, ahol a vasárnapi nyitva/zárva tartás kérdése a tíz legfontosabb társadalmi probléma között lenne (és lelkesen érvelnék is a zárva tartás mellett), de manapság kishazánkban ez az ügy vélhetően az első ezerben sincs benne. Közben jött még az internetadó ötlete, amelyben szintén ott volt a népneveléses motívum; a kormány szerint a világháló „túlfogyasztása” rossz, tehát korlátok közé kell szorítani. És ráadásként bedobták a kötelező drogteszt ötletét (népnevelés!), amelyet nem az emberijogi-alkotmányos izék miatt kérek ki magamnak, hanem, mert aki képes egy ilyen súlyú ügyet figyelemelterelésre, azaz kizárólag kommunikációs eszközként használni, bizony lenézi a választóit. Igen, a saját híveit is.

Ott van tehát a baj, hogy a Fidesz a népért és a néppel való kormányzás képességének fitogtatása helyett – egyéb ötlet híján – népnevelésbe fogott. Legalábbis lehet úgy értelmezni a cselekedeteit, mintha népet akarna nevelni. Még azt is megkövetelné a néptől, hogy ne legyen kiakadva a mesés lakásvagyonokat halmozó politikusokra. Csakhogy ez alapvetően egy szegény ország. Ahol a felső középosztály tagjai sem tudnak úgy élni, hogy 30-40 évesen „családi összefogással” 70–170 milliós ingatlanokat vesznek maguknak vagy pláne a gyerekeiknek a már meglévő nyaralók, szőlőbirtokok mellé. Akkor sem, ha a „szülők egy életen át keményen dolgoztak”. A nép nem irigy, csak ismeri azt a társadalmat, amelyben él. És nem érti, hogy ha Kövér Lászlónak, Szájer Józsefnek, Áder Jánosnak vagy Pokorni Zoltánnak nem tudtak villaügyei lenni, akkor az új politikusi nemzedéknek miért vannak.

A nép tehát bölcs volt 2010-ben, idén tavasszal – és most is bölcs. Több tiszteletet a magyaroknak!

Kapcsolódó: "Nem azért álltunk ki mellettetek, hogy ti meggazdagodjatok", "hitünket magánvagyonra váltjátok" - már Orbán folyóirata főszerkesztőjének is elege van a fideszes mohóságból