Akár háromszor is több harcosa lehet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek, mint amennyire a létszámát az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eredetileg becsülte - közölte híroldalán csütörtökön a CNN.
A CIA egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a terrorcsoport oldalán harcoló militánsok száma 20 ezer és 31 500 közötti lehet. Amerikai elemzők és hivatalos személyek eredetileg 10 ezerre becsülték az IÁ fegyveres erejét, beleértve a terrorszervezet által a börtönökből kiszabadított rabokat és azokat a szunnita fegyvereseket is, akik azután csatlakoztak a dzsihadistákhoz, hogy azok Szíriából betörtek Irakba.
Az amerikai hírszerző szervezet szóvivője azzal magyarázta a hirtelen létszámnövekedést, hogy a harctéri sikerek és a kalifátus kikiáltása nyomán júniustól eredményesebbé vált a toborzótevékenység. A CIA jelenleg úgy véli, hogy az IÁ egységeihez több mint 80 országból 15 ezer külföldi csatlakozott, akik közül mintegy 2000 nyugati országok állampolgára.
Barack Obama amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy az IÁ meggyengítését és megsemmisítését célzó stratégiájának keretében a terrorszervezet elleni légicsapásokat Irak után ki fogja terjeszteni Szíriára is, csütörtökön pedig megkezdődtek a felderítő repülések a terrorszervezet hátországát jelentő arab állam területe fölött. A Pentagon csütörtökön közölte, hogy harci gépeket telepít az iraki-szíriai határ közelében fekvő Erbílbe.
A CNN értesülései szerint nem kell arra számítani, hogy azonnal átfogó hadműveletek indulnak, ugyanakkor az egyre agresszívebbé váló amerikai légitámadások nem fogják kímélni az IÁ parancsnoklási és irányítási hálózatát.
(MTI)