A saját lányaival rendszeresen közösülő csecsemőorvos, Takáts Ágoston és a rémtetteihez végig asszisztáló zenetanárnő felesége, Takátsné Bán Júlia gyermekek közeléből való eltávolíttatása után újabb sikerről számolhatunk be: a Fischer Alajos nevű, ferde hajlamai kielégítéséhez különféle homokos tárkereső oldalakon partnereket kereső aberrálttól is megszabadítottuk a "gondjaira" bízott gyermekeket.
Zoom
Mint december elsején megírtuk, a Törökvész Úti Általános Iskola intézményvezetői munkakörének betöltésére hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, s a posztra korábban már pályázó, az intézmény jelenlegi helyettesi székét elfoglaló Fischer Alajos ezúttal is az aspiránsok között szerepelt. Bár Fischert korábban elutasították, mégis az iskolához került helyettesként mint klikes (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) ejtőernyős. Beszámoltunk a buzeráns honlapokon található szexhirdetéseiről is, nem eredménytelenül: nem sokkal később arról értesültünk, hogy cikkünk megjelenése után az iskolában az igazgatónő közölte a tantestülettel: dr. Fischer Alajos már nem tantestületi tagja az iskolának.
Információnkat megerősítette Bodor Zoltán II. kerületi jobbikos képviselő.
Közben már az iskola honlapjáról is levették Fischer képét. Úgy tudjuk, a perverz zsidó rendőrségi feljelentéssel fenyegetőzik, de forrásaink szerint abból aligha lesz valami, hiszen az eljárás során hivatalosan is beigazolódnának, és még szélesebb körben ismertté válnának szodomita hajlamai.
(Kuruc.info)