A szerző a továbbiakban arról ír, hogy a „háborút a Hamász sem akarta, azonban végül teljes mértékben elfogadta (mi mást is tehetett volna – P.O.), ezzel viszont mindkét oldalt felelősség terheli a következményekért”. David Harris-Gershon véleménye szerint „Izrael vereségének mindenkire nézve a lehető legrosszabb hatása lesz, a gázai palesztinoktól kezdve a Tel-Avivban és másutt élő zsidókig”. Ugyanis „fennmarad egy fenntarthatatlan és veszélyes status quo, az elmondhatatlan szenvedések sem csökkennek, és egy még inkább elmérgesedő, egyre bonyolódó konfliktussal lesz dolgunk. Semmi eredmény. Minden elveszett” – kesereg a politikai elemző.

A győzelem és a vereség szavak persze mást jelentenek egy olyan konfliktusban, amikor egy óriási erejű hadsereg áll szemben a döntően gerillamódszereket alkalmazó milíciákkal. Mely utóbbiak, ha talpon maradtak, akkor már vesztesek nem lehetnek. És hiába a hatalmas mennyiségű és a legmodernebb gyilkoló gépezet izraeli oldalon, ha a hadműveletek folytatására vonatkozóan ellentmondásos döntések és nyilatkozatok sora született. Az elmúlt héten Izrael bejelentette ugyan haderői kivonulását a Gázai övezetből, nem sokkal később azonban újabb brutális légicsapások sora következett, Benjámin Netanjáhu miniszterelnök pedig a katonai akció további folytatásáról beszélt. Majd pedig azt közölték, hogy erőiket átcsoportosítják az övezet északi részéből annak déli részébe. Augusztus 1-jén az izraeli háborús kabinet ötórás tanácskozás után úgy döntött, nem vesz részt a tűzszünet létrehozására irányuló kairói tanácskozásokon – annak ellenére sem, hogy a megbeszéléseket két cionista befolyás alatt álló állam, az USA és Egyiptom felügyelte. Majd néhány nap elteltével - és újabb vérengzéseket követően - váratlanul Izrael mégis beleegyezett a 72 órás tűzszünet megkötésébe, és kivonta hadseregét az övezetből.

Az izraeli politikai és katonai vezetés berkeiben uralkodó zűrzavarra utalt az is, hogy a szárazföldi támadás megindulását követően a zsidó állam hirtelen megváltoztatta a háború kitűzött célját is. Eleinte csak és kizárólag a Hamász rakétakilövő bázisainak megsemmisítéséről beszéltek a zsidók. Amint azonban a katonaság behatolt az övezetbe, egy korábban egyáltalán nem emlegetett célkitűzést fogalmaztak meg: az Izraelbe vezető alagutak fölszámolását. Erről korábban nemigen esett szó. A Gázai övezet és Egyiptom között létesített „csempészalagutakat” sokat emlegették a cionista propagandisták, de hogy az övezet és Izrael erősen militarizált határának térségében is vezettek a föld alatt alagutak, arról korábban nem tájékoztatták a közvéleményt. Biztosan létezhettek ilyen alagutak, de jelentőségük korábban nem lehetett túlságosan nagy, mivel az elmúlt években nemigen érkezett híradás arról, hogy a palesztin ellenállás harcosai azokon átkelve katonákat, illetve izraeli települések békés lakóit támadtak volna meg. (A Gázai övezet határa közelében izraeli oldalon egyébként nincsenek települések, ezért a szóban forgó titokzatos föld alatti járatok egészen biztosan lakatlan vidéken bukkannak a felszínre.) Ebben az esetben azonban fölmerül a kérdés: vajon miért jelentettek az alagutak Izrael számára olyan jelentős „biztonsági fenyegetést”, melynek elhárítása szükségessé tette a gázai öldöklést?

A legvalószínűbbnek az a feltevés tűnik, mely szerint az Izraelbe vezető alagútrendszer egyrészt korántsem olyan kiterjedt, mint amilyennek bemutatják, másrészt a palesztinok talán nem kizárólag közvetlenül katonai célokra használták, hanem felderítésre, illetőleg arra, hogy a 2007 óta blokád alatt álló területre bizonyos létfontosságú termékeket bejuttassanak. De ha így van, akkor miért jelentettek az alagutak olyan rendkívüli „fenyegetést” Izrael számára, ami állítólag elkerülhetetlenné tette közel kétezer palesztin legyilkolását? Néhány Hamász-ügynök beszivárgása aligha „fenyegethette Izrael létét”, miként az sem, ha az éhező és alapvető árucikkektől megfosztott palesztinok bizonyos termékeket illegális úton beszereztek. (Fegyvert aligha csempészhettek Izraelből.) De akkor vajon miért dobták be a köztudatba a zsidók a Hamász állítólagos alagútjainak ügyét?

Minden bizonnyal azért, mert a szárazföldi támadás kezdete után az izraeliek rájöttek: nem képesek teljes mértékben megsemmisíteni a palesztin ellenállás rakétakilövő képességét. Mivel így az eredetileg megjelölt háborús célt a zsidók elérhetetlennek nyilvánították, gyorsan előálltak a „Hamász félelmetes alagútrendszerével”, melynek teljes fölszámolását minden gond nélkül be lehet jelenteni. Sőt, immár azt is „tudjuk”, hogy egészen pontosan 32 alagutat számoltak fel a hős izraeli katonák. És ezért mészároltak le ennyi sok ártatlan embert? Ha tényleg az „alagutak felszámolása” volt az izraeli hadicél (amit én kétlek), akkor ez volt a világtörténelem legértelmetlenebb háborúja. Annál is inkább, mivel ha azokat az alagutakat ténylegesen megsemmisítették is, csak idő kérdése, és újból megépíthetők. De a lényeg persze az, hogy Izrael győztesnek tüntetheti fel magát, mert állítólag felszámolta a „Hamász alagútrendszerét”. Ennek a bejelentésnek az igazságtartalmát amúgy sem tudja ellenőrizni. Ezzel szemben a palesztin ellenállás rakétakészletét a zsidók nem tudták megsemmisíteni, tehát eredetileg kitűzött céljukat nem érték el. Mi más ez, ha nem vereség?

