Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás csütörtöki tárgyalásán azt állította, hogy nem ő, hanem Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter adott megbízást Boros József Károly meggyilkolására, és szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem a belügyminiszter bűnszervezete irányítja az országot – hangzott el csütörtökön, a Fővárosi Törvényszéken, az Aranykéz utcai robbantás perén. Az is kiderült, valaki a rendőrségen évekkel ezelőtt eltüntette a négy áldozat halálával végződött merénylet legfontosabb bizonyítékait. A Pesti Srácok megkérdezte Doszpot Péter “sztárzsarut”, nem látta-e valahol ezeket a bizonyítékokat. Nem fogják elhinni, mit válaszolt… Alább a folytatás.
Zoom
Portik Tamás a tárgyaláson
Iratismertetéssel, valamint rendőri jelentések felolvasásával folytatódott csütörtökön Portik Tamás és Jozef Rohác egyesített büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A bíróságon megtekintették azokat a kamerafelvételeket is, melyek rögzítették az 1998-as robbantás előtti és utáni perceket. Ezeken a rendőri jelentések szerint Rohác és Hamala volt látható az Aranykéz utcában és környékén. Olyan képfelvételeket is bemutattak, ami a jelentések szerint igazolta az egyik helyszíni tanú azon vallomását, hogy látott a robbantás után elrohanni egy fehér pólós, vékony testalkatú, kopaszodó férfit, aki a kezében lévő újsággal az izzadt arcát törölte. A felolvasott jelentésben az állt, megállapítható, hogy a tanú a Fogász becenevű, több leszámolásban is érintett szlovák férfit látta. Rohác ehhez annyit fűzött hozzá, hogy akkoriban még nem volt kopasz és nem ő van a felvételeken. Érdekesség, hogy az ismertetett szakértői vélemények szerint a merénylő vagy nem volt tudatában annak, hogy mit tesz, vagy vállalta a kockázatot. Ezt azzal magyarázták, hogy a robbantó a száz méteres sebesülési zónán belül indította el a házilag elkészített robbanószerkezetet, így a detonációban maga is megsérült.
Zoom
Jozef Rohác ügyvédjével, Fülöp Tamással egyeztet
Portik: Orbán rendben van, Pintér viszont maffiózó
Cserni János tanácsvezető egyébként még a tárgyalás elején megemlítette, több fontosabb iratanyaggal csak tanúk jelenlétében foglalkozik majd a törvényszék. A bíró példaként említette az Aranykéz utcai áldozat, Boros Tamás legelső vallomását, amit az üzletember 1997. január 23-án tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A bíró kiemelte, ebben Boros részletesen mesélt az akkori éjszakai élet felépítéséről, valamint az akkori alvilági figuráknak tartott személyekről. Portik ehhez halkan csak annyit szólt hozzá: „Pintér Sándor”. Az egykori Energol-vezér a tárgyaláson többször szót kért, és többek között utalva a PestiSrácok.hu cikkére, kijelentette, hogy amikor kedden arról beszélt, hogy „ennek a rendszernek nem tesz vallomást”, akkor nem a Fideszre gondolt, hiszen Orbán Viktort „kifejezetten kedveli”, “jó embernek tartja”. Mint mondta, neki nem a kormánypárttal, hanem „Pintér Sándor maffiaszerű rendszerével” van baja és annak nem hajlandó vallomást tenni. Szerinte a rendszerváltás óta nem a pártok, hanem „Pintér Sándor bűnszervezete irányítja az országot”. Portik utalt a belügyér Clodo-ügyére is, majd hozzátette, “Pintér kapcsolatban állt a bombagyárossal”. Portik itt arra az 1998-as botrányra utalt, amikor napvilágot látott, hogy a bombagyáros élettársa úgy nyilatkozott, férje együtt vacsorázott Pintérrel. Az energolos Pintér nyakába varrta azt is, hogy a Lakatos Csaba ellen elkövetett merénylet után - ahol a helyszínen megjelent a volt főkapitány is -, a később elfogott Tanyi testvérek ügyét „eltussolták”.
