orosz_mihaly_zoltan2.jpgOrosz Mihály Zoltán boldog, mert elérte a célját: a fél ország róla beszél, sőt, ennél rosszabb, hogy hőst, mártírt csinálnak belőle. A most ellene indított hajtóvadászatot ugyanis mindenki, akiben a sokat hangoztatott emberi szabadságjogok iránti igénynek csak a szikrája is megvan, megvetéssel és undorral figyeli.

A világsajtó elképedve tálalja az érpataki akasztgatós jelmezbált (az a világsajtó, amely alig akar tudomást venni egy épp zajló népirtásról), az izraeli nagykövet pedig még inkább elképedve szólítja fel a magyar szerveket, hogy eddig, és ne tovább, megálljt kell parancsolni a növekvő fasizmusnak! A rendőrség valósággal megszállja az érpataki polgármesteri hivatalt, mintha tényleg ez lenne a legfontosabb feladat ma a bűnüldözés területén hazánkban.

"Magyarország kormányának cselekednie kell, hogy megállítsa ezeket a veszélyes tetteket. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a magyar törvényeknek megfelelően kivizsgálják az Érpatakon történteket" - utasított, fogalmazott a derék diplomata, Ilan Mor, hogy utána a Nyíregyházi Járási Ügyészség kedden közösség elleni uszítás bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendeljen el.

Közösség elleni izgatás. Két bábú fellógatása és egy Izraelt jelképező papírmasé (rajta némi szabadkőműves dísszel) összetaposása miatt. 

A feltűnési viszketegségeben szenvedő Orosz Mihály Zoltán öncélú, idióta akciójának hasznát, értelmét mi is megkérdőjeleztük, kaptunk is érte hideget-meleget. De ha van szánalmasabb dolog annál, hogy valaki gármesterként papírbábukat akasztgat a falu főterén, akkor az a magyar külügy színpadias hüledezése, Izrael nagykövetének burkolt fenyegetése és a magyar rendőrség becsicskulása.

Az, hogy 2014-ben Magyarországon a legfőbb ügyészség egy izraeli diplomata feljelentésére egy ilyen piszlicsáré ügyben nyomozást rendel el, és eljárást indítanak, az egyszerűen a vicc kategóriája. 25 évvel ezelőtt 93 ezer négyzetkilométernyi csonka hazánkban állítólag egy demokráciának nevezett valamit kezdtünk építeni, ahol minden polgár elmondhatja azt, ami a lelkét nyomja. Még akkor is, ha hülyeség.

Orosz Mihály Zoltán boldog, mert elérte a célját: a fél ország róla beszél, sőt, ennél rosszabb, hogy hőst, mártírt csinálnak belőle. A most ellene indított hajtóvadászatot ugyanis mindenkinek, akiben a sokat hangoztatott emberi szabadságjogok iránti igény csak a szikrája is megvan, megvetéssel és undorral figyeli. Persze a kettős mérce országában épp a magukat demokratának kikiáltó ájropéerek tapsikolnak leginkább a rendőrségi és ügyészségi zaklatásnak.

A közügyek iránt még érdeklődő emberek pedig csak a fejüket rázzák ebben a titánok harcában, ahol félnótások és seggnyaló helytartók csapnak össze egymással. Nem először, és nem utoljára.

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr426578787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.08.06. 18:26:15

Szegény Érpatakiak, jaj szegény Magyarország! ....hát már ilyen vizesnyócas balogokra van szüksége egy Érpataknak? Jaj szegény érpatak, jaj szegény Magyarország.

2014.08.06. 19:10:25

Ezért is zseniális az érpataki polgármester performansza. Mert a vicsorgó zsidóról ilyenkor villámgyorsan lehullik a toleráns álarc.

2014.08.06. 19:23:57

Milyen szar lehet a gyűlöletzsidóknak, hogy a szemforgató holokausztolós mártír szerepből hirtelen átkerültek a népirtó gyerekgyilkos kategóriába. Na nem mintha sajnálnám őket, eddig is világos volt, hogy inkább az utóbbiba tartoznak.

Éhes_ló 2014.08.06. 21:15:29

"Ezért is (volt) zseniális az érpataki polgármester performansza. Mert a vicsorgó zsidóról ilyenkor villámgyorsan lehullik a toleráns (demokrata ember)álarc." x2

"Milyen szar lehet a gyűlöletzsidóknak, hogy a szemforgató holokausztolós mártír szerepből hirtelen átkerültek a népirtó gyerekgyilkos kategóriába. Na nem mintha sajnálnám őket, eddig is világos volt, hogy inkább az utóbbiba tartoznak." x2

Copyright by "No one was shot" - hazudta a tróger zsidó

annamanna 2014.08.08. 15:06:06

www.hirarena.com/feljelentettek-nemeth-sandort-haborus-uszitas-es-mas-buntettek-miatt_476

(A szöveghez hozzátenném, hogy Németh Sándor és Orbán Viktor az ún. B'nai B'rith szabadkőműves páholy tagjai: www.sokkaljobb.hu/content/s%C3%A1t%C3%A1n-szolg%C3%A1i

Ennek csak született zsidók lehetnek tagjai: "A B'nai B'rith (héber nyelven: a Szövetség Fiai) ma az egyik legbefolyásosabb nemzetközi zsidó szervezet."

www.bnaibrith.hu/

"Teljes Mértékben Támogatjuk Izrael Jogát, Hogy Megvédje Magát
A B’nai B’rith Budapest Páholy Közgyűlése, Elnöksége együttérzéséről biztosítja Izrael népét, ugyanis úgy vélik: a világon nincs olyan ország, amely eltűrné, hogy rakéták hulljanak állampolgáraira a határon túlról. Teljes mértékben támogatjuk Izrael jogát, hogy megvédje magát. Ezért felkér minden jóérzésű embert, hogy vállaljanak szolidaritást Izrael államával, népével, jogos önvédelmében."
süti beállítások módosítása