Míg tehát Izraeli oldalon zavar mutatkozott a háborús célok meghatározását illetően, és nem volt egyértelmű a tűzszünettel kapcsolatos izraeli állásfoglalás, addig a palesztin ellenállási szervezetek szándékai és a fegyvernyugvással kapcsolatos feltételei kezdettől fogva kristálytisztán világosak voltak. A Hamász és a vele szövetséges más palesztin fegyveres csoportok a vérontás kezdete óta hangsúlyozzák: minden izraeli agressziót a zsidó államra kilőtt rakétákkal torolnak meg, a végsőkig harcolnak az övezetbe behatoló zsidó katonákkal szemben, továbbá a tűzszünet feltétele az izraeli katonai erőknek az övezetből történő kivonása mellett az elmúlt közel két hónapban letartóztatott palesztinok szabadon bocsátása, valamint a Gázai övezet hét éve tartó blokádjának feloldása. (Más kérdés persze, hogy egy végleges tűzszüneti megállapodásba ezeket a követeléseket sikerül-e beleemelni.)

Izrael csak egyetlen vonatkozásban mutatkozott „sikeresnek” ebben a „háborúban”: civilek, köztük nők és gyermekek tömegeinek legyilkolása terén. A propagandaháborút azonban elvesztették, mert a lemészárolt gyermekek képei - részben a független internetes hírforrásoknak köszönhetően - bejárták a világ médiumait, és ezúttal sem a nyugati és arab kollaboráns cionista elitek, sem a propagandakampány, sem az egyoldalúan Izrael-párti média nem tudta tisztára mosni az igazi arcát megmutató, véres kezű terrorállamot. De ami első hallásra meglepő: a legkorszerűbb amerikai fegyverekkel fölszerelt Izraelt a harctéren is kudarcok érték. A két korábbi gázai agresszió során (2008-2009, 2012) az izraeli áldozatok száma egészen elhanyagolható volt. A 2008-2009-es, három hétnél valamivel tovább tartó vérengzés során mindössze 13 zsidó halt meg. Ezúttal azonban közel 70 izraeli vesztette életét. (Akik közül ketten civilek. Bezzeg milyen más a meggyilkolt polgári személyek száma a palesztin oldalon!) Az izraeli hadsereg soha nem vesztette el ennyi katonáját a Hamásszal vívott harcokban, mint az elmúlt négy hét folyamán.

Régi ismert szabály, hogy amennyiben a gerilla nem veszít – vagyis bármilyen veszteségek érik is, de kitart, és nem adja meg magát –, akkor már nyert. A Hamász fegyveresei egészen kivételes bátorságról, sőt nyugodtan mondhatom, hősiességről tettek tanúbizonyságot az izraeli agresszió során, ezen kívül pedig eltanulták a Hezbollahtól az eredményes gerillaharc módszereit. (Korábban ugyanezeket a gerillamódszereket alkalmazták sikeresen például a vietnamiak az USA ellen, az afganisztáni mudzsahedinek először a Vörös Hadsereg, majd a NATO ellen, az iraki felkelők ugyancsak az USA ellen. A Hezbollah 2006 nyarán kerekedett fölül az óriási technológiai fölényben lévő izraeli haderővel szemben.)

A sokat látott izraeli politikai és katonai vezetés különös módon nem volt képes fölmérni, hogy egy reguláris hadsereggel – legyen az bármennyire is jól felszerelt és szupermodern fegyverekkel ellátott – bajosan lehet legyőzni egy végsőkig elszánt, az évtizedes elnyomás hatására megedződött, és egy erős vallás hatására a szenvedést és a hősi halált is vállaló gerillákból álló irreguláris haderőt.

Különösebb örömre azonban nincs ok: egyrészt a rettenetesen sok ártatlan palesztin áldozat miatt (a háborús bűntetteket elkövető izraeliek ellen remélhetően vádat emelnek majd [ne legyenek illúzióink - a szerk.]), másrészt pedig azért, mert ha véget is ér majd a vérontás, Izrael erőszakos és elnyomó politikája egy ideig továbbra sem fog megváltozni. Ugyanakkor viszont a borzalmas mészárlásnak lesznek kedvező következményei is. A Hamász elismertsége és tekintélye bizonyosan nőni fog, miképp a palesztinok rendkívüli bátorsága és kitartása láttán is fejet hajt a nagyvilág. A zsidó állam vezetői végzetes hibát vétettek (túl azon, hogy súlyos bűnök sokaságát is elkövették): érinthetetlenségük, kiváltságos helyzetük tudatában, a hatalmi mámortól, a hübrisztől elvakítva, egy olyan vérengzést rendeztek, melynek láttán sok millió ember ébredt rá arra, milyen is a cionizmus valódi természete. A gyilkos cionista eszme lepleződése és bukása sok szenvedéstől kímélheti meg az emberiséget.

Perge Ottó - Kuruc.info