Zoom
Portik Tamás nem Orbán Viktorra, hanem Pintér Sándorra haragszik
Az olajmaffiózó szerint a belügyminiszter robbantatott az Aranykéz utcában
Portik azt is kijelentette, úgy tudja, az Aranykéz utcai robbantásra maga Pintér Sándor adott utasítást. A maffiózó a tárgyaláson elmesélte, hogy amikor a TEK őrizetbe vette és elmondták, hogy mivel gyanúsítják, akkor a terrorelhárítóknak azt mondta, hogy „nagyon nagy bajban van Pintér Sándor”, „mert ez az ő ügye”. Az olajos az ügyésznek is “nekiment” és felháborodva azt kérdezte, hogy „hova tűnt annak a tanúnak a vallomása, aki elmondta, hogy Borosra Tanyiék lőttek rá a Moszkva térnél?” Csicsák Zoltán erre úgy reagált, hogy Portikot tanúként fogják meghallgatni, ha annyira biztos benne, hogy kik voltak annál az esetnél a merénylők. Erre az olajos rákontrázott és megkérdezte, hogy az „ügyész úrnak ez kérdés, hogy Tanyiék voltak-e az elkövetők? A vitát a bíró zárta le azzal, hogy “ennek az ügynek a Lakatos Csaba ellen elkövetett gyilkossági kísérlet nem tárgya”.
Eltüntették a legfontosabb bizonyítékokat
A tárgyaláson szót ejtettek arról is, hogy amikor 2008-ban újraindították a négy halálos áldozatot követelő gyilkosság nyomozását, több hiányossággal is találkoztak a nyomozati anyagban az ügyben eljáró rendőrök, “amelyek nagyban megnehezítették a nyomozást”. Ennek kapcsán 2009-ben megkeresték az Aranykéz utcai eljárásban korábban nyomozást folytató BRFK életvédelmi alosztályát, akiktől azt a tájékoztatást kapták, hogy az alosztályt korábban vezető Doszpot Péter dolgozószobájában, a szekrény alján találtak több, az Aranykéz utcához kapcsolódó videoanyagot. Ezeken a felvételeken szerepelt például Boros néhány vallomása, illetve a Béke Hotelben megtartott helyszínelés képanyagai. Az NNI illetékesei azonban arra nem kaptak választ, hogyan tűnhetett el két kulcsfontosságú biztonsági kamera felvétel a BRFK-ról. Az egyiken ugyanis a korabeli rendőri jelentések szerint rajta volt jól láthatóan Rohác és Hamala, míg egy másik kamera pont felismerhető pozícióban, szemből rögzítette Jozef Rohácot. 2009-ben még nem, csupán az új eljárásban, idén januárban tett az ügyészség feljelentést bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen. A 2008-2009-es nyomozás során hiányolták azt is, hogy a BRFK miért nem kérte le a helyszínen tartózkodó Lendvai János híváslistáit. Ennek azért lenne most óriási jelentősége, mivel több vallomás is szól arról, hogy a Kacsa becenevű férfi a robbantás után telefonon jelentette Portiknak a sikeres merényletet. Kacsát ezzel meg is gyanúsították, de bizonyítottság hiányában megszüntették ellene az eljárást. A tárgyalás végén az Energol-vezér kifogásolta, hogy személyesen Polt Péter fordult a Kúriához a Prisztás-gyilkosság ügyében és megjegyezte, hogy mennyire “ráér” a Kúria, hogy már december 4-én tárgyalja a legfőbb ügyész kifogásait az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésével kapcsolatban.
Zoom
Doszpot Péter a BRFK “sztárzsaruja” egy 2000. március 22.-i emberölés helyszínén pózol a fotósoknak. Neve mindig előkerül, amikor a megoldatlan robbantási ügyekről van szó
Doszpot nem mond semmit
A tárgyaláson elhangzottakkal, valamint az eltüntetett bizonyítékokkal kapcsolatban megkerestük Doszpot Pétert is, akinek az alosztálya nyomozott a négy halálos áldozatot követelő bűncselekményben. A BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetője nem tudott arról, hogy évek óta fontos bizonyítékok hiányoznak az Aranykéz utcai robbantás aktáiból. Szerinte, ha ez így van, “meg kell azokat keresni”. Az alezredes arra sem tudott válaszolni, hogy mi volt az oka annak, hogy Portik Kacsa becenevű jobbkezének miért nem kérték le az 1998. július 2-i híváslistáit. Doszpot kérdésünkre hozzátette, Portikot ismeri, vele életében csak egyszer, de akkor sem magánemberként találkozott.
A per november 25-én tanúk meghallgatásával folytatódik.