Hatalmas műbotrányt kavart egy távol-keleti lánycsapat fellépőruhája. A banda karszalagját ugyanis igencsak félreértették azok, akiknek ez a hivatásuk.
Zoom
Némileg kihívó ruhában lépett fel Dél-Korea egyik népszerű ún. "babymetal" csapata, a Korea’s Pritz. A négy fiatal lányból álló banda nemrég robbant be a köztudatba és hamar a listák élére kerültek. A rettegők szerint az extrém külsőségekben utazó csapat azonban most kissé túllőtt a célon.
A Koreaboo információi szerint a lányok nemrég egy lóversenyen léptek föl, fekete – egyenruhaszerű – fölsőben és fodros szoknyában. Az öltözéket azonban egy piros-fehér karszalag tette teljessé, ami sokak szerint a nemzetiszocialisták horogkeresztjére emlékeztetett. A Metal Injection viszont egyenesen arra hívta fel a figyelmet, hogy a karszalag az egykori magyarországi "antiszemita nyilaskeresztesek" jelvényére emlékeztet.
Zoom
A Metal Injection illusztrációja - súgtak nekik, vagy nemzetközi szinten is ilyen híres a hungarizmus?
A csapat képviselői hivatalos magyarázatukban arra hivatkoztak, hogy a logót közlekedési táblák ihlették, a nyilakkal ellátott X-jel pedig a banda minden irányba történő határtalan törekvését szimbolizálja.
A kislányok természetesen engedelmeskednek a holohenger nyomásának, azt ígérték, megváltoztatják jelképüket.
A szokásos távol-keleti kliséket valamelyest egyébként valóban feldobó karszalag az alábbi videoklipben is megtekinthető.
(Kuruc.info - Borsonline - Metal Injection nyomán)