Kirabolták Miskolcon a Bató-ház mögötti takarékszövetkezetet. Senki sem sérült meg, a belváros tele van rendőrökkel.
A rendőrség megerősítette a rablás hírét.
Az MTI információja szerint fegyveres rablás történt, azt nem tudni, mennyi pénzt vittek el. Szinte az egész belvárost ellepték a rendőrök.
(MTI)
Frissítés: a rendőrség felhívása:
Fegyveres rablót keresnek a miskolci rendőrök.
Az elsődleges adatok szerint 2014. november 26-án 11 óra 30 perc körüli időben Miskolc belvárosának egy takarékszövetkezeti fiókjába egy 45 év körüli, vékony testalkatú, fekete színű dzsekit viselő, barna, rövid hajú férfi bement, majd az arcát eltakarva a nála lévő fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette és a bevétel átadására szólította fel az alkalmazottakat. A rablás során személyi sérülés nem történt. Ezt követően a támadó a helyszínről távozott.
Zoom
Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveres rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám) kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a bűncselekménnyel, illetve az elkövetővel kapcsolatban, hivatali munkaidőben hívja a 46/514-500 telefonszámot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13).