A kaliforniai Davis egyetemének közgazdász professzora, Gregory Clark végre kimondta az igazságot, amit már jó ideje sejteni lehetett: nevezetesen azt, hogy az úgynevezett amerikai álom semmi más, mint egy mítosz. A professzor kijelentését tudományos adatokkal is igazolta. A kérdésről szóló tanulmányát a Külkapcsolatok Tanácsa segítségével jelentette meg.

Gregory Clark
„Amerikában a társadalmi mobilitás szintje olyan, mint a középkori Angliában, vagy az iparosodás kora előtti Svédországban” – közölte Gregory Clark, hozzátéve, hogy erről a kérdésről azért nem könnyű beszélni Amerikában, mert ha kimondjuk az igazat, akkor „szertefoszlanak az emberek álmai”.
A közgazdász professzor az elmúlt száz esztendőnek a társadalmi mobilitásra vonatkozó adatait tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy az „amerikai álom” egy illúzió. Vagyis az USA-ban is pontosan ugyanolyan nehéz pusztán kemény munkával és szorgalommal érvényesülni és meggazdagodni, mint a világ bármely más országában.
„A mi gyerekeink, az unokáink, az dédunokáink és a ükunokáink nagy valószínűséggel azon a (társadalmi-anyagi) szinten lesznek, mint amelyen mi vagyunk” – jelentette ki Gregory Clark.
A Kaliforniai Davis Egyetem hallgatói azonban másképpen vélekednek. „A szülők vagyoni helyzete befolyással van ugyan gyermekeik életének alakulására, de nem kizárólagos tényező” – közölte például egy Andy Kim nevű egyetemista. A szkeptikus professzor az ellenvéleményekre reagálva a következőt mondta: „Diákjaim mindig vitatkoznak velem, de én azt gondolom, hogy nagyon nehéz lehet a számukra elfogadni azt, hogy az életük alakulása családfájuk, származásuk alapján jelentős részben megjósolható”. „A társadalmi ranglétrán megragadni pedig nem amerikai álom – ez az amerikai realitás” – közölte brutális nyíltsággal Gregory Clark.
A professzor – némi humorral - azzal igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, „hogy mindezt egy közgazdász mondja, ami jó hír, mert ők úgyis népszerűtlenek, ezért a leginkább alkalmasak” a kellemetlen igazságok kimondására.
Perge Ottó - CBS Sacramento nyomán