Motoros gyertyagyújtás a lincselés után Kézdiszentléleken

Motoros gyertyagyújtás a lincselés után Kézdiszentléleken

Már kihallgatták azt a szovátai motorost, aki a Kézdiszentléleken vasárnap balesetet szenvedett társa segítségére sietett, és akit súlyosan bántalmaztak a helyiek. A 28 éves férfi túl van az életveszélyen, és fontos információkkal szolgált a vasárnap esti eseményekkel kapcsolatban – tájékoztatott Ion Popa Kovászna megyei rendőrfőkapitány. Közben a motorkerékpárosok gyertyagyújtásos megemlékezést szerveznek a helyszínen: szerdán várhatóan több száz motoros látogat el Kézdiszentlélekre.

Szabó Enikő

Bartos Lóránt

2014. augusztus 12., 16:302014. augusztus 12., 16:30

2014. augusztus 12., 16:402014. augusztus 12., 16:40

Ion Popa elmondta: a baleset helyszínére a segítségnyújtási szándékkal érkező motorost nemcsak megverték: két szúrt sebet is kapott, azonban élete már nem forog veszélyben, a brassói kórházban ápolják. Kihallgatták ugyanakkor a baleset helyszínén lévő személyeket is, és körvonalazódni látszanak a baleset és az azt követő lincselés körülményei, de a nyomozás tovább folytatódik – mondta Ion Popa.

Hangsúlyozta: megérti, hogy feszültség alakult ki a településen, és elégedetlenek az emberek, de a rendőrség részrehajlás nélkül folyamatosan teszi a dolgát a vétkesek azonosítása végett. Ugyanakkor nyugalomra intette a lakosságot és gyors, hatékony nyomozást ígért. Arra a kérdésünkre, hogy megerősítették-e a járőrözést Kézdiszentléleken, a rendőrfőkapitány azt mondta, nem, de felkészültek egy esetleges közbelépésre, és folyamatosan figyelik a helyszínt.

Az eddigi nyomozás során kiderült, hogy a 37 éves motoros, aki vasárnap elgázolta az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt, elveszítette uralmát a járműve felett, és lesodródott az úttestről. A motoron lévő szovátai férfi és sepsiszentgyörgyi utasa lerepültek a járműről, a férfi pedig ráesett egy 14 éves fiúra, aki csak könnyebben sérült meg.

A jármű egy lakóház tetőszerkezetére esett rá. A motor vezetője életét vesztette. A baleset helyszínére érkező, ugyancsak Kézdivásárhely irányából arra tartó, szintén szovátai motoros segítséget akart nyújtani a balesetet szenvedőknek, de a helyszínre összegyűlt lakók súlyosan bántalmazták – fejtette ki Popa.

A 44 éves nőt, aki a kislányt elgázoló motor utasa volt, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban ápolják, állapota nem válságos, lélegeztető gépen tartják, jelekkel tud kommunikálni – számolt be Nagy D. István, az egészségügyi intézmény szóvivője. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a 11 éves elgázolt kézdiszentléleki kislányt jelenleg is a Brassói Gyermekkórházban ápolják.

Közben a motoros társadalom szolidaritási akciót szervez a közösségi oldalakon: gyertyagyújtásra készülnek a baleset helyszínén elhunyt társuk emlékére.

„Békés gyertyagyújtással egybekötött megemlékezés az elhunyt (a helyszínen a roma közösség által meglincselt) motoros emlékére, valamint adománygyűjtés a sérülteknek, akik segíteni próbáltak az elhunyt áldozatnak, Sebestyén Attilának. Tüdőn szúrták a motoros társát, megverték barátnőiket, akik még mindig a kórházban lábadoznak. Kötelező a gyertya, csak a békés, civilizált hangulat uralkodhat. Indulás Csikszeredából a Kauflandtól szerdán 16.30-kor, Kézdivásárhelyről szintén a Kauflandtól 17.30 kor” – áll a Facebookon közzétett felhívásban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon

Biró Rozália parlamenti képviselő lett az RMDSZ nagyváradi polgármesterjelöltje a júniusi romániai helyhatósági választásokon – döntött a párt küldöttgyűlése. Csomortányi István személyében az Erdélyi Magyar Szövetség is indít saját polgármesterjelöltet.

Az RMDSZ és az EMSZ külön polgármester- és önkormányzati képviselőjelölteket indít Nagyváradon
2024. április 13., szombat

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark

Új Európai Bauhaus-díjat nyert a Bükk erdőpark – Kolozsvár zöld tüdeje elnevezésű projekt a természettel való kapcsolat helyreállítása kategóriában. Az elismerést péntek este adták át Brüsszelben.

Európai díjat kapott a kolozsvári Bükk erdőpark
2024. április 12., péntek

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója

Oláh Emese jelenlegi alpolgármester lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, ugyanakkor a jelenlegi négy tanácsos közül három helyen változás lesz a szövetség jelöltjei között lebonyolított rangsorolás alapján.

Vérfrissítésen megy keresztül az RMDSZ kolozsvári tanácsosi frakciója
2024. április 12., péntek

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra

Megérkezett a harmadik alagútfúró gép a Brassó és Segesvár között épülő új vasútvonalra. Közben a Románia leghosszabb, 6,9 kilométeres alagútjainál már márciusban bevetett óriásgép egy hónap alatt csupán 50 métert haladt előre.

Lassan furdalják a hegy oldalát, újabb óriásgép érkezett a „pénzvesztő” erdélyi vasúti szakaszra
2024. április 12., péntek

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára szervez terápiás programot Magyarózdon a Bonus Pastor Alapítvány.

Szenvedélybetegeknek tart négynapos terápiás programot a Bonus Pastor Alapítvány
2024. április 12., péntek

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit

Fontos történések, illetve megvalósítások nyomába eredtek a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium legutóbbi rendezvényének meghívottjai.

A Verespatak-ügy a társadalom győzelmének tekinthető – Érintettek idézték fel a bányaprojekt meghiúsulásának részleteit
2024. április 12., péntek

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között

A közlekedési minisztérium kiadta az építési engedélyt az Arad és Temesvár közötti 48 kilométeres vasútvonal korszerűsítésére, valamint további 6 kilométernyi sínpár újul meg Arad térségében – jelentette be pénteken Sorin Grindeanu szaktárcavezető.

Három év múlva már 160 kilométer/órával roboghat a vonat Arad és Temesvár között
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma Arad megyében, a hatóságok azt javasolják a kisgyerekek szüleinek, fogadják meg szakembereknek a védőoltás felvételére, a fertőző betegség megelőzésére vonatkozó ajánlását.

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében
2024. április 12., péntek

Berobbant a kanyarójárvány Arad megyében

2024. április 12., péntek

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek

Öttagú család – két felnőtt és három gyermek – került kórházba, miután a saját háztáji gazdaságukban nevelt sertés húsából ettek – közölte pénteken a Szatmár megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA).

Saját nevelésű sertésből falatozott egy öttagú család Szatmár megyében, kórházba kerültek
2024. április 12., péntek

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben

Csoma Botond RMDSZ-es parlamenti képviselő lesz a szövetség jelöltje a Kolozs megyei tanácselnöki tisztségért folyó küzdelemben a június 9-ei helyhatósági választásokon – döntött csütörtöki ülésén Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa.

Csoma Botondot indítja az RMDSZ a Kolozs megyei tanácselnöki székért folyó küzdelemben