Az ún. roma holokauszt áldozataira emlékeztek a várpalotai Grábler-tónál is szombat este.
A rendezvényen Trócsányi László igazságügyi miniszter elmondta: "ami a Grábler-tónál történt, egy folyamat eredménye volt, egy meredek örvény mélypontja, amely legelőször egyes állampolgárok méltóságát, jogegyenlőségét, majd tulajdonát, szabadságát, végül életét nyelte el."
Ezt az örvényt a tetején kell megállítani - fogalmazott a miniszter. Rámutatott: az Alaptörvény szerint az emberi méltóság sérthetetlen, és minden embert egyenlő mértékben illet meg. Hozzátette, ugyancsak az Alaptörvény rögzíti, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja - mantrázta az egyenlősítősdi hamis tanait a miniszter.
"Olyan igazságügyi politikát kívánok képviselni, amely a jogegyenlőség alkotmányos eszményét védelmezi és segíti érvényesülését" - szögezte le Trócsányi László.
A miniszter Eötvös Károly szavait idézve kijelentette, hogy az antiszemitizmus, a cigányellenesség és mindenféle előítélet, rasszizmus lélekmérgezés, és ez a méreg lassan öl. De van ellenméreg, a tiszta emlékezés, a segítség és az együttérzés - mutatott rá.
Arról is beszélt, hogy a II. világháború, és benne a shoá és a pharrajimos időben távolodik. Egyre kevesebb a túlélő, ezért ahogyan távolodunk az eseményektől időben, úgy kell értelmükhöz és tanulságukhoz egyre közelebb kerülnünk elménkben és szívünkben.
Várpalotán a "magyar" holokauszt-emlékév sorozatának részeként a "Grábler-tavi mészárlás" 70. évfordulóján tartottak megemlékezést szombaton. Az MTI szerint Várpalota volt a helyszíne 1945 februárjában Magyarország legnagyobb "roma tömeggyilkosságának". A székesfehérvári és várpalotai cigányokat a nyilasok a Grábler-tó partjára terelték, és a holodogmatika szerint 118 embert, köztük nőket és gyerekeket, végeztek ki.
(MTI nyomán)