Tót „testvéreink” legújabb „kedvessége”, hogy egy magánkiadó által megjelentetett szótárban a „magyar” szó leplezetlenül „butát” és „hülyét” jelent. Épületes nyelvészeti fejtegetésekbe – különösen a tót grammatika ismerete híján – nem kívánok e helyen belebonyolódni, mindazonáltal az újabb tót pofátlanságot nem lehet szó nélkül hagyni. Annál is kevésbé, mert a magyarországi kormány és diplomácia semmit sem tesz nemzeti örökségünk védelmére és az önszántukon kívül idegen állam fennhatósága alá került Kárpát-medencei kisebbségi magyarság védelmére. Ennyit a „nemzeti kormány”-ról.

Még ez év februárjában jelent meg a Maxdorf kiadó gondozásában 328 oldalon a Szlovák szleng és köznyelv szótára, melyet Daniel Hevier a SME.sk-n a következő szavakkal mutatott be: "A szlovák szleng és köznyelv szótára a nemzeti önbecsülés jele. Szerzője nem tanult nyelvtudós, melynek előnyei mellett bizonyos határai is vannak. De mindenképp értékes impulzust jelent a hivatalos lexikográfia számára." A kiadvány M betűs részénél a fenti, igencsak sértő, a szlovák szlengben valóban elterjedt jelentése olvasható a magyar szónak, mely közzététele után azonnal óriási felháborodást váltott ki a magyar közösségi oldalakon.

Nos, a tótságnak semmiféle történelmi, emocionális és egyéb oka nincsen a magyarság mocskolására. A történelmi Magyarország óvó Kárpátok-koszorúja védnöksége alatt lehetőséget kaptak nyelvük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk kibontakoztatására. Ezért csak kezet csókolhatnak a magyar nemzetnek. Szimbolikus értelemben, de akár konkrétan is.

Ami a tótságnak a magyar nyelvben kialakult megnevezését és nemzeti karakterológiáját illeti, tanulságos a Múlt-kor hírportál 2009. szeptember 9-ei posztjának felütése. Eszerint a szlovák etnikum és nép megnevezésére a magyar nyelv két szót ismer: a szlovákot és a tótot. Az értelmezés szempontjából az előbbi egyáltalán nem problematikus, hiszen a szlovák átvett szónak számít, a kifejezés a reformkor időszakában, 1828-ban bukkant fel először: „A Vendek … megértik a’ Slowák’ (Szlowin) beszédjét is". A szlovák szó a régebbi a szlávra utaló szlovenin alakból eredeztethető, és a fogalom a magyar nyelvben egyértelmű jelentéssel bír. Főnévként a nyugati szláv nyelvet beszélő, főként Szlovákiában élő nép tagja, melléknévként a szlávokkal kapcsolatos, rájuk vonatkozó, tőlük származó. Ugyanakkor Heltai Gáspár (1510-1574) Magyar krónika című művében hasonló alakot használt: „számtalan sok várasok, mezővárasok, várak, faluk és erősségek vadnak Magyarországban, Tótországban, Sklovákországban, Horvátországban, Rácországban, Szilágyban, Maramarosban és egész Erdélyben”.

