Nehéz kibogozni, mi történik az ún. holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából szétosztott, esetenként visszautasított pályázati pénzekkel: mindenre és mindennek az ellenkezőjére is van példa. Annyi biztos, hogy az antifasiszták képviselője emléktáblát vitt Ciprusra.
A kormány tavaly másfél milliárd forintos alapot hozott létre a „2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló” kezdeményezések támogatására. A "nagy érdeklődésre tekintettel" a keret később 1,8 milliárdra nőtt. A mintegy négyszáz sikeres pályázó között – zsidó és nem zsidó, hazai és határon túli civil szervezetek mellett – sajnos szép számmal akadtak önkormányzatok, keresztény közösségek, magánszemélyek, iskolák, múzeumok, színházak és más intézmények.

Hanti Vilmos. Végül elfogadták
Jellemzően néhány millió jutott egy-egy programra, de jócskán előfordultak százezres és több tízmilliós tételek is. Programokra lebontva a kiemelkedően legnagyobb összeget, 70 millió forintot az erzsébetvárosi önkormányzat vagyonkezelője kapta zsidó helytörténeti tár létrehozására. Aztán beütött az emlékezetpolitikai krach. A zsidók kedvére kitalált, mégis általuk leghangosabban kritizált ügyek (Sorsok Háza, megszállási emlékmű) álbotrányai miatt az év elején a Mazsihisz rendkívüli közgyűlése elsöprő többséggel úgy döntött, hogy nem vesz részt az emlékév kormányzati rendezvényein.
A közgyűlés arról is határozott, hogy a Mazsihisz nem fogadja el a civil alaptól elnyert támogatásokat. A bojkotthoz mások is csatlakoztak. Azok a szervezetek, amelyek visszautasították a pályázati pénzeket, Memento70 néven szövetséget alakítottak, és adományozási akciót indítottak, hogy összegyűjtsék az így kieső 210 millió forintot. Egész pontosan 33 szervezetről, valamint két magánszemélyről, Garai Róbertről és Harsányi Lászlóról van szó.
A Memento70 távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mintegy 650 adakozótól eddig kevesebb mint 12 millió forint érkezett, ami csupán hat százalékát teszi ki a remélt 210 milliónak. A kormány ráadásul egészen más számokról tud. A Miniszterelnökség kimutatása szerint a két említett magánszemélyen kívül nem 33, hanem csak 16 szervezet mondott le „hivatalosan és végérvényesen” a támogatásról.

Heisler András. Szerinte a közgyűlési határozat csak a Mazsihiszre és a fenntartásában működő intézményekre vonatkozik
A visszautalt összeg pedig nem 210 millió, hanem ennek a töredéke, mindössze 62 millió forint. A Miniszterelnökség adatainak pontosságát, mint látni fogjuk, többen is erősen vitatják. Meglehetősen kusza a helyzet. Vannak olyan szervezetek, amelyek bár nem csatlakoztak a Memento70 mozgalomhoz, a pénzt – derül ki a kormányzati felsorolásból – nem fogadták el. Ilyen például A Népek Közötti Egyetértést Alapítvány vagy a Lativ Barátai a Zsidó Reneszánszért Magyarországon Alapítvány, amely a Miniszterelnökség által is elismert módon öt-, illetve nyolcmillió forintot küldött vissza.
Akadnak olyanok is, amelyek szerepelnek a Memento70 szervezetei között, elméletileg tehát nem vették fel a támogatást, ám a kormány nem tud arról, hogy visszautalták volna a pénzt. Közéjük tartozik a Mazsike (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) is. A Mazsike és az általa kiadott Szombat folyóirat négy programra mintegy 11 millió forintot kapott. Kirschner Péter, az egyesület elnöke a Nol kérdésére közölte, hogy még valóban nem küldték vissza, de egyelőre nem is használták fel a támogatást.
Bíztak abban, hogy megoldódnak a vitás emlékezetpolitikai ügyek és okafogyottá válik a tiltakozásuk. Ha nem így történik, akkor valószínűleg vissza fogják utalni a pénzt – mondta Kirschner. A Mazsihisz közgyűlésének döntése után a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) az elsők között vállalt szolidaritást a tiltakozókkal. A MEASZ bejelentette, hogy mindaddig visszautasítja az elnyert kétmillió forintot, ameddig nem tapasztal érdemi váltást a kormány politikájában. A MEASZ nevét azonban sem a Memento70 szervezetei között, sem a miniszterelnökségi listán nem látni.
Csoda történt: nem kérték, de egyszer csak megjelent a pénz
A szóban forgó kétmilliót az antifasiszták szövetsége egyebek mellett arra kapta, hogy a "magyar zsidók exodusának" emlékére táblát avasson Cipruson. Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke szeptemberben elvitte Ciprusra az emléktáblát, és abban állapodott meg a larnakai zsidó hitközség vezetőjével, hogy az avatás néhány hónap múlva lesz egy közeli településen, ahol hajdan internálótábor állt.
Végül elfogadtuk a pénzt – vallott a Nolnak Hanti Vilmos. A támogatást elutasító közleményük ellenére „egyszer csak megjelent” számlájukon a pénz. A MEASZ ellen közben vizsgálatot folytatott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a szervezet az anyagi ellehetetlenülés szélére került. A MEASZ úgy ítélte meg, akkor jár el a legbölcsebben, ha az összeget felhasználja arra a programra, amire pályázott. Végső soron ez nem a kormány, hanem az állampolgárok pénze – provokált tovább Hanti.
A hitközségek esetében is módfelett vegyes a kép. A bojkottról szóló közgyűlési határozatból logikusan (és morálisan) az következett volna, hogy a Mazsihiszhez tartozó hitközségek is visszautasítják a támogatást. Nem teljesen így történt. A hitközségek egy része eleve nem is tett ilyen ígéretet, nem csatlakozott a Memento70 mozgalomhoz. Más hitközségek csatlakoztak ugyan, csak éppen a Miniszterelnökség szerint nem küldték vissza a pénzt. (Eltérően a 8 millióról lemondó nyíregyházi vagy például a 15 milliót elutasító szombathelyi hitközségtől.)

Hanti Vilmos Larnakán. Csak átadta az emléktáblát, az avatás később lesz
Eddig várakozó állásponton voltunk, most úgy néz ki, mégis felhasználjuk a kapott kétmillió forintot – mondta Raáb András, annak a kiskunhalasi hitközségnek az elnöke, amelyet a Memento70 szervezetei között találunk. Róna László, a kaposvári hitközség elnöke viszont nem érti, miért nem kerültek fel a „támogatási összegről hivatalosan és végérvényesen lemondott szervezetek” listájára. Állítja, visszaküldték az elnyert több mint kétmillió forintot, programjaikat végül saját erőből és a kaposvári városháza támogatásából (tehát részben mégis közpénzből - a szerk.) valósították meg.
Hab a tortán, hogy a miniszterelnökségi listán maga a Mazsihisz sem szerepel. Heisler András, a Mazsihisz elnöke hangsúlyozta, hogy a közgyűlési határozat csak a Mazsihiszre és a fenntartásában működő intézményekre vonatkozik. A helyi taghitközségek önálló jogi személyként saját maguk dönthettek a pályázati pénzek felhasználásáról. Ugyanakkor a Mazsihisz és intézményei Heisler legjobb tudomása szerint hiánytalanul visszautalták a tucatnyi tételből álló, összesen több mint 80 millió forintos támogatást.
(Nol nyomán)