Petro Porosenko, Ukrajna elnöke nem ukránokból, hanem külföldi, a Nyugat iránt elkötelezett hivatalnokokból rakja össze az új ukrán kormányt.
A legfeltűnőbb szereplő a korábbi grúz államfő, Miheil Szaakasvili meghívása volt. Róla azt érdemes tudni, hogy az Egyesült Államokban nevelkedett, ott végezte el az egyetemeit, majd a grúziai „rózsás forradalom” után (minő hasonlóság Ukrajnával!) Grúzia vezetője lett. Szaakasvili – amerikai kérésre – erősen eltávolította országát Oroszországtól, de egy egészségesebb, egyensúlyi állapot helyett egy egyoldalú Amerika-barát (néha már nyugati diplomaták, nagykövetek szerint is túlságosan egyoldalú) rezsimet állított fel, aminek eredményeképpen az ország NATO-tagjelölt státuszig jutott. Végül a 2008-as háborúban csúcsosodott ki a két nagyhatalom érdekszférákért vívott harca, amelyet azóta több EU-jelentés is Grúzia rovására ír. Azóta a grúz nép - választások útján - Szaakasvilit leváltotta, és elkezdték felgöngyölni hatalmas korrupciós ügyeit is.
Végül, viszont ha maga Szaakasvili nem is, de volt belügyminiszter-helyettese, majd egy kis időre a belügyminiszteri posztot is betöltő Ekaterine Zguladze lett a kiszemelt, aki el is vállalta a feladatot, így Ukrajnában is belügyminiszter-helyettes válik az egyébként már Franciaországban élő Amerika-barát grúzból. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért, úgy reagált: a „közös ellenség” (Oroszország) miatt vállalta el a feladatot.

Szaakasvili és Ekaterine Zguladze még Grúziában
Ezek után nem is lepődhetünk meg, hogy az állampolgárságot december 2-án megkapó Alexander Kvitashvili még ugyanazon a napon Ukrajna új egészségügyi minisztere lett. Róla azt érdemes megjegyezni, hogy Szaakasvilihez hasonlóan az Egyesült Államokban tanult, dolgozott, s szintén Szaakasvili kormányában töltötte be ugyanezt a posztot Grúziában.
Ennél sokkal többet mondó, hogy Natalie Jaresko is megkapta másodikán az állampolgárságot, ő az amerikai külügyminisztérium kötelékében a kijevi amerikai nagykövetségen dolgozott, igaz, csak a 90-es években. A nagykövetségben betöltött munkahelye után az amerikai kormány által létrehozott Western NIS Enterprise Fundnál (aminek még a honlapja is külön kiemeli, hogy az Egyesült Államok kormánya pénzeli) most pedig ő az ukrán pénzügyminiszter. Érdekes, hogy a kinevezéséről szóló nyugati híradások csak annyit mondanak róla, hogy "befektetési alapkezelő", de ha jobban utánanézünk, akkor az egyik közösségi oldalon fel van tüntetve a munkahelyein: "U.S. Embassy Kyiv".
Zoom
Kérdésként merülhet persze fel bennünk, hogy mennyire képviselheti az ukrajnai polgárok érdekeit egy nyíltan az Egyesült Államok grúz bábkormányából vagy az amerikai nagykövetségről az ukrán kormányba pottyanó miniszterek.
Nagyon úgy fest a dolog, hogy az Egyesült Államok így próbálja biztosítani a közvetlen befolyását az ukrán kormányban, vagy esetleg bizalmát vesztette Porosenkóban, és nyomás hatására nevezi nem ukránokat Ukrajna vezetésére? Magyarként pedig azon is el kell gondolkodnunk, hogy az új ukrán kormány vezetői vajon mennyire fogják figyelembe venni a kárpátaljai magyarság érdekeit egy ilyen összetétellel, ahol láthatóan csak az Egyesült Államok érdekei jutnak előtérbe.
(alfahir.hu nyomán)