A Heltainál felbukkanó sklovák-nak azonban a szlovák népnévvel való kapcsolata nem tisztázható egyértelműen. A reformkori és a 16. századi említés között teljes adathiány figyelhető meg, ráadásul a szövegkörnyezet alapján Sklovákország földrajzi meghatározása is bizonytalan. A szlovák szó igazából az első világháború után terjedt el, de csak a második világháborút követően váltotta fel maradéktalanul a korábbi kifejezést. Ezt a gyakorlat is elősegítette, ugyanis a tót szót azokban a régebbi magyar irodalmi szövegekben is átírták, amelyek szerzői a szlovák szót még nem is ismerhették. A tót szó valójában egy, a népet és az országot jelentő jövevényszó, közvetlen forrása nem határozható meg. Első adatunk az 1121-ben kiállított almádi monostor alapítóleveléből való, ahol helynévként (a villa Tout) fordult elő. 1138-ban a dömösi prépostság összeírásában Ecsér falu kenyeret szolgáltató lakosai között találunk Totti nevűt (vagy nevűeket). Az 1405-körül szerkesztett Schlägli-szójegyzékben thot a „sclauus” (szláv) megfeleltetéseként szerepel. Tehát az indoeurópai eredetű szót a magyarok a szlovákok, szlovének, horvátok és szerbek elődeinek megnevezésére használták, ugyanakkor az átvétel ideje bizonytalan, a magyar nyelvbe a honfoglalás előtt is bekerülhetett.

A 19. század első harmadától azonban a kifejezés értelmezése szűkült, csak a szlovákokra vonatkoztatták, mivel a Magyar Királyságban élő többi etnikum megkapta a maga megkülönböztető elnevezését (szlavón, vend, rác, sokác, bunyevác stb.). A 19. század második felében a tót kifejezés háttérbe szorult, családnévként azonban továbbra is gyakori maradt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Magyarország összes Tót/Tóth vezetéknevű lakosa kizárólag szlovák származású, mivel a jelentés és a területi elterjedés alapján nem lehet egyedül a szlovákokkal összekapcsolni.

Hivatalosan a tót terminus technicus nem lehetett sértő, lebecsülést kifejező megnevezés, mivel akkor Ludovit Stur sem beszélt volna a magyar országgyűlésen magyarul a „tót,” azaz szlovák népről. Az első világháború alatt, 1915 májusában Ferdis Juriga képviselő volt az, aki a parlamentben először használta magyar nyelvű szlovák népmegjelölést. Maga a tót kifejezés akkor kapott negatív tartalmat, ha különböző jelzőkkel egészítették ki, illetve állandósult szókapcsolatokban, közmondásokban szerepelt. Ugyanakkor ezen kifejezések nem vonatkoztathatók kizárólag a szlovákokra. Hiszen közismert például, hogy a cigányság elnevezésére újabban meghonosodott „roma” népnévvel a jelenlegi „fősodratú” kurzus csak kabarészínházat teremtett.

Végezetül említsünk meg néhány, a tótokkal kapcsolatos szólást, amelyek állandósult szókapcsolatokként vannak jelen a magyar nyelvben mind a mai napig! Ha megnézzük ezeket a szólásokat, többnyire valós élethelyzeteket, sztorikat rögzítettek, igaz, néhánynak nem ismeretes a mögöttes tartalma. Az egyik legtöbb változatban az Adj szállást a tótnak, kiver a házadból! maradt meg. (Ha a’ tótnak szállást adsz, még ő mutat utat; Adj szállást a’ tótnak, majd határt mutat; Fogadd be a tótot, kiver a házadból stb.) A tanulság igen szomorú: nem érdemes jót tenni senkivel, mert még ő jár rosszul. Bármilyen sürgő-forgó valaki, ha nagy baj éri, lecsendesedik szituációra utal A tót is megnyugszik, mikor leesik a fáról. Pikírten fogalmazta meg az ostobaságot A tót keresi a lovát s rajta ül mondás, a történetben szereplő minden bizonnyal nem ismerte fel a lovat, mert nem szokott lovagolni. A hegyes, erdős vidékeken nem teremhet jó gyümölcs tényt rögzítette A tótnak vadalma a fügéje. Ennek a mögöttes tartalma: aki nem ismeri a jót, annak a rossz is megteszi.

Nos, a fentiek ismeretében északi szomszédainknak aligha van okuk arra, hogy a magyarságon gúnyolódjanak. Persze egy miniatűr, állam és múlt nélküli nemzet esetében nem várhatunk mást. A tótságnak ugyanis még a címere és fővárosa is magyar.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info