/Bővített hír/
Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette vasárnap, hogy lelőttek egy izraeli kémrepülőgépet.
Az iszlamista rendszer elit hadseregének teheráni közleménye szerint a pilóta nélküli, "lopakodó" típusú gép a natanzi urániumdúsító létesítmény felé haladt, amikor eltalálták.
"A drón be akart hatolni Natanz zárt nukleáris övezetébe, de lelőtték egy föld-levegő rakétával, még mielőtt ez sikerült volna neki" - adta hírül a gárda. A közleményből nem derül ki, hogy mikor történt az eset, és az sem, hogy miként tudták megállapítani a gép izraeli eredetét. Natanz a fővárostól, Teherántól 300 kilométerre délre fekszik.
Az izraeli hadsereg elutasította a jelentés kommentálását.
Vasárnap az iráni haderő új generációs, rövid hatótávolságú rakétákat és pilóta nélküli repülőgépeket mutatott be. A szemlén Haszan Róháni iráni államfő leszögezte, hogy bár országa nem szándékozik atomfegyvert kifejleszteni, az Iránt érő fenyegetéseket nem fogják figyelmen kívül hagyni.
(MTI nyomán)